LÁZÁR JÁNOS

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR JÁNOS
LÁZÁR JÁNOS (Fidesz): Igen tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném megköszönni minden képviselőtársamnak, hogy aktívan részt vett a vitában, és úgy tűnik, a vita lezárása kapcsán kijelenthetjük, hogy az általános vitát sikerült lefolytatnunk, így most már csak a részletes vita áll előttünk. Az általános vita lezárásáig van mód arra, hogy a frakciók, illetve a képviselők módosító indítványt nyújtsanak be az előterjesztéshez, azt követően pedig kapcsolódó módosító indítvánnyal is élhetnek. Biztatom önöket, sok kiváló ötlet hangzott el, az előterjesztők mérlegelni fognak minden egyes ötletet.
Mégis nagy köszönettel tartozom minden hozzászólónak, mert azt gondolom, kellő alapossággal, körültekintéssel és figyelemmel tanulmányozták az előterjesztést. Persze ez nem akadályozta meg őket, hogy időnként hülyeségeket beszéljenek. (Derültség.) De komolyra fordítva a szót, először is nagyon sajnálom, talán kezdjük a tiszteletkörrel, hogy Kovács László képviselőtársam elhagyta az üléstermet, és csak rövid ideig állomásozott körünkben, mert szerettem volna megköszönni neki első helyen és elsősorban ezt a hozzászólást: ez az a tiszta hang, amely hiányzott már az Országgyűlés falai közül. (Derültség és taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)
És ha már idéztük a húszas éveket, valamikor a harmincas évek elején az egyik bukott miniszterelnökkel kapcsolatban, amikor belépett a parlamentbe, és elfoglalta a helyét, mindig fölordított az egész Ház, hogy megérkezett a volt miniszterelnök, visszatért a tolakodó múlt. Én azt gondolom, hogy Kovács László fölszólalása szellemében és stílusában a tolakodó múltra hajaz, tehát alkalmas ennek a minősítésnek a megfogalmazására. Én mégis ezt a rövid, visszaemlékező kötetet, amit itt ismertetett, nagy érdeklődéssel mint viszonylag ifjú képviselő hallgattam, és mindig inni fogom a szavait. Talán egy könyvbemutatót érdemes volna szervezni a Táncsics Alapítványnak, mert ez olyan mélységű volt. (Derültség és taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Komolyabbra fordítva a szót, van itt néhány dolog, amit érdemes helyre tennünk, mert a számmisztikába néhányan belebonyolódtak, és ez egy ellentmondásos dolog. Csak nagyon röviden szeretném, hiszen a részletes vitában még lesz alkalom az álláspontok kifejtésére.
Először is a 2006-os és a 2010-es választási eredménynek az összevetése. 2006-ban senki nem adott kétharmados felhatalmazást a Magyar Szocialista Pártnak, ezt - gondolom - Lendvai képviselő asszony, aki az MSZP elnöke, sem vitathatja. Talán arról nem érdemes vitát nyitni, az már csak a politikának a morális részéhez tartozó megközelítés, hogy a saját bevallásuk szerint hazugsággal nyerték el azt a közel kétmillió-hétszázezer szavazatot; erről a volt miniszterelnökük részletesen tájékoztatta a magyar közvéleményt. Részben ennek az önbevallásnak is köszönhetjük, hogy ilyen szép számmal vagyunk itt ma a Magyar Országgyűlésben. Tehát egy hazugsággal megnyert választás és egy demokratikus kétharmad között nem mernék egyenlőségjelet húzni, ez azért némi túlzásra vall. (Derültség és taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)
Igen tisztelt Képviselőtársaim! Aztán persze itt a különböző politikai pártok - és véletlen sem szeretném, ha az ellenzék összefogását kellene itt szóvá tennem - hasonló megközelítést alkalmaztak a számok értelmezésében, és valóban, sokféleképpen lehet ezeket a számokat értelmezni. Már én is utaltam arra, hogy ha a Magyar Szocialista Párt több mint egymilliós szavazóbázisát nézem a több mint nyolcmillió választóhoz, akkor aggodalomra ad okot ez a magas parlamenti jelenlét, ami a demokrácia működését illeti. De van itt más is, mert ha demokráciában gondolkodom, akkor szerintem a magyar választópolgárok - és itt többen részben érintették a választójogi törvényt -, a magyar választópolgárok egy dologban egyetértenek, hogy ha van siker az elmúlt húsz esztendőben, az az egyéni választókerületi rendszer a helyhatóságokban és az országgyűlési választásokon. 176 egyéni körzetből 173-at nyertünk meg, én azt gondolom, ez elég fölhatalmazás a változtatásokra. 176-ból 173-at megnyerni, erre nem lehet azt mondani, hogy ez a kisebbség lenne. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Aztán van itt valamiféle érdekes érvelés, amiben egy kis megbicsaklást látok. Az elmúlt húsz évet sokan számon kérik a Fideszen is. Azt gondolom, a nemzeti együttműködés nyilatkozata kellő önkritikát gyakorolt, ami a Fidesz kormányzására vonatkozik, hiszen az önrendelkezés jogának megnyerése vagy visszanyerése nyilvánvalóan érinti ezt a húsz évet és annak leteltét. Nem gondolom, hogy kritika nélkül illettük volna az elmúlt években a saját kormányzásunk időszakát. Bár ajánlom figyelmükbe azokat a közvélemény-kutatásokat, amelyek az elmúlt húsz év legsikeresebb kormányának tekintik Orbán Viktor első kormányát. Tehát szégyenkeznivalónk nincs. Azonban bizonyos önkritikával éltünk e nyilatkozat kapcsán, kimondva vagy kimondatlanul.
Nagyra értékelem, hogy a Jobbik törekszik elhatárolni magát az elmúlt húsz esztendő politikai eseményeitől, ez számomra egy tiszteletreméltó törekvés. Azonban arra fölhívom Vona képviselőtársam figyelmét, hogy az ön háta mögött jó néhányan ülnek, akik az elmúlt húsz évben igencsak megmártóztak a politika világában. Erre a szűziességet nehezen tudnám rávarrni. Sőt volt, aki a ’90 előtti politika világában is igencsak megmártózott, ez pedig már egy másabb, egy újabb lehetőséget nyit ki. Tehát mértékletesebb fogalmazást javasolok Vona és Novák képviselőtársamnak.
Érintettek azonban mind a ketten nagyon fontos kérdéseket, amelyeket szeretnék világosan megválaszolni az előterjesztők nevében. Az egyik ilyen kérdés volt, amit én nagyon fontosnak tartok, és volt rajta polémia, bevallom, ez az Isten-haza-család hármas jelszóból az első, hiszen a család benne van, és az egész a hazáról szól. Az Isten kérdését, azt gondolom, azért kerüli helyesen a szöveg ezt a megfogalmazást, mert tekintettel vagyunk a Jobbiknak azon szavazóira, hiszen a 850 ezer ember között van olyan szavazó, aki nem keresztény vagy keresztyén értékrendet követ, tekintettel vagyunk a Jobbik ateista szavazóira is, hogy csatlakozhassanak a nemzeti együttműködés mozgalmához, hiszen mi vallási, politikai meggyőződéstől függetlenül mindenkire számítunk, nemcsak azokra, akik elkötelezett hívő emberként élik az életüket, hanem azokra is, akik ateisták. És ez, azt gondolom, fontos ebben az országban, hogy ne csak azok tudjanak csatlakozni, akik vallásos meggyőződésűek - magam is közéjük sorolom magam -, hanem azok is, akik éppenséggel ateisták. Egyébként pedig az a fajta értékrend, amely az együttműködési nyilatkozatban benne van, az az alapvető keresztényi és keresztyéni értékeket követi, nyugodtan felidézhető és visszaidézhető.
Ami több jobbikos képviselőtársam Trianonnal kapcsolatos felvetését illeti, annak ellenére, hogy ez nem tartozott a szorosan vett napirendhez, mi a nemzeti együttműködés jegyében nagy-nagy türelemmel hallgattuk végig újonnan fölszólaló képviselőtársaink szűzbeszédeit - ehhez gratulálunk is egyébként, teszem hozzá, tiszteletreméltó teljesítményt nyújtottak, és ezt akceptáljuk is -, azonban engedtessék meg nekem annak a figyelmükbe ajánlása, hogy ma, mint ahogy Vona képviselőtársam tökéletesen idézte, ma Kövér László, Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Németh Zsolt képviselőtársaink benyújtották az Országgyűlés elé a határon túli magyarok kettős állampolgárságát rendező törvényjavaslatot.
(21.50)
Ez elérhető és hozzáférhető minden képviselőtársam számára. Ezt is hosszas mérlegelés előzte meg, mert jó néhány határon túli magyar szervezet jelezte fenntartását ezzel kapcsolatban. Én óvnék attól - talán nyolcévi törvényhozói munka felhatalmaz erre -, hogy amikor a Magyar Országgyűlés a határon túli magyarokra vonatkozó jogszabályokat hoz, akkor ne venné figyelembe a határon túli magyarok álláspontját és kéréseit. Ezt természetesen lehet mérlegelni, és lehet azt mondani, hogy az össznemzeti érdek más irányba visz bennünket, de mérlegelésre, meghallgatásra és megfontolásra mindenképpen alkalmas. Ezt javaslom egyébként a trianoni megemlékezés ügyében is, amiben nem hiszem, hogy a Fideszt majd passzivitással lehetne vádolni.
Ami a további megfontolásokat illeti, felmerültek demokráciagaranciák. Csak azt tudom még egyszer aláhúzni, amit már többször mondtam, és Schmitt Pál parlamenti elnök beszédében benne volt: nincsenek győztesek és nincsenek vesztesek. A mi értékrendünkben, ami a jövőre vonatkozik, nincsenek győztesek ebben a Házban, és nincsenek vesztesek. Felelős parlamenti képviselők vannak, akiknek egyforma a mandátumuk, és akiktől azt várjuk el, hogy saját magukra és választóikra nézve a törvényes értékeket és a törvényes rend betartását kérjék.
Mi azon polgártársainkkal tudunk együttműködni, akik a Magyar Köztársaság törvényeit tiszteletben tartják. Akiket bíróság jogerősen elítél, azokat a 2006. őszi események miatt nem tudjuk kártalanítani, és nem tudunk nekik az együttműködés jegyében segítséget nyújtani. Ha nem ítéli el őket jogerősen a bíróság, akkor természetesen - ha a Magyar Köztársaság jogkövető állampolgárai - mindenkire számítunk, és mindenkivel szeretnénk együttműködni, függetlenül attól egyébként, hogy melyik parlamenti frakció a zászlóvivője. Számunkra minden választó és minden mandátum egyforma. (Taps a Fidesz soraiból.)
Itt jegyzem meg azt, hogy téves az a történeti párhuzam, hogy az ötvenes évek bíróságait és egy demokratikus rendszer bíróságait valaki párhuzamba állítja. Ezzel megkérdőjelezik azt, hogy maga a rendszer demokratikus-e. Önök egy demokratikus… (Jelzésre:) Egy pillanat, képviselőtársaim! Ha nem lenne demokratikus, önök nem ülnének itt. Önök a demokratikus rendszer eredményeképpen és gyümölcseképpen ülnek bent a törvényhozásban. Ha a törvényhozás nyújtotta gyümölcsöket elfogadják, akkor tiszteletben kell tartani a törvény diktátumát a bíróságok előtt is! (Taps a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiból.) Javasolom, hogy ezt mérlegeljék.
Ugyanez vonatkozik a választási rendszerre. Az is demokratikus választási rendszer, hogy 176 egyéni körzet van Magyarországon, hiszen vannak olyan nyugat-európai országok, ahol csak egyéni választási rendszer van, és önök ennek a jelenlegi választási rendszernek köszönhetik, hogy itt ülnek a parlamentben. Erre felhívom a figyelmüket.
Tehát azért azt gondolom, az elmúlt húsz esztendőnek voltak helyes lépései. Nem szeretném tovább szaporítani a szót, a nemzeti együttműködés tehát mindenkire vonatkozik, aki csatlakozni akar, világnézeti, vallási és politikai meggyőződéstől függetlenül. Vonatkozik azokra, akiket az MSZP képvisel, akiket a Jobbik, vagy akiket az LMP képvisel.
Megfogadjuk azt a tanácsot, hogy legyünk visszafogottak, legyünk méltányosak, és ne éljünk vissza a bizalommal, amely megelőlegezett bizalom, azonban szeretnénk kijelölni a következő évek kereteit. Kétharmados felhatalmazással ezt senki nem vitathatja el tőlünk.
Orbán Viktort hiányolták. Tartok tőle, még meg is fogják unni a következő hetekben-hónapokban és években, lesz még böjtje a hiánynak. Orbán Viktor a jövő héten, amikor a kormányprogramot fogja önök előtt prezentálni, akkor tízórás vagy több mint tízórás vitában áll a rendelkezésükre a tekintetben, hogy a nemzeti együttműködésről részletes eszmecserét folytassanak. Nem lesz szégyenkeznivalónk, amikor a kormányprogram és a nemzeti együttműködés rendszerének összefüggéseit fogja majd bemutatni az önök számára.
Szeretném még egyszer megköszönni azt a fajta hozzáállást, amivel képviselőtársaim a vitában konstruktivitásukról adtak tanúbizonyságot. Minden képviselőtársamat szeretnék megnyugtatni arra vonatkozólag, hogy a nemzeti együttműködés nemhogy gyengítené, hanem erősíteni fogja Magyarországon a demokráciának azt az intézményét, amelyről senki, sem a Szocialista Párt, sem a Jobbik, sem az LMP képviselői nem mondták azt, hogy ne szorulna megújításra. Szerintem szükség van arra, hogy húsz év után újraszabjuk a kereteket, ehhez keresünk szövetségeseket.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem