PŐSZE LAJOS
PŐSZE LAJOS
PŐSZE LAJOS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon sok olyan dolog elhangzott már itt az elmúlt három órában, amit én magamnak is felírtam, de tekintettel arra, hogy már elhangzottak, nem fogom elismételni. Mégis reménykedem abban, hogy néhány dolgot alá tudok húzni, néhány hangsúlyra fel tudom hívni a figyelmet, pontosan annak szellemében, ahogy a nyitó előadásban is hallhattuk, hogy vannak hangsúlyok, amelyeket a kormányzó párt ebben a programban alá akar húzni.
Mindig dicséretes dolog az, ha a közpénzekkel takarékosan bánunk, ha az állami szférát igyekszünk csökkenteni. Az is igaz, hogy pazarlás volt az elmúlt évtizedekben Magyarországon, tehát lépni kell. Ugyanakkor szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy éppen a pazarló múlt miatt számos leépítési hullám volt már az elmúlt években is a közszférában, így a minisztériumokban is, és az állam működőképességét, az állami és kormányzati feladatok ellátását is biztosítani kell.
Egyetértés van a közigazgatási szakma azon megítélésében, hogy a minisztériumok létszámát már nem nagyon lehet csökkenteni, tartalékot az egyre inkább minősíthetetlenné váló jogalkotás, -alkalmazás, állam szétesése területén nem lehet képezni, mert ezek olyan jelek, amelyek az állam teljes széthullását eredményezik. Ami ténylegesen tartalék, az inkább a háttérintézmények, a minisztériumok által felügyelt egyéb intézményrendszerek, a felelőtlen beruházások és a pályázati rendszerek.
A csúcsminisztériumokba történő összevonások ráadásul óhatatlanul is tovább koncentrálják a hatalmat, a kézi vezérlés irányába mozdítják el a kormányzati rendszert. Ezzel a modellel szemben, ahogy az a Jobbik programjában konkrétan is szerepel, az ország érdeke ma a miniszteri tárcák nagyobb felelősségét és önállóságát kívánja meg, beleértve a miniszterek személyes felelősségének és szakmai alkalmasságának követelményét is. Szeretnék analógiaként emlékeztetni arra, hogy az elmúlt száz év magyar közigazgatásának leghatékonyabb kormányzati rendszere éppen ilyen modellben és önálló felelősségi viszonyok mellett működött Magyarországon, az ország mostaninál is még súlyosabb helyzetében a két világháború között.
Másrészt szeretnék arról is beszélni, hogy vannak a jelennek olyan, mondhatni sorskérdései, amelyek súlya és kezelése igenis megkívánja, hogy miniszteriális szinten önállóan, kiemelten foglalkozzunk vele. Nem lehet például a drámai népességfogyást, a lezüllesztett oktatást vagy a mostohán kezelt egészségügyet csak tollvonással büntetlenül és következmények nélkül megfosztani önállóságától, csupán azért, hogy önös politikai érdekből takarékossági látszatot keltsünk a választókban. Olyan területek ezek, amelyek integrációja nem logikus a felvázolt új kormányzati struktúrában, és a Jobbik határozottan az önálló minisztériumokat javasolta programjában ezekre a területekre.
Olyan részletkérdésekbe most nem is kívánok belemenni, hogy talán méltatlan, de mindenképpen szerencsétlen az egészségügyet és az oktatást nemzeti erőforrásnak nevezni. Csak remélni tudjuk, hogy az adott szakmák nem veszik zokon ezt a megfogalmazást.
De ugyanígy aggályosnak tartjuk azt is, hogy a nemzetgazdasági ügyek minisztériumában legyen a pénzügyek, különösen a költségvetés kezelése, hiszen jól tudjuk, hogy merőben ellentétes érdekek feszülnek egymásnak a fiskális politika és a gazdasági fejlesztés vonatkozásában. Hogyan is várhatnánk el a gazdaság fejlesztéséért, az iparért és a kereskedelemért felelős minisztertől, hogy szívügye legyen például a családi adózás és általában is a gyermekvállalás és nevelés kiemelt támogatása, ami viszont a nemzet léte szempontjából kiemelt jelentőségű?
Folytathatnám. Miként tudna azonosulni az oktatás vagy az egészségügy költségvetési igényeivel az a személy, apparátus, aki és amely a vállalkozási szféra irányításáért is felelős?
De menjünk még tovább! Több mint aggályos az is, hogy a polgári titkosszolgálatok tevékenységét három különböző minisztériumhoz kívánja a leendő kormány elosztani, köztudott ugyanis, hogy éppen az a jelenlegi struktúrának az egyik fő gondja, hogy sok a párhuzamosság és a pazarlás, de a rivalizálás is a szolgálatok tevékenységében. Ezt a Jobbik a programjában leírtaknak megfelelően felszámolni, megszüntetni akarja. Politikai szempontból sem kívánatos, hogy a kormány terveinek megfelelően három vagy még több minisztériumban is folyjon titkosszolgálati tevékenység, köztük a Külügyminisztériumban is. Ennek a következményei ugyanis már rövid távon is beláthatatlanok lennének. Ehhez kapcsolódóan egyértelműen kell szólnunk arról, hogy a szolgálatok jelenlegi tevékenysége erősen a napi politika által irányított és ellenőrizetlen. És ezt a helyzetet csak fokozná a jelenlegi felvázolt modell.
A 13 minisztérium 8-ra való csökkentése tehát lehet egy jól hangzó politikai kampányfogás, de kérdés az, hogy lehet-e ezzel ténylegesen megtakarításokat elérni, illetve hogy fenntartható-e az ország hatékony és kontrollálható irányíthatósága ebben a struktúrában.
(16.30)
Ezen a ponton szeretnék ismét utalni arra, hogy tényleges alkalmazotti létszámleépítések már nem várhatók a minisztériumok szintjén, ugyanakkor a csúcsminisztériumok létrehozásával, az államtitkári rendszer és a miniszterelnök-helyettesi rendszer visszaállításával jelentősen megnő a bürokrácia, átláthatatlanabb lesz egyes területek személyi felelőssége, nehezebben lehet majd követni és beazonosítani a tényleges irányítói és felelősségi szinteket és pontokat.
A Jobbik egyértelműen támogat minden, a kormánypártok részéről érkező ésszerű takarékossági intézkedést, de azt is kéri, hogy a politikai kampánycélok örve alatt ne áldozza be senki - önök sem - az ország irányíthatóságát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
