IVANICS FERENC

Teljes szövegű keresés

IVANICS FERENC
IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A “forradalom” szót sokan kifogásolták ebben az anyagban. Én közben fellapoztam az etimológiai szótárt, és megnéztem, mert úgy emlékeztem, hogy mást jelent, mint amiről itt beszélnek.
Kétfajta jelentése van. Az első jelentése: fegyverekkel kivívott nagyarányú politikai fordulat. A másik: gyökeres változás, átalakulás. Vannak, akik csak fegyverekben tudnak gondolkodni, és vannak, akik a békés megoldásban. A szavazófülkékben véghez vitt forradalom a békés változást hozza Magyarországra. (Taps a Fidesz soraiban.) És az, hogy mi ez a változás, le van írva az anyagban. Kiszolgáltatottság helyett szabadság, eladósodás helyett önállóság, szegénység helyett felemelkedés, lelki, politikai, gazdasági válság helyett remény, bizakodás és testvériség. Erről szól az együttműködés nyilatkozata.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem