ELNÖK (Jakab István)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Jakab István)
ELNÖK (Jakab István): Tisztelt Országgyűlés! Most bizottsági tagcserére tett javaslatról döntünk. Az Országgyűlés elnöke személyi javaslatot terjesztett elő H/237. számon. Ebben azt kezdeményezi, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságba Répássy Róbert helyett György István urat, Vinnai Győző helyett pedig Budai Gyula urat; az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságba Balog Zoltán helyett Révész Máriusz urat; az európai ügyek bizottságába Pelczné Gáll Ildikó helyett Vinnai Győző urat; a fogyasztóvédelmi bizottságba Budai Gyula helyett Tóth József urat; az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságba Jánosiné Bene Ildikó helyett Erdős Norbert urat; az önkormányzati és területfejlesztési bizottságba pedig Tóth József helyett Szűcs Lajos urat válassza meg bizottsági taggá az Országgyűlés.
Kérdezem önöket, elfogadják-e ezt a javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a személyi javaslatot 349 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül elfogadta.
Az Országgyűlés és a magam nevében az új bizottsági tagoknak munkájukhoz sok sikert kívánok.
Tisztelt Országgyűlés! A mai határozathozatalunk végéhez értünk, kettő perc technikai szünetet rendelek el. (Rövid szünet.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem