DR. STEINER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. STEINER PÁL
DR. STEINER PÁL (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Nincs kétségem afelől, hogy a jelentős mandátumfölénnyel bíró Fidesz-KDNP a mai napon vagy a határozathozatalkor el fogja fogadni ezt a nyilatkozatot, a vitában elhangzottak ellenére, annak figyelembevétele nélkül. Ugyanakkor ebben a rövid hozzászólásban mégis szeretnék egy kérdést felvetni. Többször próbáltam Lázár frakcióvezető úrnak az alkotmányügyi bizottság ülésén is felvetni ezt, de kitért a válasz elől, ezért úgy gondolom, hogy itt is hangozzék el a kérdés, és reményeim szerint a válasz.
A nyilatkozat első oldalának utolsó passzusában azt mondja a szöveg: lehetőség mindenki számára és elvárás mindenki felé, aki Magyarországon él, dolgozik és vállalkozik. Azt szeretném tisztelettel megkérdezni, mi lesz azokkal a magyar polgárokkal, akik Magyarországon élnek, Magyarországon dolgoznak, Magyarországon vállalkoznak, de nem akarnak belépni ebbe a nemzeti együttműködés rendszerébe. Mi lesz azokkal a polgárokkal, akik továbbra is a köztársaság alkotmányában gondolkodnak? Az lesz, hogy majd ennek a rendszernek a felelősei, a helyi Fidesz-elnökök rendre fogják őket utasítani? Ki fogják őket oktatni arról, hogy hogyan kell majd együtt élnie ebben a nemzetben? Később lesz majd nemzeti brigádmozgalom, és lesz nemzeti módon tanulni, élni és dolgozni? (Wittner Mária: Meg Hazafias Népfront!)
Erre a kérdésre nagyon-nagyon szeretnék egy egzakt választ kapni, nem elsősorban saját szempontomból, hanem annak a sok-sok embernek a nevében, akikről elhangzott, hogy egyébként nem szavaztak a Fidesz-KDNP-frakcióra.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem