ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állami vezetői mulasztások, illetve az állam nevében elkövetett jogsértések áldozatait megillető kártérítésekről szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása. Lázár János, Kovács Zoltán, Kósa Lajos, Balog Zoltán, Ékes Ilona és Gulyás Gergely fideszes képviselők önálló indítványát H/34. sorszámon, az egységes javaslatot pedig H/34/5. sorszámon kapták kézhez a képviselők.
Mivel az egységes javaslathoz módosító javaslat nem érkezett, a határozathozatal következik. Megkérdezem, hogy a kormány álláspontját ki kívánja ismertetni. (Senki sem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok.
Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/34. sorszámú országgyűlési határozati javaslatot az egységes javaslat szerint.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 316 igen szavazattal, 44 nem ellenében, tartózkodás nélkül az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta. (Taps a kormánypártok, a Jobbik és az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem