KUKORELLY ENDRE

Teljes szövegű keresés

KUKORELLY ENDRE
KUKORELLY ENDRE (LMP): Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy elöljáróban kicsit személyes legyek. Számomra óriási megtiszteltetés, hogy itt lehetek az ország házában, sőt felállhatok, és még pár szót mondhatok is. Megrendült állapotban vagyok ettől. Még egy fél évvel ezelőtt egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ez bekövetkezhet, és most tényleg csak a meghatottság hangján tudok beszélni. Talán itt néhányan tudják rólam, hogy mivel foglalkozom, irodalommal. 1992 óta különböző helyeken tanítok is kreatív írást. Ez az én elfoglaltságom. Természetesen, ahogy talán gondolják, ez nem elsősorban arról szól, hogy hogyan kell írni, tehát én megtanítok bárki mást arra, hogy ezt hogyan kell csinálni, hanem inkább szellemi-lelki dolgokról szól.
Na már most, az együttműködésről, a nemzeti együttműködésről szólván azt mondanám, hogy magyarok, ez így nem fog menni. Ha ebben a hangnemben beszélünk az ország házában egymással, akkor ez nem fog menni. Alapvetően a probléma nem a gazdaságban van szerintem, hanem itt szellemi-lelki probléma van, egész egyszerűen ebben az országban egy lelki paradigmaváltásra lenne szükség. Ha az Országgyűlés ezt a paradigmaváltást nem hajtja végre, ha egymással ilyen hangnemben fogunk beszélni, akkor ez kőkeményen kihat az országra. Azt hiszem, hogy azt a spirált, azt a lefelé menő spirált, amiben vagyunk, nem fogja tudni megállítani. Azt javaslom, hogy próbáljunk meg ez ellen tenni, próbáljunk meg egészen máshogy beszélni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem