ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Köszönöm, jegyző úr.
Tisztelt Országgyűlés! Tehát most a határozathozatalok következnek.
(16.10)
Felhívom képviselőtársaim figyelmét, hogy a Házszabály 88. § (1) bekezdése alapján a politikai nyilatkozat és az ahhoz benyújtott módosító javaslatok elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Az ajánlás 1. pontjában Mesterházy Attila és mások a nyilatkozattervezet másodiktól ötödikig terjedő bekezdéseinek helyébe új rendelkezéseket javasolnak. Ennek elfogadása kizárja az ajánlás 2., 3. és 5. pontjaiban szereplő összefüggő javaslatsort, az ajánlás 4. pontjában, valamint a kiegészítő ajánlás 1. pontjában szereplő támogatott indítványokat, továbbá az ajánlás 7. és a kiegészítő ajánlás 2. pontját. Az MSZP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 46 igen szavazattal, 301 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Mivel a javaslatot nem fogadta el, ezért az ajánlás 2., 3. és 5. pontjaiban Zakó László és Dúró Dóra a második, harmadik és negyedik bekezdésben a változás lehetőségére tett utalással módosítják a tervezet szövegét. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 46 igen szavazattal, 297 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Mivel az Országgyűlés nem fogadta el, ezért az ajánlás 4. pontjában Wittner Mária a harmadik bekezdést a “szavazófülkés forradalom” elismerésére tett utalással egészíti ki. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP és a Jobbik kérésére külön szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 301 igen szavazattal, 45 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elfogadta.
A kiegészítő ajánlás 1. pontjában Szijjártó Péter a negyedik bekezdés első mondatának helyébe új mondat felvételét javasolja. Felhívom figyelmüket, hogy az indítvány normaszöveg-változtatási javaslatát helyesen a benyújtott módosító javaslat tartalmazza. Kérem, a szavazás során ezt vegyék figyelembe. Az előterjesztő támogatja, de az MSZP kérésére külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 256 igen szavazattal, 91 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta.
Az ajánlás 7. pontjában Garai István Levente, a kiegészítő ajánlás 2. pontjában pedig Farkas Gergely az ötödik bekezdést módosítják alternatív módon a közös jövő alapértékeivel kapcsolatban.
Először a 7. pontról szavazunk. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 47 igen szavazattal, 303 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Most a kiegészítő ajánlás 2. pontjában Farkas Gergely javaslatáról határozunk. A Jobbik kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 45 igen szavazattal, 303 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Az ajánlás 8. pontjában Mesterházy Attila és mások a hatodik és hetedik bekezdés helyébe új rendelkezések felvételét javasolják. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 46 igen szavazattal, 305 nem ellenében, tartózkodás nélkül a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Ahogyan tegnap az Országgyűlés elnöke jelezte, a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvénynek a tankötelezettség teljesítésével összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslathoz új bizottsági módosító javaslat érkezett, ezért a határozathozatalokra jövő heti ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem