KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ha jól látom, akkor most is az az eset fordul elő, hogy nincs előterjesztő a teremben. A költségvetési bizottság nyújtotta be a javaslatot, a bizottság nevében Hargitai képviselő úr vett részt a tegnapi napon az általános vitában. Most nincs előterjesztő. Kérdezem, hogy ilyen alapon hogyan folyhat a vita a parlamentben ismételten.
Ez azért elképesztő, tisztelt elnök úr, mert van egy olyan párt vagy pártszövetség a parlamentben, amelynek annyi képviselője van, hogy szinte alig férnek el itt a teremben, és annyi fáradságot nem vesznek, hogy előterjesztőként itt üljenek, és megvédjék a saját egyébként elképesztő előterjesztésüket. Mert ha itt az előzőekben a felirat arról szólt, hogy az önkormányzatiság 20 évet élt, akkor azt tudom mondani, hogy a nemzeti együttműködés még két hetet se élt. (Taps az MSZP és a Jobbik soraiban.)
Merthogy az előzőekben az alkotmánymódosítás kapcsán azt láthattuk és tapasztalhattuk, hogy hogyan viselkedik ez a többség a parlamentben, aki lehetne más is, másképpen is, hiszen azt szavaznak meg, amit egyébként akarnak. És akkor itt van előttünk ez az előterjesztés, az Állami Számvevőszék vezetőinek a megválasztásáról. A tegnapi nap hosszan beszéltem arról, hogy nyolc éven keresztül hogyan akadályozta meg a legnagyobb kormánypárt, az akkori ellenzék, hogy legyenek vezetői az Országgyűlés ellenőrző testületének, és milyen fontos testület ez. Egyszerűen nem voltak hajlandóak! És az akkori parlamenti többség, ami összehasonlíthatatlanul kisebb többség volt, megtette a gesztust, hogy egy olyan jelölőbizottságot hozott létre, amely paritásos bizottság volt. Tehát megvolt az ellenzéknek a lehetősége arra, hogy találjunk olyan alkalmas személyeket az Állami Számvevőszék élére, akiket nyugodtan 12 évre megbízhattunk volna ezzel a feladattal.
Azt kell mondjam önöknek, hogy az akkori ellenzék, a Fidesz két éven keresztül mindenféle indok nélkül egyszerűen nem is volt hajlandó leülni erről az ügyről tárgyalni. Aztán pedig - ismerik az anekdotát -, ha volt kalapja, akkor azért, ha nem volt kalapja, akkor azért, a végén már semmilyen módon nem voltak hajlandók erről tárgyalásokat folytatni. (Dr. Hargitai János megérkezik az ülésterembe.)
A bizottság lehetetlen helyzetben volt, mert közösen azt fogadtuk el, hogy a 8 tagú bizottság legalább 6 szavazata szükséges ahhoz, hogy jelöltet tudjon állítani. Most is a módosító indítványunkkal tulajdonképpen azt kezdeményezzük, és néhány pontosító módosító indítványt is benyújtottunk képviselőtársainkkal kapcsolódó módosító indítványként azért, hogy ez a helyzet most is visszaálljon ahhoz hasonló módon, mint ahogy az előző ciklusban történt; tehát hogy az ellenzéknek, amely most összehasonlíthatatlanul kisebb arányban van jelen a parlamentben, mint az előző ciklusban, most is legyen lehetősége kifejteni az álláspontját, megnevezhessen olyan alkalmas személyeket, akiket megbízhatunk az Állami Számvevőszék vezetésével.
Azt kértük, hogy ha 5 tagot ad a kormánypárt, és 3 tagot ad az ellenzék, akkor azt biztosítsák, hogy legalább 6 szavazat kelljen ahhoz, hogy jelöltet lehessen állítani. Itt elhangzott valamennyi ellenzéki párt részéről az, hogy egyik ellenzéki párt sem akarja megakadályozni, ugyanúgy, mint ahogy az elmúlt nyolc évben az akkori ellenzék megakadályozta, hogy vezetőket nevezzünk ki, azt szeretnénk, ha mielőbb betöltenénk ezeket a posztokat, de kérjük azt a lehetőséget, azt a gesztust a kormánypártok részéről, hogy a jelölési folyamatban az ellenzék is megnevezhesse saját jelöltjeit, elmondhassa erről a fontos dologról, hogy mi a véleménye. Egyébként pedig titkos szavazással választunk, tehát a kormánypártok ezek után is azt választanak meg számvevőszéki elnöknek és alelnököknek, akiket csak akarnak, de legalább ezt a gesztust meg kellene tenniük, ha igazán komolyan gondolják a nemzeti együttműködést.
A tegnapi nap is, ma is azt láthattuk, hogy egy nagy lózung az egész, amit mondanak, a külvilág számára harsogják ezt, és ennek semmilyen tartalma nincs, tisztelt képviselőtársaim. Kérjük önöket, hogy bizonyítsák be azt nekünk, hogy komolyan gondolták a nemzeti együttműködést ezen a területen is. Köszönöm szépen. És kérem természetesen, hogy az ellenzéki pártok által beadott módosító indítványokat ehhez a javaslathoz támogassák.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem