DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Először is szeretnék arra utalni, és eredetileg ezért kértem szót, hogy egy parlamenti képviselőnek azért nagyobb felelőssége van, mint annak, aki nincs bent a parlamentben. Ezért arra szeretném kérni minden képviselőtársamat, hogy egyrészt a különböző erőszakos megnyilvánulásokat, másrészt azokat a nyelvi fordulatokat, amelyek alkalmasak arra, hogy különböző polgártársainkkal szemben a gyűlöletet felkeltsék, továbbá azokat a nyelvi fordulatokat, amelyek adott esetben egy bírósági ítéletet kétségbe vonnak, szíveskedjenek mellőzni a Ház falai között. (Taps az MSZP és az LMP soraiban.)
A másik, amiért még korábban szót kértem: Harrach képviselő úr a tárgybeli nyilatkozattal kapcsolatban - végül is nem tudom, hogy ez mennyiben volt véletlen vagy szándékos, de - elismerte, hogy itt valójában, amikor önök új rendszer megalapításáról beszélnek, az elmúlt nyolc év gyakorlatával való szakítást célozták meg. Ezt természetesen helyeselni tudjuk, de akkor erről kellene beszélni, és nem új rendszerről.
Azért hangsúlyozom ezt, mert az a rendszer, aminek az alapértékei, az alapzatai, azt gondolom, megőrzendők, annak a rendszernek a kialakításában részt vettek az önök alapítói, többek között az önök leendő miniszterelnöke is. Azt gondolom, az a politikai tőke, amit Orbán Viktor vagy mások, Répássy Róbert (Lázár János: Ő nem volt ott!), akik a rendszerváltó Országgyűlésben részt vettek, felhalmoztak, ez a politikai tőke is adott esetben megőrzendő.
Amikor önök önrendelkezésről beszélnek, ezt is valóban tisztába kellene tenni, hogy ki mit ért önrendelkezés alatt. Ha önök az önrendelkezést olyan értelemben értik, hogy ideje van annak, hogy Magyarország öntudatosan lépjen fel a globális színpadon a különböző globális problémák megoldása érdekében, hogy Magyarország öntudatosan lépjen fel azért a globális színpadon, hogy nagyobb felelősséget vállaljunk a jövő nemzedékek életminősége iránt, hogy Magyarországon kialakuljon egy olyan gazdaság, amely nem egyoldalúan billen el a multinacionális cégek irányába, akkor természetesen az ilyen irányú törekvéseiket támogatni tudjuk. De akkor erről kell beszélni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és nem olyan kifejezéseket használni, amelyek legalábbis félreérthetőek.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem