DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, három törvényjavaslatból álló csomagból a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és államtitkárai jogállásáról szóló törvényjavaslatra vonatkozóan ismertetem képviselőcsoportunk álláspontját.
(14.50)
Tisztelt Képviselőtársaim! Szembesülve e törvényjavaslat 91 szakaszból álló terjedelmével, elfog minket a déjŕ vu érzés. Sokszor tapasztalhattuk ellenzékben azt az elvárást, hogy terjedelmesebb törvényjavaslatokat tudjunk néhány nap alatt tárgyalásra alkalmas mélységében megismerni, és annak vitájára megfelelően felkészülni, amivel szemben rendre oppozícióval éltünk. Felmerül hát a kérdés: lehet-e elfogadható indoka, magyarázata annak, hogy most mindjárt az első törvénycsomag kapcsán hasonló helyzet állt elő?
Tisztelt Képviselőtársaim! A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló előttünk fekvő törvényjavaslat része annak a csomagnak, amelynek az elfogadása az új kormányzati struktúra kialakításához elengedhetetlen. Mindaddig pedig, ameddig az új szabályozás megalkotása nem történik meg, az új kormány nem tud felállni. Az pedig minden kormányváltásnál, különösen a mostaninál evidencia, hogy az országnak mindennél fontosabb érdeke az új kormány mielőbbi hivatalba lépése.
Ezek a szempontok indokolják azt, hogy ezt a terjedelmes törvényjavaslatot is a lehető legrövidebb időn belül megtárgyaljuk, és a csomag többi elemével együtt elfogadjuk.
A helyzet sajátosságát előterjesztő képviselőtársaink is érzik. Bizonyosan ez a magyarázata annak, hogy nagyon helyesen és nagyon bölcsen nem törekedtek a törvényjavaslat kapcsán felvethető valamennyi kérdés újragondolására. Ha összevetjük a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló törvény most hatályos szövegét az előttünk fekvő törvényjavaslattal, láthatjuk, hogy az új javaslat számos ponton szó szerint átveszi a hatályos törvény megoldásait, és csak ott találhatók eltérések, ahol azt a kormányzati struktúrára vonatkozó eltérő elképzelések szükségessé teszik. Megjegyzem, hogy ezek az eltérések is számosak. Csak ilyen eljárás mellett nyílik ugyanis lehetőség a törvényjavaslat kivételesen indokolt, gyors megtárgyalására és elfogadására. Azt gondoljuk, a későbbiekben még lesz lehetőség azoknak a kérdéseknek az újragondolására, melyek most a sürgősség szüksége és a célszerűség okán nem kerülnek napirendre.
Csak egyetlenegyet szeretném megemlíteni ezek közül, mint de lege ferenda kezelendő kérdést. Észrevételemet egyébként felfoghatjuk akár a hatályos törvény kritikájának is. Jelesül, a hatályos rendezés a miniszterek és az államtitkárok jogállását túlzottan munkajogi szemléletű megközelítéssel kezeli. A miniszteri és az államtitkári megbízatás nem eredményezhet munkaviszonyt, illetve ehhez hasonló, ennek jellegzetességeit magán viselő jogviszonyt.
A miniszteri, illetve az államtitkári kinevezéssel olyan tipikusan közjogi, illetve alkotmányjogi viszony jön létre, amelytől jó néhány intézmény, mint például a törvényben biztosított naptári napokban meghatározott szabadság is idegen. A miniszter, illetve az államtitkár pihenőidejét, köznapi nyelven szólva szabadságát a feladatai lelkiismeretes ellátása mellett megmaradó lehetőségei szabják meg, amire nézve csak a politikai morális mértéktartás lehet az egyetlen zsinórmérték.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslatnak két olyan alapvetően fontos rendelkezése van, amely az alkotmányos államberendezkedés, illetve az állam alkotmányos működése szempontjából kiemelkedő jelentőségű, és amelyek miatt a kormányzati struktúra kialakításának sürgető igényétől függetlenül is e törvényjavaslat elfogadása halaszthatatlan. Az egyik a közigazgatási államtitkári tisztség, a másik a megyei közigazgatási hivatalok visszaállítása.
A közigazgatási államtitkári tisztség négy évvel ezelőtti megszüntetése az Országgyűlés súlyos tévedése volt, amely félretéve a közigazgatás alkotmányos helyzetének kontinensünkön elterjedt hagyományos modellje egyik lényeges elemét, csorbította a köztisztviselői kar alkotmányos pozícióját, és visszalépést jelentett a pártállami berendezkedés irányába.
A kormányzati köztisztviselői kar és a politika viszonyát a XIX. század folyamán, az elsősorban francia mintát követve kialakult kontinentális modelljében a kettő következetes szétválasztása jellemzi. Emögött az a felfogás áll, hogy minden országnak csak egy köztisztviselői kara van, amelynek a politikai változásoktól függetlenül folyamatosan kell feladatát ellátnia. A politikus és a köztisztviselő viszonyában a politikus a megrendelő, a köztisztviselő pedig a politikai megrendelés szakmai kivitelezője.
A köztisztviselői karral szemben ezért az egyik elvárás a mindenkori kormányzathoz való lojalitás, vagyis az, hogy a politika által megrendelt feladatokat legjobb szakmai tudása szerint megvalósítsa, a másik elvárás pedig politikasemlegessége és politikamentessége. Ez utóbbi egyébként a köztisztviselői kar védelmét szolgálja, mert ez teszi lehetővé, hogy a köztisztviselő a politikai változásoktól függetlenül, önálló életpályát befutva, megélhetést biztosító hivatásként láthassa el szolgálatát. Csak zárójelesen, ezért súlyos hiba az, ha a köztisztviselő erről a szerepéről megfeledkezik, és a politikai megnyilatkozás területére téved, amit sajnos olykor a most távozó kormányzat működése idején is megtapasztalhattunk. A politikai és a köztisztviselő által vitt szakmai tevékenység szétválasztásának a minisztériumok felépítésében alapvető biztosítéka a minisztérium politikai és szakmai vezetésének elválasztása. Ezt, francia mintát követve, a kétféle államtitkári tisztség intézményesítése valósítja meg. A minisztérium politikai vezetését a miniszter, illetve az őt jogilag szabályozott módon helyettesíteni jogosult politikai államtitkár… - bocsánat! közigazgatási államtitkár; rosszul mondom, elnézést! Újból mondanám ezt a gondolatot. Tehát a minisztérium politikai vezetését egyfelől a miniszter, másfelől az őt jogilag szabályozott módon helyettesíteni jogosult politikai államtitkár látja el, míg a minisztérium köztisztviselői apparátusa élén a közigazgatási államtitkár, francia eredetű elnevezése szerint - régebben ezt használták - az adminisztratív államtitkár áll. Ez utóbbi nem politikus, hanem köztisztviselő, aki nagyon leegyszerűsítve, a politika megrendelését közvetíti a köztisztviselői apparátus számára.
A közigazgatási államtitkári tisztség létezése önmagában is védelmet jelent a köztisztviselői kar politikai intaktságának megőrzésében, a politikának való kiszolgáltatottsággal szemben. E tisztség megszüntetése, a takarékosabb állam ebben az összefüggésben hamisan használt jelszavának jegyében, olyan valami volt, mint ha a takarékosság eszméire való hivatkozással a nagyzenekarból eltávolítanánk a fúvósokat.
Az elmondottakra tekintettel a Kereszténydemokrata Néppárt a közigazgatási államtitkári tisztség visszaállítását mint a régi bevált és fontos alkotmányos megoldáshoz történő visszatérést megelégedéssel üdvözli és támogatja.
Tisztelt Országgyűlés! Ha van valami, ami szinte semmiféle halasztást nem tűr, az az önkormányzatok működésének törvényessége feletti központi állami ellenőrzés helyreállítása. Erről már többen szóltak, az imént előttem megszólaló Rétvári képviselőtársam is, azonban a kérdés olyan fontos, olyan lényeges, hogy magam is szeretnék erről néhány szót szólni.
Mint tudjuk, ezt a feladatot, mármint az önkormányzatok működésének törvényessége feletti központi állami ellenőrzés feladatát korábban a megyei közigazgatási hivatalok látták el, amelyeket a most lelépő kormányzat irritáló arroganciával még évekkel ezelőtt számolt fel.
(15.00)
A történet, amelyet Rétvári képviselő úr is részletezett, valamennyiünk előtt ismert. A kormánykoalíció, a regionalizáció önkényes eszközétől sem visszariadva, az alkotmány rendelkezéseit megsértve, feles törvénnyel kívánta átrendezni a törvényességi ellenőrzést megvalósító hatáskör gyakorlását, holott erre - miután a változás a kétharmados önkormányzati törvényt érintette - csak kétharmados többséggel lett volna lehetősége. Az Alkotmánybíróság az említett törvényi rendelkezést természetesen megsemmisítette, amire a kormány példátlan cinizmussal úgy válaszolt, hogy kormányrendeletben rendezte lényegében változatlan módon a kérdést, most már nemcsak a kétharmados szabályt, hanem a törvényi szint kötelezettségét is megkerülve.
Az eset kapcsán az Alkotmánybíróság kénytelen volt a jogalkotónak az alkotmány tiszteletben tartásáról leckét adni. Idézem a 131/2008. számú alkotmánybírósági határozat vonatkozó részét: “Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a jogállamban bármely politikai törekvés csak az alkotmány keretei között valósítható meg. A jogállamiság elvével összeegyeztethetetlen az, ha a kormányzat az alkotmány garanciális rendelkezéseinek kiüresítésével, azok tudatos félretételével valósítja meg a közigazgatási szervezeti rendszer reformjára irányuló törekvéseit.”
Miután az Alkotmánybíróság döntése az eredeti állapotot automatikusan nem állította helyre, állt elő az a helyzet, hogy az önkormányzatok most már több éve úgy működnek, hogy a kormányzat az alkotmányban előírt általános törvényességi ellenőrzési kötelezettségét nem látja el. Ez botrány! Mégpedig az állam alkotmányos állapotának a rendszerváltozás óta a legnagyobb botránya. Miután az alkotmány 35. § (1) bekezdésének d) pontja a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzését kifejezetten a kormány által ellátandó hatáskörök közé sorolja - egyébként a kormány számos hatásköre közül negyedik helyen említve ezt a feladatot -, az új felelős kormány egy pillanatig sem működhet úgy, hogy ez az alkotmányos hiátus ne lenne orvosolva. Ezért a megyei közigazgatási hivatalok visszaállításának elrendelése - hasonlóan az adminisztratív államtitkári tisztség visszaállításához - a Kereszténydemokrata Néppárt egyöntetű és feltétlen támogatását élvezi.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénynek jó néhány rendelkezése azokat a struktúrabeli eltéréseket tükrözi, amelyek az új kormányzat felépítésére vonatkozó elképzelésekből következnek. Ezek tulajdonképpen közigazgatásbeli kérdések, mögöttük a közigazgatás mai gyengeségei kiküszöbölésének szándéka áll. Voltaképpen új, még nem kipróbált, de végiggondolt megoldásokról van szó, aminek igazi próbája a gyakorlat lesz. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselőcsoportja támogatja ezeket a megoldásokat, és a törvényjavaslat e tekintetben is történő elfogadásával bizalmáról biztosítja ezeket az elképzeléseket.
Tisztelt Képviselőtársaim! Összegezve az elmondottakat: mint arra a bevezetőben utaltam, a törvényjavaslat gyors elfogadása a kormány mielőbbi felállításának előfeltétele. Ez a prioritás megengedhetővé teszi számunkra, hogy most ne vesszünk el egyes részkérdésekben. A közigazgatási államtitkári poszt, illetve a megyei közigazgatási hivatalok visszaállítása pedig olyan további sürgősségi megítélés alá esik, amely a törvény lehető leggyorsabb elfogadását teszi indokolttá.
Az elmondottakra tekintettel a Kereszténydemokrata Néppárt a törvényjavaslatot támogatja.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a KDNP, a Fidesz, a Jobbik és az LMP soraiban.)
