DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon ma már hagyománynak számít, hogy amikor egy új kormány alakul meg, egy új politikai időszak kezdődik az ország életében, akkor hasonló törvények tárgyalásával kezdjük meg az új ciklust. A kormány kialakítja az új munkaszervezetét, amelyben tükröződik elképzelése; elképzelése az országról, elképzelése a politikáról, elképzelése az ügyek viteléről, a közügyekről szóló vitáról; egy kicsit tükröződik benne, milyen hangsúlyokat tart fontosnak, milyen irányban képzeli el Magyarország jövőjét irányítani, melyek azok a területek, amelyeket kitüntetett figyelemben kíván részesíteni.
Így van ez idén is, noha 2010 késő tavaszán talán még nagyobb hangsúlyt fektethetünk arra, hogy egy új politikai korszak kezdődik Magyarország életében, új fontossági súlypontokkal, új elképzelésekkel. Két okból is gondolhatjuk ezt. Egyrészt azért, mert az elmúlt négy év során a magyar politika számos adósságot halmozott fel; adósságot a polgáraival szemben. Az elmúlt négy évben a magyar politikának számos olyan tartozása alakult ki, amelynek következtében ma az adófizető polgárok, a közügyek iránt érdeklődő polgárok azt gondolhatják és mára az az elképzelésük alakulhatott ki, hogy a politika valójában nem segíti az ő hétköznapi életüket; nem segíti, hanem akadályozza. Az állam, az az intézményrendszer, amelyet mindannyiunk adóforintjaiból tartunk fenn, amelynek mindenekelőtt feladata lenne a közjó szolgálata, a polgárok életének segítése, legtöbbször csak akadálynak minősül. A politika, amely a közügyekről szóló viták megvívásának terepe, abban a hiszemben, hogy a racionális vita a közjó felé, a közös nevező felé terel minket, és a vita során jobb megoldás alakul ki, mint egyébként ha valaki csak egyoldalúan tesz meg lépéseket, mára sokak számára elveszítette ezt a reménybeli szerepét.
Adósságot kell tehát törlesztenünk mindenekelőtt, mielőtt az új politikai korszakot megkezdhetnénk. Ugyanakkor ezzel egy időben új politikai korszakot is kell kezdenünk, azaz be kell terjesztenünk azokat a törvényeket, amelyek már jelzik, hogy az új többség - amely a Magyar Országgyűlésben kétharmadot meghaladó többséggel rendelkezik a választópolgárok jóvoltából - milyen irányban, milyen elvek mentén képzeli el Magyarország jövőjét.
(13.10)
Bízva abban, hogy a most kialakuló vita hozzásegít minket is, de a magyar polgárokat is ahhoz, hogy jobban eligazodjanak a magyar politika világában. Jobban eligazodjanak a közügyek világában, tisztábbá váljon, hogy ki milyen oldalon áll, ki milyen probléma megoldását támogatja vagy éppen akadályozza.
Az alkotmánymódosítás és az a két törvény, amelyet most képviselői indítványként beterjesztünk, ennek az új korszaknak a szimbolikus kezdete. Egy olyan korszakot szeretnénk a jövőben felépíteni, egy olyan magyar politikát szeretnénk megvalósítani, amelynek középpontjában a közjó szolgálata áll. A közjó szolgálata, amely felette áll a magánérdekeknek, amely a különböző részérdekek vitájából, versengéséből, küzdelméből alakul ki, de több annál. Meghaladja az egyes részegységek, az egyes csoportok, az egyes lobbicsoportok érdekét, és az egész nemzet javát, az egész nemzet jövőjét tudja szolgálni.
Célunk, hogy amikor a magyar politika intézményrendszerével kapcsolatos törvényeket elfogadjuk, és később ezeket a törvényeket végrehajtjuk, akkor egy olyan magyar államot valósítsunk meg, egy olyan magyar államot hozzunk létre, amely versenyképes, fegyelmezetten működő, jól teljesítő állam, amely egyszerre szolgálja a polgárok jólétét és a tartós és fenntartható gazdasági növekedést.
Könnyű ezt a mondatot kimondani, könnyű ezt a mondatot megfogalmazni, nehéz azonban megvalósítani. Nem is mindig sikerült az elmúlt húsz évben. Hiszen azt láthattuk, hogy az elmúlt húsz év egyik legelbizonytalanítóbb vonása, fejleménye a magyar állam működésének fokozatosan kaotikussá válása. Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban következtek be minisztériumi átszervezések, miniszterek leváltása, cserélése, köztisztviselők átcsoportosítása, feladatkörök újrahatározása, hatáskörök átcsoportosítása, amelynek következtében mára a magyar állam elbizonytalanodott identitású, elbizonytalanodott önmeghatározású, a köztisztviselők sok esetben elbizonytalanodott hivatástudatú, időnként bizonytalan működési teljesményt felmutató intézményegyüttese lett.
Ma az alkotmánymódosítással, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvénnyel, illetve az állami vezetőkről és a központi államigazgatási szervekről szóló törvénnyel, illetve ezeknek a módosításával csak az első lépést kívánjuk megtenni abba az irányba, amely reményeink szerint a jövőben egy nemzeti közmegegyezésen alapuló, jól teljesítő államot, az eddigieknél kiegyensúlyozottabb, jobb minőségű állam és polgár közötti kapcsolarendszert hoz létre.
Az alkotmánymódosítás a mi szándékaink szerint részben adósság rendezése, részben pedig már az új politikai korszak egyik alapelvének megfogalmazása. Régi adósságunk a 200 fős parlament. A mostani alkotmánymódosítással, amely ilyenformán az első kormányzati politikai lépésként kívánja a Magyar Köztársaság alkotmányába bevezetni a maximum 200 fős Országgyűlést, ezt az adósságot kívánjuk törleszteni.
Az elmúlt négy évben számos vita volt arról, hogy meg lehet-e valósítani a 200 fős parlamentet, jó-e a 200 fős parlament. Talán szocialista képviselőtársaink is emlékeznek rá, ők 71-szer utasították el az általunk kezdeményezett napirendi pont napirendre vételét a 200 fős parlamentről. Nem feltételezem, hogy azért, mert elleneznék a 200 fős parlamentet vagy a kisebb parlamentet, hanem azt feltételezem, hogy jobbára presztízsokokból, azért, hogy a Fidesznek ne sikerüljön.
És most, tisztelt képviselőtársaim, itt vagyunk kétharmadnyian, az Országgyűlésben több mint kéthar-mados többséggel; erőt ad és felelősséget ad ez a kétharmados többség. Ezt az erőt és ezt a felelősséget a választópolgárokkal szembeni adósságunk törlesztésére kívánjuk felhasználni, ezért az alkotmány módosításaként bekerül az alkotmányba, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése legfeljebb 200 főből állhat, és ehhez még legfeljebb 13 fő a nemzeti és etnikai kisebbségek képviseletében csatlakozhat.
Úgy gondolom, hogy önmagában az alkotmánymódosítás persze nem üdvözítő. Éppen ezért képviselői önálló indítványként beterjesztettük már a választási törvényt is, ahogyan mi képzeljük a 200 fős parlamentet. Az elmúlt négy évben, amikor érveltünk a 200 fős parlament mellett, akkor azt mondtuk, hogy megvalósítható, de figyelembe kell venni az 1989-es választójogi törvényt, annak szerkezetét, annak szempontjait, ugyanis ez az a választójogi törvény, amely világviszonylatban is kiváló teljesítményt nyújtott, és ráadásul mind a mai napig közmegegyezés övezi a magyar politikában.
Éppen ezért úgy gondoltuk, hogy a tárgyaláshoz kiindulási alapként egy olyan törvényt terjesztünk be, amely megőrzi az 1989-es megoldás alapelemeit, arányait tekintve megőrzi 200 főre vetítve az alapvető struktúrákat, az egyéni képviselői rendszert, a listás rendszert. Ezt bocsátjuk tárgyalásra, ez legyen a kiindulási alap a konszenzushoz. Merthogy a konszenzust komolyan gondoljuk, ezért csatlakozik az alkotmánymódosításhoz és a választójogi törvényhez egy olyan országgyűlési határozati javaslat, amely felkéri az alkotmányügyi bizottságot, hogy hozzon létre egy kimondottan a választójogi törvény kidolgozásával foglalkozó paritásos albizottságot, amely kidolgozhatja a választójogi törvényt és a plenáris ülés elé terjesztheti, méghozzá úgy, hogy 2011. június 30-áig készítse el ezt a törvényjavaslatot, és aztán az alkotmányügyi bizottság a bizottsági vitát követően 2011. december 31-éig terjessze az Országgyűlés elé.
Van alapanyag, nem ragaszkodunk hozzá, a vitához kiindulási pontnak tartjuk. Van egy albizottság, paritásos albizottság, amely megnyitja annak a lehetőségét, hogy az egyébként az Országgyűlésben mindösszesen egyharmadot elérő ellenzéki pártok részt vehessenek a törvényalkotásban, érvényesíthessék a szempontjaikat. Ugyanakkor határidőt is szabunk, hogy ne obstrukció tárgya legyen az albizottság, hogy ne lehessen még egyszer azt eljátszani itt a Magyar Országgyűlésben, amelyet a kisebb parlamenttel már sokszor eljátszottak: látszólag vitatkozunk róla, azonban mindig ügyelnek arra, hogy megegyezés ne szülessen.
(13.20)
Az országgyűlési határozati javaslat lehetővé teszi, hogy 2011. december 31-étől az Országgyűlés plenáris ülése egy konszenzusos javaslatot vitathasson meg.
A másik indítványunk az alkotmánymódosításnál tulajdonképpen egy technikai jellegű módosítás: a miniszterelnök-helyettesi intézmény bevezetése. Hallottam már olyan ellenérveket, sokan állították, hogy valójában félelnöki, elnöki, egyes vehemensebb képviselők király nélküli királyságként is jellemezték a miniszterelnök-helyettesi pozíció bevezetését, de mindenképpen azt is fontosnak tartották kihangsúlyozni, hogy sérti a miniszterek egyenjogúságának az elvét.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, ezen állítások mindegyike tévedés. Számunkra az egyik legalapvetőbb érték a magyar közjogi hagyományban, a magyar demokratikus államiság történetében a parlamentarizmus. A parlamentarizmushoz ragaszkodunk a jövőben is, a parlamentarizmust mi nem lerombolni fogjuk - más pártokkal ellentétben -, hanem éppenséggel szilárdabbá fogjuk tenni. Ez az alkotmánymódosítás a parlamentarizmus alapelvei közül semmit sem érint. Összesen annyit tesz, hogy technikai értelemben szentesít egy mára már hagyománnyá vált közjogi megoldást. Nevezetesen úgy fogalmazunk, hogy a miniszterelnök a miniszterek közül miniszterelnök-helyettest nevez ki. Azaz összesen annyi történik, hogy míg eddig a miniszterelnök jórészt eseti jelleggel vagy korlátozott hatáskörrel megnevezhetett olyan minisztereket, akik őt helyettesítették, most annak is megnyílik a lehetősége, hogy állandó helyettesítési joggal nevezzen meg minisztereket. Nincs hierarchia a miniszterek között, és csupán egy lehetőségről van szó. Mi élni kívánunk vele. Más kormányoknak megnyílik a lehetőség, hogy ne éljenek vele. Mindenesetre annyit elmondhatunk, hogy a százhatvan éves magyar közjogi parlamentáris hagyományok továbbra is tiszteletben vannak tartva, és remélem, ami rajtunk múlik, így is lesz, a jövőben is tiszteletben lesznek tartva.
Talán a legtöbb vitát, tisztelt képviselőtársaim, a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény fogja kiváltani. Valóban, az a minisztériumi szerkezet, amely nyolc minisztériumból áll, sokak számára kevés lehet. Kevés lehet azon emberek számára, akik a rájuk esett szavazatokat már annak fényében számlálták, hogy hány fős titkárságuk lesz, hány titkárnő fog nekik dolgozni, hány köbcentiméteres szolgálati autót fognak kapni, és milyen lehetőségek vannak még arra, hogy a választópolgárok előtt villantsanak egyet. Valóban. Ezeknek az embereknek csalódást kell okoznunk. A nyolc minisztérium erre kevés lehetőséget fog nyújtani. Ugyanakkor megnyílik az a lehetőség, hogy számos ország sikeres kormányzati szerkezete legjobb vonásainak átvételével egy talán hatékonyabb, az eddigieknél jobban működő központi kormányzati rendszert építsünk ki.
Hangsúlyozom a “talánt”. Ugyanis nem akarom a felelősséget elhárítani. Önmagában minden intézményi megoldás lehet jó és lehet rossz. Egy intézményi megoldás nagyon kevés esetben szolgálhat minden körülmények között jól. Ez az intézményi megoldás is lehet akár rossz is, ha rosszul csináljuk. Rajtunk áll, hogy az a kormányzati szerkezet, az a minisztériumi szerkezet, amelyet most elfogadtatni kívánunk, valóban a közjót szolgálja-e, valóban hatékony működést eredményez-e, vagy pedig meghiúsítja a belé fektetett reményeket.
A nyolc minisztériumi szerkezet mindenekelőtt azt az általunk eszmeként megfogalmazott gondolatot kívánja megjeleníteni, miszerint az egymáshoz tartozó szakpolitikai, ágazati politikai területek egy közös nevező mentén integrálódjanak, és így ez az egység, ez az integráció magasabb hatékonyságú működést idézzen elő.
A nyolc minisztériumban van három úgynevezett klasszikus minisztériumunk. Ezt igazából különösebben indokolnunk nem kell. A Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium magától értetődően tagja a magyar kormányzati rendszernek. Szívesen fűzném hozzá, hogy a Belügyminisztérium is, azonban az elmúlt négy évben éppen azt láthattuk, hogy nem volt az. A Belügyminisztérium az utóbbi időszakban Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumként, illetve Önkormányzati Minisztériumként működött, és a hétköznapi élet tapasztalatai azt mutatják, hogy nem jól működött. Éppen ezért ezen változtatnunk kell. Azt hiszem, hogy ez nem politikai és nem ideológiai kérdés. Az előző ciklus egyik tévedését kell korrigálnunk; megint csak azt kell mondanom, hogy lehet, hogy ez az intézményi megoldás akár jól is működhetett volna. És itt most ne bontsuk ki az igazság minden részletét, hogy vajon az azt működtető politikusok működtették rosszul az intézményi megoldást, vagy maga az intézményi megoldás is önmagában már rossz volt. Mindenesetre a minisztériumok felsorolásáról szóló törvény azt célozza, hogy az új ciklusban ismét álljon helyre a Belügyminisztérium.
További öt minisztérium valóban újnak tekinthető, részleteiben vagy egészében új megoldásokról van szó. A Vidékfejlesztési Minisztérium, amelynek az integrációs pontja, az összefogó pontja maga a vidékfejlesztés stratégiája, magában foglalja a környezetvédelmet, a vízügyet, a vidékfejlesztést és a mezőgazdaságot, amellyel szimbolizálni kívánjuk, hogy számunkra a vidékfejlesztés, akárcsak a mezőgazdaság, akár a környezetvédelem és akárcsak az ehhez erősen kötődő vízgazdálkodás is több, mint egyszerű ágazati politika; több, mint egymással konkuráló, időnként tárcaharcoknak kitett, minisztériumokra felszabdalt kormányzati részterület, hanem egy olyan stratégiai terület, amely összefogva, közös fontossági pontok meghatározásával együttesen fejleszthető. Hiszen tudjuk, hogy ma már a mezőgazdaság nemcsak a földről szól, hanem szól a vidékről, szól a vidéki életformáról, szól a vidékfejlesztésről. Tudjuk, hogy a környezetvédelem ma nemcsak környezetvédelmi szabványokról szól, ma nemcsak a természet védelméről szól, hanem szól általában a vidékről, egész környezetünk védelméről és egész környezetünk védelmének fejlesztéséről. És folytathatnám a felsorolást, aminek következtében úgy gondoltuk, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium, élén a különböző részérdekeket integráló miniszterrel, hozzá tud adni a vidék életéhez, hozzá tud adni a vidék fejlesztéséhez, reményeink szerint hatékonyabb uniós forrásfelhasználást tesz lehetővé.
A Nemzeti Erőforrás Minisztériuma, amely nevében így egyes számban tükrözi, hogy éppen ellenkezőleg a vádaskodásokkal, stratégiai jelentőséget tulajdonítunk az embernek. Számunkra az ember a közösség tagja, közösségével, adottságaival, képzésével, szociális körülményeivel nemzeti erőforrás, nem statisztikai adat. Nemzeti erőforrás, amelynek a legsokoldalúbb fejlődéséhez, egyéniségének legsokoldalúbb kibontakoztatásához kell hozzájárulni. Azaz nem nyugodhatunk bele abba, hogy az egészségügy csak pácienst, a szociálpolitika csak járadékost, az oktatás csak tanulót, a kultúra pedig csak kultúrafogyasztót lásson az emberben. Számunkra az ember teljes, létének minden dimenziójával, ennek következtében egy többdimenziós minisztérium kell hogy kibontsa az emberi lét teljességét, támogassa az erre irányuló kormányzati politikákat, képviselje a kormányzatban az embert, a nemzeti erőforrást.
A Nemzeti Gazdasági Minisztérium integrációs pontja a stratégia, a stratégiai gondolkodás, az a hosszú távú gondolkodás, amely mára talán elveszett a magyar gazdaságpolitikából. Hiszen amikor szakmai közvélemény előtt beszélünk, szakemberekkel beszélgetünk, sokszor találkozhatunk azzal a nosztalgikus, időnként fájdalmas felsóhajtással, hogy sajnos Magyarországon nincsen iparpolitika, sajnos Magyarországon nincsen kereskedelempolitika. Mi magunk tudjuk, akik az előző ciklusban is képviselők voltunk, hogy az energiapolitikai stratégiát olyan körülmények között fogadtuk el, amikor éppen csak az alappontjai, a kiindulópontjai változtak meg, és ez a jogszabályban nem tükröződött. Vagyis azt is mondhatjuk, hogy sajnos ma Magyarországnak nincsen energiapolitikai stratégiája sem. Általában ma Magyarországon a magyar politikában sajnos a gazdaságpolitikával kapcsolatos stratégiai gondolkodás hiányzik vagy csak nagyon gyengén van jelen. Fizetjük az árát.
(13.30)
Fizetjük az árát, hiszen tudjuk, hogy Magyarországon 2004 óta folyamatosan csökken a gazdasági növekedés; azt is tudjuk, hogy 2006 óta a magyar gazdaság növekedési üteme nem éri el az 1 százalékot. Azt is tudjuk, hogy nálunk korábban kezdődött a gazdasági válság, mint a világ bármely más országában, és erős a gyanúnk, hogy sajnos nálunk az is lehet, hogy tovább fog tartani, hacsak radikális lépésekkel a közeljövőben ennek elejét nem tudjuk venni. Vagyis szükségünk van gazdaságstratégiára, szükségünk van egy olyan minisztériumra és egy olyan miniszterre, aki integrálja a részérdekeket, a gazdaságfejlesztés hosszú távú részérdekeit, amely egy magyar nemzeti gazdaságstratégiát állapít meg. Nemzetit, amely nem mások ellenében fogalmazódik meg, hanem azért nemzeti, mert az egész politikai közösség, az egész magyar nemzet érdekét szolgálja. Amely gazdaságpolitikai stratégiákat nem olyan taktikai lépésekre épít, amely különböző társadalmi csoportokat játszik ki egymás ellen, amely választási megfontolásokból preferál vagy diszpreferál társadalmi csoportokat, amely településtípusokat sorvaszt el vagy éppenséggel varázsol elő általánosan és erőltetetten fejlesztettnek, hanem egy olyan nemzeti gazdaságfejlesztési stratégiára, annak kidolgozására és érvényesítésére, amely az egész ország, az egész magyar nemzet számára előrelépést tesz lehetővé.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium - mint a neve is tükrözi - a fejlesztéspolitika gócpontja. Az elmúlt évek számos keserű tapasztalatot hoztak számunkra abból a szempontból, hogy ha a fejlesztéspolitika szétaprózódott, ha a hatáskörök nem világosak, ha nem áttekinthető a döntéshozatali és végrehajtási mechanizmus, akkor bizony a fejlesztéspolitika elbizonytalanodik, az elsődleges célok eltűnnek vagy csak a távolabbi jövőbe tolódnak ki, a végrehajtás során, a források felhasználása során pedig megjelenik a korrupció. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium feladata a magyar fejlesztéspolitikát ismét határozott kontúrúvá, jól működővé, a célokat hatékonyan megvalósíthatóvá tenni, és tisztává tenni a magyar fejlesztéspolitikát. Felszámolni a korrupciót, száműzni az európai uniós források környékéről és az európai uniós forrásokról való gondolkodásból annak a feltételezését, hogy az uniós források felhasználása majdhogynem egyenlő a korrupcióval; tiszta közéletet teremteni, tiszta fejlesztéspolitikát teremteni és az uniós források hatékonyabb felhasználásának a feltételeit megteremteni.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kormányzati koordináció, a közigazgatás és az igazságügy minisztériuma, összefoglalóan úgy is mondhatjuk, hogy azoknak a területeknek a minisztériuma, amelyek az állam leglényegét, az állam közigazgatási intézményrendszeri magvát adják. Idetartoznak azok a területek, amelyek javításra, átalakításra, reformra szorulnak azért, hogy a magyar állam ismét jól működő, hatékony állam legyen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magyar állam az elmúlt időszakban nem segítette Magyarország versenyképessé válását. A gazdaság szereplői, akárcsak a polgárok, nem partnert, hanem sok esetben ellenfelet találtak az államban. A politikusok időről időre, a választások közeledtével mindig megfogalmazták a polgárközeli közigazgatást, a polgárokat szolgáló állam eszméjét, azonban soha egyetlen lépéssel nem jutottunk ehhez közelebb. A magyar állam ma nem működik hatékonyan, a felelősségi viszonyok elmosódottak, a működés pontatlan, a szabályozás kapkodó. A magyar állam nem kiszámítható, nem megbízható partner sem a gazdaság, sem a polgárok számára. Ezen változtatnunk kell. Ebben a ciklusban a magyar államot egy pontosan működő, megbízható, fegyelmezetten dolgozó, kiszámítható, áttekinthető és tiszta állammá kell tennünk. Olyan állammá, amely segíti a vállalkozókat, segíti a külföldi befektetőket, segíti a polgárokat, segíti a gazdasági növekedést, segíti a polgárok számára a jogérvényesítést, segíti a közösségek számára azt, hogy minél teljesebb életet élhessenek, és lehetőségeket nyit meg. Nem kötelezően boldogít, nem kioktat, nem aufklérista szempontok alapján magyarázza el a polgárainak, hogy hol buták, mit csinálnak rosszul, és mit kellene máshogy csinálniuk ahhoz, hogy européernek minősüljenek, hanem a magyar társadalom számára lehetőségeket kíván megnyitni. Lehetőségeket a boldogabb, a teljesebb élet számára. Hogy Magyarországon mindenki olyan életet élhessen, amilyet élni akar. Hogy lehetősége nyíljon mindenkinek, hogy kiteljesítse a saját életét az általa vallott értékek mentén. Hogy az állam segítsen abban, hogy Magyarország egy jó, otthonos, kellemes, az itt lakók számára ismét kedves és barátságos ország legyen. Egy olyan ország, ahol jó lakni, és amelyre büszkék lehetnek a polgárai.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjairól és az államtitkárok jogállásáról szóló törvénymódosítás ugyancsak adósságot törleszt. Adósságot törleszt, hiszen az előző ciklusban ugyancsak egy félresikerült törvényalkotói aktussal a politika megszállta a közigazgatás felső régióit. Az elmúlt ciklusban eltörölték a helyettes államtitkári és a közigazgatási államtitkári pozíciót, amely körül ugyan sok vita folyt mindig, sok kétkedés volt körülötte, azonban egyvalami biztosnak tekinthető: akárhogyan is véleményezték, akárhogyan is értékelték, abban mindenki egyetértett, hogy a legmagasabb szintű, a közigazgatási szférához, a köztisztviselői életpályához tartozó pozíciókról van szó. 2006-ban az akkori kormánytöbbség ezt vette el a magyar köztisztviselői kartól. Derékba vágta a magyar köztisztviselői életpályamodellt, és gyakorlatilag a főosztályvezetői szintnél, azaz egy felső-középvezetői szintnél megakasztotta a szakmai előmenetelt, egyúttal rátette a politikát a közigazgatás felső-középső rétegeire. Mi most ezt a hibát korrigáljuk. Ismét kettéválasztjuk a politikát és a közigazgatást, ismét lehetővé tesszük, hogy a közigazgatási életpálya a helyettes államtitkári és a közigazgatási államtitkári pozícióval az egész életutat kimerítő és bemutató életpálya legyen, ismét lehetővé tesszük azt, hogy a köztisztviselők 30-35 éves kor fölött is tisztán szakmai szempontok alapján a saját karriervonalukat folytathassák.
Úgy gondolom, a politika és a közigazgatás újbóli kettéválasztása természetszerűleg ismét nem jelenthet optimális megoldást, ha csak a jogalkotás szintjén marad meg. Nekünk arra kell ügyelnünk, hogy a közigazgatási államtitkárok és a helyettes államtitkárok politikamentesen, pártpolitika-mentesen folytathassák a tevékenységüket. Természetesen egyfajta politikát mindenkinek szolgálnia kell, s ez a kormányzati politika, hiszen az egész közigazgatás lényege a kormányzati politikai döntések végrehajtása. Ebbe azonban nem keveredhetnek pártpolitikai szempontok. Úgy, ahogyan az új országgyűlési többség is alapvetően abban fogalmazza meg hitvallását, hogy a pártpolitikai szempontokon felülemelkedve, más pártpolitikai szempontokat is integrálva a nemzet üdvét és a nemzet politikai szempontjait keressék meg és azt érvényesítsék.
Tudatában vagyunk annak, hogy a kétharmados többség óriási felelősséget jelent. Tudatában vagyunk annak, hogy ez az Európában szinte példátlan választópolgári támogatás ideiglenes és megelőlegezett választópolgári támogatás. Tudatában vagyunk annak, hogy ezért mindennap meg kell dolgoznunk. Ezért fogjuk ezeket a lépéseket megtenni.
S még valamit előrebocsátok. Természetesen hibákat is fogunk elkövetni. Hibákat is követünk el, hiszen mi is emberek vagyunk, mi is tévedhetünk, időnként mi is figyelmen kívül hagyhatunk olyan tényeket, amelyek valójában fontosak lennének, akár azért, mert ténylegesen is fontosak, akár azért, mert ugyan csak jelképes következményük van, azonban ennek a jelképnek szemmel láthatóan olyan értéke van, amire oda kell figyelnünk, és korrigálnunk kell a hibánkat.
(13.40)
Azért mondom ezt, mert a minap az egyik ellenzéki párt, a Magyar Szocialista Párt sajtótájékoztatót tartott, hogy mi 15 százalékkal kívánjuk emelni a miniszterek fizetését. Tisztelt képviselőtársaim, ha hibáztunk, akkor én hibáztam. Eszünk ágában nem volt az, hogy a miniszterek fizetését emeljük. Önmagában annak a törvényhelynek a kimaradása nem idézte elő a 15 százalékos fizetésemelést; tudják ezt természetesen szocialista képviselőtársaim is. Emellett mégis megköszönöm önöknek, hogy figyelmeztettek minket erre a hibára, amit azóta kijavítottunk. Sőt, magamra vállalva büntetésként, a miniszterelnök a jövőben 20 százalékkal csökkentheti a kormánytagok fizetését; megnyitjuk ezt a lehetőséget. (Taps az MSZP és a kormány soraiban.) Ha ez kell a tisztább közélethez, tisztelt szocialista képviselőtársaim, akkor rajtunk nem fog múlni. Akkor rajtunk nem fog múlni. Köszönöm szépen az észrevételüket, most még tudtuk korrigálni a hibát. Mondom, nem állítom, hogy a jövőben nem fogunk hibákat elkövetni. Könnyen elképzelhető, hogy én magam is hibákat fogok elkövetni. Nagyon örülök, hogy a szocialista hölgyeknek mindez annyira tetszik, hogy hangosan kacagnak. Elképzelhető, hogy én is hibákat fogok elkövetni.
Egyvalami biztos: ha hibákat követünk el, akkor azokat kijavítjuk, nem úgy, mint az előző ciklusban láthattuk, amikor bizony hibák következmények nélkül maradhattak (Szórványos felzúdulás az MSZP soraiban.), amelynek következtében választópolgárok tömegei veszíthették el hitüket és reményüket a magyar politikában.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP padsoraiban.)
