DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Röviden, mert aztán majd ki fogjuk fejteni az álláspontunkat erről a proklamációtervezetről, csak annyit mondanék el: az alkotmányügyi bizottságban azt is hangsúlyoztuk, ellenzéki képviselők, hogy a legnagyobb probléma ezzel a benyújtott határozati javaslattal az, hogy félre van értve, azt gondolom, ennek a dokumentumnak a státusa.
Egy akármekkora bizalmat kapott kormányzati többség a politikai programját a kormányprogramban szokta kifejteni. Az a körülmény, hogy ez most nem a kormányprogram preambulumaként vagy bevezető részeként szerepel a Ház asztalán, azt a látszatot kelti - és tudom, Lázár képviselő úr beszéde is ezt erősítette meg -, hogy nem egyszerűen győzelem történt, nem egyszerűen nagy felhatalmazást kapott egy demokratikus választás során a Fidesz-KDNP pártszövetség, hanem mintha kiléptünk volna abból a rendszerből, amit a '89-es jogállami forradalom létrehozott. Ez nem így van, és nem kellene ezt a hamis képzetet megerősíteni.
Éppen ezért - függetlenül a dokumentum tartalmától, amiről majd fogunk részletesen beszélni, azt hiszem, többen is - ezt a nyilatkozatot elhibázottnak tartjuk, és ezt az álláspontot fejtettem ki az alkotmányügyi bizottság ülésén is.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem