DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Valóban, két részletben fejtenénk ki képviselőcsoportunk álláspontját. Én az alkotmánymódosításról, tehát arról a témakörről szeretnék elsőként beszélni, amiről Répássy képviselőtársam tette.
(14.10)
Kis terjedelmű, de annál nagyobb jelentőségű az előttünk fekvő törvénymódosítás, éppen ezért gondolom úgy és gondoljuk úgy: méltatlan, hogy mindehhez egy egyoldalas indokolást fűznek. Azon kívül, hogy ez méltatlan, nem is derül ki belőle a jogalkotói szándék. Lehet persze következtetést levonni erre a mostani felszólalások alapján, lehet következtetést levonni azokból a kapcsolódó törvényjavaslatokból, amelyeket a mai napon sikerült a kezünkhöz eljuttatniuk kormánypárti képviselőtársainknak, de magából az alkotmánymódosításból nem. Kiderül persze belőle, hogy a kormánypárti képviselőknek mi a véleményük, mi a meglátásuk a kormányzati túlhatalommal kapcsolatban, és mi a véleményük az Országgyűlés és a kormány jövőbeni együttműködésével kapcsolatban. Hát, ez nem túl biztató.
Három témáról rendelkezik a törvényjavaslat. Az egyik a 200+13 fős parlament, a másik a miniszterelnök-helyettesi intézmény bevezetése, a harmadik pedig a kormány alá rendelt szervek alkalmazottaira vonatkozó rendelkezések. Lehet azt mondani, amit Répássy képviselőtársam mondott, hogy minek ide hosszú indokolás, hiszen ezt hosszú társadalmi vita előzte meg. Hát, ez igaz, de a törvényhozás már csak ilyen; én úgy gondolom, a törvényjavaslatban illik megjeleníteni a jogalkotó nézeteit.
Először a kisebb parlamentről! Navracsics képviselő úr felhánytorgatta nekünk azt, hogy hányszor utasítottuk el a Fidesz 200 fős parlamentre vonatkozó javaslatát, és ezt biztosan presztízsokokból tettük. Akkor hadd kérdezzem meg - és erre nyilván lesz lehetőség válaszolni a vitában -: ugyancsak presztízsokokból utasította el a Fidesz annak idején az MSZP-nek a 200 fős parlamentre vonatkozó javaslatát? Én azt gondolom, talán egyik sem igaz. Az igazság ott van, hogy nem volt konszenzus a pártok között ebben a témában.
A létszám csökkentése, azt gondolom, elsősorban szimbolikus intézkedés. Annak, hogy tízmillió, legalább tízmillió embert hány másik képvisel az Országgyűlésben, 100, 200 vagy 400, hát, olyan túl nagy jelentősége, azt gondolom, nincsen. Ha költségvetési kihatásait nézzük, egy számot szeretnék mondani, nagyságrendileg természetesen, hogy a költségvetési kiadásoknak az egyezred része az, ami a törvényhozás költsége összesen, a Parlament fűtését, az alkalmazottakat és az irodaház fenntartását is beleszámítva. Lehet, hogy ez csökkenthető 20-30 százalékkal, de talán nem ez ennek a lényege.
Azonban látnunk kell azt, hogy ha a társadalomban bármi miatt is komoly igény mutatkozik arra, hogy a képviselők létszámát csökkentsük, akkor ennek eleget kell tenni, ezt meg kell tenni, ez a mi véleményünk is. Ha ez bármennyire is a jogalkotói munka becsületét, a jogalkotói munka, az Országgyűlés presztízsének a helyreállítását szolgálja, meg kell lépni ezt. De megjegyzem, és itt a bizottsági vitában volt képviselőtársam, aki utalt arra, hogy a lakossági fórumokon ez volt az egyik központi téma, hogy a parlament kisebb legyen. Nyilván más lakossági fórumokon jártam, de azokon nem ez volt az elsődleges probléma, hanem a parlamenti stílus kérdése, az, hogy hivatalban levő miniszterelnökről olyan hangnemben beszéltek a képviselők, ahogy ezt tették, vagy miniszterekről, az, hogy alpári stílusban sikerült megnyilvánulni (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), ez sokkal nagyobb probléma volt, mint az, hogy 200 vagy 386 fő a Magyar Országgyűlésnek a létszáma.
Tartalmi kérdés viszont az, hogy hogyan kerül be az a 200 vagy akárhány képviselő az Országgyűlésbe. A létszámmal nagyjából egyet tudunk érteni. Azonban a másik része a tartalmi kérdés. Hadd mondjak egy nagyon aktuális példát. A Fidesz képviselőcsoportja a KDNP-vel együtt ma 68 százalékát teszi ki az Országgyűlésnek. (Egy taps a Fidesz soraiból.) Meg lehet tapsolni, ez valóban tény. De a választópolgároknak - és itt most csak azokról beszélek, akik részt vettek a szavazásban - mindössze 52 egész valahány tized százaléka szavazott a Fidesz-KDNP listájára. (Zaj, közbeszólások a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Ez tény, tisztelt képviselőtársaim! Nem kívánom elvitatni az önök győzelmét, de egy biztos, hogy ez jelzi azt az aránytalanságot, ami a választói akarat és az elnyert mandátumok között húzódik.
Kíváncsiak lennénk arra, hogy vajon a Fidesz javaslata - amit mondom, átfutni sikerült ennyi idő alatt, hiszen ennyire veszik ők komolyan, úgy tűnik, a parlamenti munkát - vajon ezt az aránytalanságot növelni kívánja vagy pedig csökkenteni kívánja. Éppen ezért az alkotmány módosítása körében képviselőtársaimmal beterjesztünk egy javaslatot, amely azzal egészítené ki a Fidesz által beterjesztett törvénymódosító javaslatot, hogy az arányosság megteremtése az Országgyűlésnek kötelessége. Erre természetesen meglesz a szövegszerű javaslat.
Másrészről, ha a Fidesz úgy gondolja, hogy a demokrácia jegyében az ellenzéki pártokkal és a társadalommal is tárgyalnia kell arról, hogy miként csökkentse az Országgyűlés majd a parlamenti képviselők létszámát, akkor hadd tegyem fel azt a kérdést, hogy vajon miért nem lehetett az alkotmánymódosítást a választójogi törvénnyel együtt benyújtani. És hosszú idő óta, de először egyetértek egyébként Schiffer képviselőtársammal, én is így gondolom, a tárgyalások eredményeként meg lehetett volna ezt tenni, nem kellett volna elémenni a dolognak.
A mi javaslatunk egyébként, amelyet szintén benyújtunk önállóan is az Országgyűlés elé, egy arányos és komplex rendszert kíván megteremteni.
A kisebbségek képviseletéről csupán egy szót. Igen, ez a javaslat gyakorlatilag semmivel nem megy túl azon, ami már most az alkotmányban szerepel. Ugyanis a kisebbségek parlamenti képviseletére vonatkozó kötelezettség ma is szerepel az alkotmány rendelkezései között. Annyit tesz hozzá ez a javaslat, hogy hát akkor legyen ez a szám 13. Hogy miért pont 13, azt én nem tudom megmondani. Jó lett volna, ha ez is nyitva tudott volna maradni a tárgyalások során, mert én azt gondolom, hogy ez lehetne akár egy ennél nagyobb szám is.
Egy vonatkozásban egy másik rendelkezés, túlmenve a parlamenten és a parlamenti összetételen. A miniszterelnök-helyettes intézményének bevezetése szintén itt szerepel. Egy kérdést szeretnék föltenni, amire az általános vita során tud válaszolni nyilván a Fidesz képviselőcsoportja. Itt talán elsősorban Balsai elnök urat kérném erre, vagy utalnék arra, ami talán éppen négy évvel ezelőtt hangzott el az alkotmányügyi bizottságban mint vélemény, hogy azért nem támogatják a miniszterhelyettesi intézménynek a bevezetését, merthogy az egy pártállami múltú fogalom, intézmény. Nos, ez a két intézmény együtt élt, tisztelt Országgyűlés, miniszterelnök-helyettesi és a miniszterhelyettesi. Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ha az egyiket nem tartja támogathatónak a Fidesz képviselőcsoportja, akkor miért tartja támogathatónak és üdvözlendőnek ezt a másik jogintézményt, amelyek - hangsúlyozom - együtt éltek.
A kormányzati struktúrával kapcsolatban az MSZP álláspontját Lamperth Mónika képviselőtársam fogja kifejteni, de az alkotmányügyi bizottság ülésén volt egy nagyon érdekes vélemény, ha jól emlékszem, éppen Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam utalt erre, hogy azért nem kárhoztatja ezt az elképzelést, és ezért tetszik neki a Fidesznek ez a javaslata - de talán képviselőtársam ki fogja majd fejteni -, mert Európában ennek van hagyománya, és igen jól működött a harmincas és negyvenes években valamely országban. Hadd segítsek annyit, hogy ez nem egy demokratikus berendezkedésű ország volt.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem