GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a tartalmi kérdésekkel foglalkoznék, engedjenek meg nekem két megjegyzést. Az első, hogy számomra ez, ami ma történik itt a Házban, félelmetesen hasonlít a '98-as kormányzás időszakára, amikor napirendre kerül egy olyan kérdés, amire mindenki ugrik, jelesül az alkotmánymódosítás, amelybe be van csomagolva a kisebb parlament, és ezzel megpróbálják elterelni a figyelmet arról, hogy mi történik a minisztériumok felsorolása vagy a központi államigazgatási szervek kérdésében. Azt gondolom, hogy azok a képviselők, akik azt mondták, hogy ez a kormányzó többség joga, ezt mi elfogadjuk, csak meggyőződésünk, hogy látni szeretnénk, hogy valóban olcsóbb és takarékosabb lesz-e ez az állam, az államgépezet, ami kialakul.
A másik megjegyzésem, amikor még nem lehetett két percben szólni, Gaudi-Nagy Tamás úrhoz szeretném a következőt idézni. Választásokat tartanak demokratikus és nem demokratikus rendszerekben is, civil és minden más szervezetben. Tisztelt Képviselő Úr! Csak egy a jellemző: a demokratikus pártok, még ha hatalmon vannak is, tudomásul veszik a választói akaratot, demokratikus rendszerben a szavazatok és a mandátumok arányosak. Ha ön nem tudja elfogadni, hogy mi itt ülünk, akkor ön bizony nem demokrata. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Eddig is tudtuk! - Moraj a Jobbik soraiban. - Zaj a Fidesz soraiból.)
Most pedig visszatérnék a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló törvényjavaslathoz. Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy az alkotmányban önmagában rögzítenénk a létszámot, semmilyen megoldást nem jelent a problémára. Szeretnék hivatkozni arra, amit Navracsics képviselő úr mondott, hogy hányszor szavaztak a szocialisták nemmel a Fidesz alkotmánymódosítására. Mi akkor is ugyanazt az elvet képviseltük, mint itt előttem több megszólaló is, hogy először kell megmondani, milyen a választási rendszer, és egy kialakított választási rendszerből adódó létszámot kell rögzítenünk.
Szeretném hangsúlyozni, és egyben örülök annak, mivel korábban részese voltam a többpárti egyeztetéseknek, a szocialista frakció továbbra is kitart amellett, hogy kisebb parlamentet akarunk, egy költségtakarékos megoldást akarunk, lehetőség szerint egyfordulóst, és minden körülmények között a szavazattal arányos mandátumelosztást. Most nem fogok kitérni arra, hogy milyen konfliktusok voltak, mert ha a ma még csak irományszámon szereplő választási törvény napirendre kerül, akkor majd lesz lehetőségünk erről nagyon részletesen beszélni. Valójában az igazi tárgya nem a létszám ennek a kérdésnek, hanem a választási rendszer, ahol meg kell beszélnünk azt, hogy milyen a kötődésünk az egyéni mandátumokhoz, az egyéni választókerületekhez, mennyiben tud megvalósulni az egyéni választókerületi akarat, az egyéni választó és a képviselő kapcsolata egy ilyen létszámcsökkentésnél. Ezek mind-mind olyanok, amelyeket végig kell vizsgálnunk.
Örömömre szolgál, hogy első olvasatban azt látom, hogy a Fidesz is tett egy lépést abba az irányba, hogy egyfordulós választás legyen, mert valójában csak ott van második forduló, ahol az első érvénytelen vagy eredménytelen, ugyanakkor látok esélyt arra, hogy ebből a rendszerből tudjunk egy olyan formulát kialakítani, amely az arányosság elvének is jobban megfelel.
Tisztelt Képviselőtársaim! Lamperth Mónikával benyújtottunk egy módosító javaslatot, éppen ezért ha már egyszer így megfordítottuk ezt a rendszert, és előbb mondjuk ki, hogy hány fővel álljon fel a Magyar Országgyűlés, akkor az alapértékek között mindenképpen célszerű lenne rögzíteni, hogy az országgyűlési képviselőkre a választáson leadott szavazatokkal arányos képviseletet eredményező mandátumkiosztás kell hogy megvalósuljon. Amennyiben ezt a megoldást támogatnánk és elfogadnánk, fel kell hívni a figyelmet arra, képviselőtársaim, hogy lehet, hogy már ezen a héten a kormányzó többség kétharmaddal módosítja az alkotmányt.
(17.00)
De tessék figyelembe venni azt - még akkor is, ha egy határidőt szab az országgyűlési határozati javaslat -, hogy itt nagyon furcsa helyzet áll elő, hogy mondunk egy kis létszámot, és érvényben van a régi választási rendszer, amely 386 képviselőről szól, tehát előállítjuk mi magunk azt az alkotmányellenes helyzetet, amely szerint lehetetlen egy legitim parlamentet megválasztani mindaddig, amíg az új választójogi törvényt el nem fogadjuk.
Azt én magam is üdvözlöm, hogy ezt az első olvasatban elénk tett törvényjavaslatot vitairatnak szánta Navracsics képviselő úr, és bízom abban, hogy az eddigi négy- vagy ötpárti tárgyalásoknál sokkal konstruktívabb magatartást tanúsítanak. Ez nemcsak kifelé és nemcsak PR lesz, hogy mi letettünk valamit, és létrehozunk majd egy paritásos albizottságot, hanem ott érdemben fogunk tudni változtatni ezen a rendszeren, ami szolgálja mindannyiunk közös érdekét.
Az, hogy a létszámot csökkentjük, nem eredményezi azt, hogy a parlamenti munka automatikusan gyorsabb és hatékonyabb lesz. Ehhez, képviselőtársaim, a politikai magatartásnak és a Házszabálynak is változnia kell. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem