SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Nem azért állok ma itt úgy, mint a Jobbik képviselője, hogy ezekben a kérdésekben állást foglaljak, inkább egy problémára, ellentmondásra szeretném elsősorban a tisztelt kormánypárti képviselők figyelmét felhívni. Elhangzott itt, üdvözöltük azt a törekvést, hogy a magyarországi kisebbségek parlamenti képviselethez jussanak. Ezt mi is megfogalmaztuk programunkban. Azért is, mert úgy gondoljuk, hogy ezzel kapcsolatban könnyebb és hatásosabb lehet akár a nemzetközi fórumokon is fellépni a határon túli magyarság érdekében, jobban lehet foglalkozni azokkal a problémákkal, amelyeket az elmúlt nyolc év kormányzása méltatlan mellőzöttséggel és érzéketlenséggel kezelt.
Ugyanakkor abban az országgyűlési képviselők választásáról szóló tervezetben, amelyet Kósa, Navracsics, Répássy és Rétvári képviselő urak terjesztettek be, nem erről van szó. Nem a kisebbségek parlamenti képviseletének a biztosításáról, csupán e lehetőség megadásáról, méghozzá csak azok számára, akik megfelelő szavazatot tudnak elérni egy olyan választáson, ami igazából visszalépést jelent a 2006 előtti időszakhoz képest, amikor minden magyar választópolgár szavazhatott, illetve részt vehetett valamilyen kisebbségi választáson. Ez szülte az etnobizniszt, amiből komoly problémák voltak, hiszen olyanok képviselték az egyes kisebbségeket, akik valójában nem tartoztak föltétlenül közéjük, olyan felhatalmazás alapján, ami nem volt teljesen legitimnek tekinthető. Magyarul a kisebbségek nem saját maguk közül, nem saját maguk által választottak képviselőket.
Ez a tervezet, amiről szó van, még egyszer mondom, a lehetőséget adja meg, azonban komoly problémákat is okozhat. Itt elhangzott a horvát példára való hivatkozás. Ha már itt vagyok, akkor hadd tegyem hozzá, hogy ezt abból a szempontból hallottam örömmel, hogy a horvát választási rendszer a határon túli horvátok számára választójogot ad, ennek a megfontolását javasoljuk ismét önöknek. De nemcsak a horvátoknál van ilyen, hanem a szlovénoknál vagy a románoknál is. Arra a problémára szeretném felhívni egyébként a figyelmet, hogy megjelenik aggódó lelki szemeim előtt a következő választásokon egymásnak feszülő MSZP-s, illetve fideszes cigánypárt, amelyek a szavazókért küzdenek; valószínűleg jobbikos ilyen nem lesz. Aztán a képviselők ugyanúgy statisztaszerepre kényszerülnek, mint az most megtörtént. Remélem, hogy nem ez a szándék vezeti önöket.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem