HARRACH PÉTER

Teljes szövegű keresés

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallottunk egy kemény bírálatot az elmúlt nyolc év ellenzékéről. Én úgy gondolom, hogy ez az ellenzék végigülte azt a nyolc évet, és sok mindent látott. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Már amikor!) Látta Medgyessy Péter igyekezetét, hogy megfeleljen az elvárásoknak; látta Gyurcsány Ferenc vibráló, egymást kioltó ötleteit, és látta Bajnai Gordon tűzoltó kísérletét is.
És most, amikor a választók döntöttek, akkor azt mondták, hogy fejezzük ezt be, és nyissunk egy új korszakot. És megbíztak valakit, hogy zárja le ezt a kort, kezdjen újat, és építse a jövőt. A jövő építésének pedig biztos eszmei alapokra van szüksége, hiteles ember- és társadalomképre. Erről szól ez a nyilatkozat, ez az előterjesztés. Talpra kell állítani az országot, visszaadni a nemzeti önbecsülést, és egy egészséges társadalmat felépíteni.
Miről is szól az a forradalom a szavazófülkében, amit annyi kritika ért? A forradalom nem más, mint az embereknek, az elsöprő többségnek az az érzése, hogy nagyon elegünk van a múltból és a jövőből, és változás kell. Ez történt most is, ezért merjük forradalomnak nevezni azt, ami a szavazófülkében történt.
Az előbb hallottuk Schiffer Andrástól, hogy ’89-90-ben jogállami forradalom történt. Ha az a változás, ami egy rendszer összeomlását követte és a szavazóknak, elsöprő többségüknek a változásra történt szavazását, akkor ez legalább annyira érvényes erre a 2010-es változásra is.
Az együttműködésről szól elsősorban ez a nyilatkozat. Erről szeretnék beszélni, de egy mondatot megérdemel az előző felszólalásnak idevonatkozó mondata, amely a politikai pártok közötti együttműködésről szól. Úgy gondolom, hogy nem sikerült megérteni ennek a nyilatkozatnak a tartalmát, mert ez a magyar emberek együttműködéséről szól, és nem a politikai pártok mutyijáról. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Amikor ez az ország sikeres volt, akkor megvalósult a nemzeti egység. Sok történelmi példára hivatkozhatnék, de most talán egy közelire, történelmi mércével mérve közelire, a Trianon utáni állapotra, amikor sokkos állapotba került a nemzet, és vezetői úgy gondolták, hogy ki kell ebből emelni, talpra kell állítani, és ezt a megcsonkított országot működőképessé kell tenni. (Taps a Jobbik soriban.) Alkalmas vezetők voltak, és egy olyan nemzeti egységet voltak képesek megteremteni, amelyben a baloldal is feladta a nemzeti egységet támadó gondolatait és kezdeményezéseit, és érdekeit úgy képviselte, hogy az belesimult a nemzeti egységbe. Én úgy gondolom, hogy a bethleni konszolidáció gondolatát, törekvéseit, cselekvéseit és az ebben részt vevő baloldali együttműködést talán érdemes lenne a mai baloldalnak is mint példát figyelembe venni. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)
A nemzeti egység gondolatához hozzátartozik az a felismerés, ami a hatalmon levők felismerése, hogy a politikai akarat akkor hatékony, ha figyelembe veszi az emberek véleményét. Ezt hívjuk mi nemzeti konzultációnak. Megkérdezzük az emberek véleményét, és ezt figyelembe vesszük. De az egységnek van egy másik feltétele is, a határozott és hiteles vezetés. A határozott vezető tudja, hogy mit akar, ugyanakkor ebbe belefér az is, hogy megkérdezi és meghallgatja az emberek véleményét. A vezető akkor hiteles, ha nem önmagát, nem a saját érdekeit, pláne nem a saját anyagi érdekeit, hanem a nemzet érdekét képviseli.
Azt olvassuk ebben a nyilatkozatban, hogy ez minden magyar ember számára nyitott. És amikor azt mondtam, hogy egy hiteles emberképről és hiteles társadalomképről van szó, mert a jövő építéséhez ez nélkülözhetetlen, akkor azt kell mondanunk, hogy ez a mondat arról szól, hogy az emberi személy méltósága egyetemes érték, minden egyes emberre érvényes, függetlenül attól, hogy milyen fajú, vallású, sőt merem azt mondani, hogy még a cselekedeteitől is független, és az embernek ez az egyetemes általános tisztelete kell hogy a jövő egyik meghatározó értéke legyen.
Azt is mondja ez a nyilatkozat, hogy minden korú, nemű, vallású, politikai nézetű ember, éljen az bárhol a világon, mint magyar ember számára nyitott ez az együttműködés. Minden korú. Nézzük meg, mi van ma a fiatalokkal, a pályakezdő munkanélküliek száma milyen nagy, milyen reménye és esélye van a fiataloknak. Ezeknek a fiataloknak a hangjára szükség van ebben az együttműködésben, hogy az érdekeiket képviseljük.
Nézzük meg az időseket, a reményvesztett állapot, a félelem, hogy nem fog fennmaradni az a nyugdíjrendszer, amiben ők bíznak. Az ő reményeiket is ébren kell tartani és szolgálni.
Vagy nézzük meg a különböző vallású embereket. Nyilvánvaló, hogy ma már véget ért a felekezeti sovinizmus kora. Teljesen mindegy, hogy valaki katolikus vagy református vagy más vallású, a keresztény értékek társadalmi képviseletében azonosan gondolkodik mindenki. De legyen valaki nem hívő is, akkor is van helye ebben a nemzeti együttműködésben.
És hogy milyen politikai nézetű? Az emberekről van szó, a szavazókról, nem a politikai pártokról, ismét mondom. A választásnál fontos, hogy ki hova szavaz, de miután megkapta a felelősséget a nagy választói bizalommal rendelkező párt és politikai csoportosulás, akkor kötelessége, hogy minden magyar embernek a szolgálatára álljon.
(19.20)
Én azt mondtam még a választások előtt is, hogy amikor nemzeti egységben gondolkodunk, akkor majd annak a politikai erőnek lesz lehetősége lépni, aki nagy támogatottsággal rendelkezik, és nagyvonalúan képes kezet nyújtani azoknak, akik másképpen gondolkodnak vagy ellene szavaztak. És ez már érvényes a parlamentben a pártok között is. És ezt kell tennünk, és erre készülünk.
Végül éljen bárhol a világon az a magyar ember, akit ebbe az együttműködésbe várunk, régi adósságunk van a Kárpát-medencei határon túl élő nemzetrészek felé. Ezt fogjuk most teljesíteni, és ezt fogjuk úgy teljesíteni, hogy reményeink szerint előbb vagy utóbb a környező országok politikai erői is ezt tudomásul veszik. De ha távol élnek a magyar testvéreink, akkor is megilleti őket ez az együttműködés.
S végül néhány gondolatot azokról az értékekről, amiknek alapján szándékozik ez a politikai nyilatkozat a jövőt építeni. Munka, otthon, család, egészség és rend - pilléreknek nevezi ezeket. Valóban, a munka abban az országban, ahol a foglalkoztatás ilyen alacsony szintű, alapvetően fontos érték kell hogy legyen. Ez a személyiség formálásában is, de a közösség építésében is fontos szempont.
Otthon és család. Nem elég lakást építeni, otthonná kell tenni, és olyan körülményeket teremteni, olyan jogi környezetet, olyan foglalkoztatási lehetőségeket, hogy a család működőképes legyen. Mint intézményt meg kell erősítenünk a családokat.
És itt hadd mondjam azt, hogy a magyar családok helyzete rossz, állapota is. A magyar anyáknak nincs választási szabadsága, hogy gyermeküket otthon maradva neveljék vagy dolgozzanak, és közben egy nappali gyermekmegőrző intézménybe adják, mert egyikre sincs lehetőség.
Ezért szeretnénk mi családi adózást bevezetni, és ezért szeretnénk mi olyan intézményhálózatot kiépíteni, amely mindegyik családtípusnak megadja azt, amit az ő döntése szerint meg kell adni.
Az egészség. Nyilván nemcsak a testi egészségről szól ez a nyilatkozat, hanem a teljes emberről és a teljes társadalomról is. Egészséges társadalmat szeretnénk építeni.
És végül a rend. Ha körülnézünk, legnagyobb problémánk ma az, hogy nincs rendezett világ körülöttünk. Nemcsak a közbiztonságban az egészségügyben, az oktatásban és az élet minden területén. Rendet kell teremtenünk, mert a szabadságunkat csak a rend keretei között tudjuk megélni, és a jövőnek szabadságra és rendre is szüksége van.
Én azt kívánom önöknek, hogy a jövő építésében még fiatal szocialista képviselőtársaink is kérdezzék meg idősebb társaikat, mert nekik van egy olyan tudásuk, amivel talán a fiatalabbak nem rendelkeznek. Ők tudják, hajdan énekelték is, hogy a múltat végképp el kell törölni. (Derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Most is éneklik!)
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem