HEGEDŰS TAMÁS
HEGEDŰS TAMÁS
HEGEDŰS TAMÁS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt a kormányzati struktúrával és a jogállással kapcsolatos előterjesztések általános vitájában elmondanám a szakmai és politikai észrevételeimet, hadd szögezzem le az elején, ami ma már többször többek által, többek részéről elhangzott, hogy a kormányzati struktúra kialakítása, az egyes minisztériumok meghatározása, a felelősségi szintek és területek kialakítása természetesen a kormányzó többség feladata és felelőssége.
A szokásjognak és a józan észnek megfelelően támogatni fogjuk ezt az előterjesztést annak elismeréseként, hogy a kormánynak értelemszerűen joga van meghatározni saját munkaszervezetét. Megtesszük ugyanakkor kritikai észrevételeinket is, és ezt talán még Rétvári Bence képviselőtársam sem veszi zokon, amelyek az új struktúrával kapcsolatosak, hiszen korántsem látunk megnyugtatónak minden kérdést ezzel kapcsolatban.
Mindenekelőtt azt emelném ki, amit feltétlenül üdvözlendőnek tartunk, ez pedig a közigazgatási államtitkári poszt visszaállítása, és ennek különválasztása a politikai vezető tisztségektől. Ennek a tisztségnek a megszüntetése az egyik legnagyobb szakmai hibája volt az előző kormányoknak, legalábbis a közigazgatás területén, merthogy hibák ezen kívül is voltak természetesen, és voltak bűnök is. A tisztség megszüntetése sok esetben döntésképtelenséget eredményezett, amit az egyes minisztériumok különféle hibrid megoldásokkal igyekeztek orvosolni, ami viszont a kormányzati működés átláthatóságát és egységességét veszélyeztette. Ez a lépés tehát az elmúlt években teljesen szétzilált közigazgatás normalizálása irányába hat.
Ugyanígy helyeseljük azt is, ha az amúgy is buta szóviccekre okot adó szakállamtitkári megnevezés - ha megengednek egy faviccet, hogy ha van szakállamtitkár, akkor joggal merülhet fel a kérdés, miért nincs bajszomtitkár is, zárójel bezárva -, ha tehát ez a megnevezés visszaváltozik a régebben szokásos helyettes államtitkárra. Ez szintén józan konzervativizmusra utal a normalizálás érdekében.
De lássuk mindazt, amit kritikusnak tartunk, amely változások nehézséget okozhatnak a jövőbeli kormányzati működésben. Ezzel együtt jelezzük a hiányérzetünket is részben olyan kérdésekben, amelyeknek megválaszolása nem feltétlenül ennek a jogszabálynak a feladata, de továbbgondolásuk a most előterjesztett javaslatok tükrében feltétlenül indokolt. A beterjesztett két törvénymódosítási javaslat minden korábbinál koncentráltabb struktúrát hoz létre. A koncentráció mellett sok érv hozható fel, de az aggályok is jogosak. Megtakarításról aligha beszélhetünk, hiszen legfeljebb egy-egy miniszter fizetése és egyéb apanázsa válik feleslegessé. Az apparátus ettől még ugyanakkora marad, és ugyanott fog dolgozni, tehát sem létszámban, sem elhelyezésben nem jelent az összevonás olcsóbb államot.
A szakterületek szerinti irányítás természetesen nem szűnik és nem is szűnhet meg, csak számos esetben eggyel lejjebb tolódik az irányítási felelősség. A nagy integrált minisztériumokban, mint a Nemzeti Gazdaságfejlesztési Minisztérium, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Minisztérium, a Vidékfejlesztési Minisztérium és különösen a humán területeket felügyelő Nemzeti Erőforrások Minisztériuma, ezekben a minisztériumokban az államtitkárok szinte kis miniszterek lesznek, egyelőre tisztázatlan döntési kompetenciákkal. Az államtitkároknak ugyanis hagyományosan nincs közvetlen irányítási jogkörük a szakterületeket irányító helyettes államtitkárok felett, akiknek munkáltatójuk a közigazgatási államtitkár. Az új jogszabály ugyan nyitva hagyja a lehetőségét, hogy a miniszter ilyen jellegű hatásköröket delegáljon az államtitkárhoz, de ezzel gyakorlatilag úgymond kis minisztériumokat hoz létre a nagy minisztériumon belül, ami megkérdőjelezi az integráció értelmét.
(15.30)
A Nemzeti Erőforrások Minisztériuma rendkívül kiterjedt nagyságú területet irányít. Az idetartozó szakterületek az államháztartás mintegy 60 százalékát költik el az ENSZ egységes módszertani útmutatójának kimutatása alapján; mindezt egyetlen miniszter irányítása alatt. Képtelenség, hogy akár a legfelkészültebb miniszter is ezt olyan mélységig átlássa és felügyelhesse részletekbe menően és naprakészen, ami zökkenőmentes működést eredményez. Alighanem hatásköröket fog delegálni a kis miniszterekként működő államtitkárokhoz, és egy államtitkári értekezlet majdnem olyan lesz, mint eddig egy fél kormányülés.
A Vidékfejlesztési Minisztériumon belül két olyan szaktárcát olvasztanak össze, amelyek az elmúlt években gyakran antagonisztikus ellentétben álltak egymással. Amennyiben ez a lépés gyakorlatilag azt jelenti, hogy a zöldtárca beolvad az agrártárcába, akkor ezek a vitás kérdések, mint például a védett állami erdők ügye vagy a vízgazdálkodás kérdése, rendre a fenntarthatósági szempontok rovására dőlhetnek el. Ezt csak úgy lehet elkerülni, ha erős döntési kompetenciájú és politikai súlyú államtitkár irányítja majd a három zöld helyettes államtitkárságot. Ez esetben azonban ismét a fenti problémához jutunk. Azok a viták, amelyek korábban a kormányon belül zajlottak a miniszterek között, most az integrált tárcán belül fognak zajlani a kis miniszterként működő államtitkárok között, úgy, hogy a nyilvánosság kontrollja az eddigieknél is kevésbé fog működni.
A nagy integrált tárcák mellett ugyanakkor megmaradnak a klasszikus minisztériumok is, úgymint a Belügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyminisztérium és e tekintetben határesetként a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium. Ez viszont az egész kormányzati elképzelés koherenciáját kérdőjelezi meg, mivel az így felálló kormány az egyes tárcák súlyát tekintve aligha lesz egyenszilárdságú.
Illúzió azt gondolni, hogy az integráció önmagában nagyobb hatékonyságot eredményez. A korábban a szakhivatalok és hatóságok szintjén megtörtént összevonások, mint például a Mezőgazdasági Szakhivatal vagy a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek esetében, azt mutatják, hogy az összevonás csak a döntési hatáskörök lejjebb tolódását eredményezi, a működés továbbra is silószerű marad. Rosszabb ugyan nem lesz, de jobb sem. Az átállás költségei és idővesztesége ugyanakkor valós, így a komoly mértékű ráfordításokkal szemben nemigen áll fenn mérhető, értékelhető mértékű előny. Hatékonyságjavulás, ami nagyon fontos követelmény kellene hogy legyen, és kell is hogy legyen a közigazgatással szemben, csak akkor képzelhető el, ha a kormány rászánja magát a folyamatok szintjén történő módszeres felülvizsgálatra, és felméri, majd értékeli az összes közigazgatási folyamatot, ezek költségeivel együtt. Ez ma már módszertanilag megoldható.
Az adminisztratív folyamatok költségének mérése lehetővé teszi a szűk keresztmetszetek és a párhuzamosságok, a pazarlások feltárását, valamint azokat a folyamatokat, amelyeket a polgárok és a vállalkozások indokolatlan bürokratikus korlátnak érzékelnek. A folyamatok felülvizsgálatát a szükséges és nagymértékű elektronizálás előfeltételeinek érdemes tekinteni. Ha ez nem történik meg, tehát nem történik meg a folyamatok felülvizsgálata az informatizálás előtt, akkor csak annyi történik, hogy a meglévő rossz folyamatokat tereljük informatikai útra. Ez esetben pedig csak a töredékét használjuk ki az e-közigazgatásban rejlő lehetőségeknek.
A folyamatok újratervezésének és az elektronikus kormányzásnak kéz a kézben kell járnia. Valós hatékonyságjavulás csak ettől és nem önmagában az intézmények összevonásától remélhető. Az integráció ennek hiányában csak pótcselekvésnek tekinthető.
Az integráció által kikényszerített átszervezéseket fel lehet és érdemes is felhasználni a közfeladatok szisztematikus felmérésére. Anélkül, hogy kritikus revízió alá vennénk azt, hogy milyen feladatokat lát ma el az állam, és ezek közül melyek azok, amelyeket valóban el kell látnia, s ennek a feladatellátásnak mi az optimális módja, mi a finanszírozás legkedvezőbb változata, enélkül csak a korábbi, nagyra hízott államot rakjuk össze más törésvonalak mentén. Optimális sorrendnek ezért a következőt tartanánk.
Első lépésben a közfeladatok felmérését és megrostálását a párhuzamosságok és fölösleges tevékenységek kiszűrésére. Második lépésben a folyamatok felülvizsgálatát azok költségmeghatározásával együtt. Harmadik lépésben a felülvizsgált és korszerűsített folyamatok elektronizálása következhet. Ezek után sor kerülhet az egyes szakterületek közötti profiltisztításra, majd az így meghatározott szakterületeket érdemes besorolni a megfelelő minisztériumi struktúrába, aminek végeredménye lehet akár nagy integrált minisztériumok létrejötte is, de jelen esetben úgy tűnik, hogy a gombhoz varrjuk a kabátot.
Végül az optimális működés akkor érheti el a leghatékonyabb módját, ha a letisztított feladatellátáshoz programozott költségvetést rendelünk hozzá, ami természetesen évek fejlesztési folyamatának eredménye lehet. Amennyiben ezeket a lépéseket szisztematikusan végigviszi a kormány, akkor van esély arra, hogy egy kisebb, hatékonyabb és átláthatóbb kormányzati működés jöjjön létre. Enélkül az integráció csak a felszínt kapargatja, a felszíni átrendeződést segíti.
Az új struktúrában van egy sajátos szervezeti egység, ami eddig nem volt. Ez pedig a Miniszterelnökség, ami a leírások szerint a korábbi miniszterelnöki kabinet kiválását jelenti az eddigi Miniszterelnöki Hivatalból, sajátos jogállással és szerepkörrel. A jogszabályokból és az eddigi politikai nyilatkozatokból nem egyértelmű a felelősség- és feladatmegosztás a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és a miniszterelnök-helyettesi funkciót is várhatóan betöltő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője között. Félő, hogy ezzel új keletű párhuzamosság jön létre, ami adott esetben komoly nehézségeket okozhat a döntéshozatalban és a végrehajtásban.
Ezzel kapcsolatban apróság, de fontos észrevétel. A Miniszterelnökség mint megnevezés ma is egy létező fogalom, de ez a költségvetési törvény X. fejezetét jelzi, ami a Miniszterelnöki Hivatalnál lényegesen tágabb területet ölel fel, és számos más költségvetési címet is magában foglal. Vagyis amennyiben létrejön az a Miniszterelnökség mint szervezeti egység, a költségvetési törvényben a szóhasználat megfelelő módosítása is szükségessé válhat.
Végül hadd említsek egy demokratikus, jogállami kifogást. Az, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal a Belügyminisztérium irányítása alá kerül, a belföldi erőszakszervezetek olyan mértékű koncentrációját jelenti, ami okkal válthat ki aggodalmat. A belbiztonsági monopólium létrehozása nem jelent olyan előnyt a bűnüldözés területén, ami ezt az aggodalmat zárójelbe teheti.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban. - Szórványos taps az LMP soraiban.)
