DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon érdekes pillanatok érkeztek el a törvényjavaslatok vitája kapcsán, hiszen egy olyan párt képviselője próbálja immár sokadik éve osztani az észt demokráciából, amely párt a nemzet elnyomásában fogant; több tízezer magyar ember kivégzésében, ellehetetlenítésében, kitelepítésében működött közre (Felzúdulás, közbeszólások az MSZP padsoraiban.), és tökéletesen örököse annak a nemzetpusztító hatalomnak, amelyet bolsevizmusnak nevezünk. De szerencsére most már, úgy tűnik, hogy jobblétre szenderült, de még maradtak egypáran képviselőik, de már igen kevesen - hála istennek - a magyar választók bölcsességéből. (Nagy taps a Jobbik padsoraiban. - Közbeszólás: Hol éltél te akkor?) S ha így folytatják, akkor rövidesen az önkormányzati választásokon még annyi sem marad önökből, mint amennyi most éppen itt mellettem. Azért javaslom mindannyiuknak, hogy tanulmányozzák Hagyó Miklós esetét, figyelemre méltó körülmény, amely szerint a mentelmi jog csak azokat védi, akik adott esetben védelemre szorulnak az országgyűlési képviselői munkájukkal kapcsolatban, de aki felhasználja a köztisztséget arra, hogy olyanokat tegyen, ami a nemzet vagyonának megcsapolására irányul, annak bizony számolni kell a legkeményebb következményekkel.
Tehát éppen ezért azt kell mondanom, hogy demokrata az, aki egyrészt nem fél - mi nem féltünk. Én nemzeti jogvédőként nem féltem az önök rendszerében. Nyolc évig egy olyan rendszert működtettek, ahol a szabadságjogokat lábbal tiporták, tömegesen zárták a hazafiakat börtönbe, vonták eljárás alá, lőtték ki az emberek szemét 2006 őszén. (Gőgös Zoltán: Ülj le! - Közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Igen, a szemkilövetők itt ülnek mellettem (Gőgös Zoltán: Meg a rendőrverők!), meg kell próbálni elviselni ezt az érzést, de igyekszem elviselni. De mindenesetre ezek az emberek, önök adtak parancsot a rendőreiknek arra, hogy tapossák sárba a magyar emberek szabadságküzdelmét 2006 októberében, szeptemberében, de ennek még megjön a böjtje, kedves elvtársak.
Köszönöm. (Taps a Jobbik, a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem