ZAKÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

ZAKÓ LÁSZLÓ
ZAKÓ LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Turi-Kovács Béla képviselőtársunk egyik mondata ragadtatott arra, hogy gombot nyomjak. Szó szerint próbálom idézni, ő azt mondta, hogy nem is fő cél az, hogy olcsóbb legyen az ország házának működése, az a fontos, hogy kisebbek legyünk, és egy jól megnövekedett szakértői háttér majd elmondja nekünk, hogy mit kellene, mondjuk, egy-egy előterjesztés során képviselnünk.
A Jobbikon belül a jelöltállítás és a listaállítás folyamata azt az alapkoncepciót követte, hogy bizonyos szakértelemmel bírjanak azok a jelöltek, akik ide pályáznak, az ország házába. Turi-Kovács Béla képviselőtársam szavaiból az derült ki, hogy lesznek később a politikusok, és lesznek a háttérben szakértők, jó nagy számban. Azok a szakértők, akiknek nem kell vagyonnyilatkozatot tenni, az önéletrajzukat nem fogják lehozni, nem tudjuk, honnan jöttek, kicsodák, melyik lobbiérdeket szolgálják, és majd ők hátulról megmondják a “frankót”, már elnézést a kifejezésért, a politikusok pedig, akikről amúgy is elég pejoratív kép alakult ki az ország népében, majd közvetítik ezeket a lobbista érdekeket.
Nem lenne-e egyszerűbb szakértő képviselőket betenni a parlamentbe? Illetve megkérdezem, hogy ha már egyéves jövedelmét senki nem ajánlaná fel az ország javára, akkor lemondana-e egyéves parlamenti jövedelméről a takarékosság jegyében. Tudniillik adjuk meg a jogát annak az aktív választópolgárnak, aki a köz javáért szeretne tenni valamit, hogy tegye meg, és a költségeket kezeljük külön. Mert valóban nem lesz nagy anyagi megtakarítás, de hogy még a szakértők felpumpált hada duzzassza azt még, ez ellen a magam részéről tiltakozom.
Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem