HEGEDŰS TAMÁS

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS TAMÁS
HEGEDŰS TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Ház! A mai vita során többször fölmerült a nemzeti önrendelkezés léte vagy nem léte, illetve ennek a visszaszerzése vagy vissza nem szerzése. Ehhez fűznék hozzá néhány gondolatot.
(20.50)
Maga a nyilatkozat úgy fogalmaz, hogy Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét. Ebben közvetve benne van az az állítás, hogy legalábbis eddig a pillanatig nem volt meg vagy erősen korlátos volt az önrendelkezés. Ebben az értékelésben egyetértünk a nyilatkozattal.
A multinacionális cégek túlhatalma, az államadósság nyomasztó terhe és a globális erőcentrumok szorító ölelése bizony finoman szólva is igen erőteljes korlátok közé szorították a nemzeti szuverenitást az elmúlt húsz évben. Amennyiben ezeknek a korlátoknak a meghaladása a célja a kormánynak, ezekben a törekvésekben biztos, hogy partnerek leszünk. A nemzeti önrendelkezés visszaszerzése ugyanis jelen pillanatban még nem tény, de egy nagy lehetőség, ami előttünk áll az elkövetkező négy évben.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem