DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Részben Schiffer úr felvetésére, részben a korábban elhangzottakra, azért jegyezzük meg azt, hogy ha csak azt tekintenénk forradalomnak, ahol százszázalékosan állnak mögötte, akkor nem is tudom, hogy önök, mondjuk, ötven vagy hány éven keresztül az 1917-es orosz dolgokat miért tekintették forradalomnak, vagy akár a francia forradalmat miért tekintették forradalomnak. De tegyük hozzá nyugodtan azt is, hogy 1848-ban szerte Európában és így Magyarországon is az, hogy mi történt, mondjuk, a politikai centrumokban, azt nagyon sok helyen az emberek nem is értették és nem is tudták.
Tehát ha mi ezeket forradalomnak nevezzük, akkor tisztelettel azt gondolom, hogy konzekvensen ezt mindenki, aki ennek a kérdésnek és ennek a kifejezésnek a felvetésével foglalkozik, gondolja végig, hogy adekvátan bizony lehet-e használni.
Schiffer úrnak volt egy felvetése a választójogi kérdéssel kapcsolatban, szintén legyen szabad megjegyeznem: minden kornak a választójogi törvényét az adott kontextusban kell szemlélni. Tehát mondjuk, a Bethlen-kor választójogát ne hasonlítsuk össze a mai magyar vagy akár mai világ állapotával. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) Már csak azért sem, mert akkoriban, az 1920-as években tőlünk nyugatabbra voltak olyan országok, ahol a nőknek nem volt például választójoga. Csak egy zárójeles megjegyzés.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
(20.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem