DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ígéretet tettem már itt lassan képviselőtársaimnak is, hogy tényleg már nagyon sokat beszéltem ma, és nem emelkedem szólásra többet (Zaj, közbeszólások a Fidesz és a KDNP padsoraiból.), de sajnálatos módon nem tehetem meg, hogy ne szólaljak meg Lendvai Ildikó szavaira, amikor azt az abszurd helyzetet kell megint megélnünk immáron sokadszor - és megfogadom, hogy nem fogom soha szó nélkül hagyni -, hogy ő a Magyar Szocialista Párt képviseletében, egy olyan párt képviseletében, amely tönkretette az országot, a szabadságjogokat sárba tiporta, egy olyan rendszert működtetett, ahol a jogállamiság megszűnt, ahol kézivezérelt döntések születtek a bíróságokon, ahol hazafiak tucatjait csukták börtönbe és tartják most is börtönben, egy ilyen párt képviselőjeként arról beszél, hogy ő hiányolja a szabadság szó jelenlétét egy politikai nyilatkozatban, egy olyan választás után, ahol tönkreverték az ön pártját, kedves Lendvai Ildikó, tönkreverte még a Jobbik is Kelet-Magyarországon, hét megyében verte meg az MSZP-t, tehát egy kicsit illendőbb lenne szerényebbnek lenni ezen a téren.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban, szórványos taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem