NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Magyar Országgyűlés! Bíztam benne, és még mindig remélem, hogy az 1998-2002 között megismert kormányzati arroganciát nem fogja folytatni a Fidesz. (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiban. - Dr. Kövér László: Bocsáss meg, az ovinak melyik csoportjába jártál akkor? - Az elnök csenget.)
Azonban a jelek vészjóslóak. Ugyanis nemcsak, hogy 53 százalékos támogatottsággal, kétharmados parlamenti mandátumhoz jutott aránytalan módon a Fidesz. (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiban.) Ezt azért szükséges ma ennyiszer elmondani, mert ma tudtuk meg, tisztelt leendő kormánypárti képviselők, ma tudtuk meg, hogy az önök javaslata ezen a torz választási rendszeren semmit sem kíván változtatni, megfelezik bár a mandátumok számát - aminek nagyon örülünk -, azonban ezen a torz, aránytalan választási rendszeren nem kívánnak például a Németországban ismert arányosabb rendszer irányába elmozdulni.
E vészjósló jelek után azonban az első konkrét pökhendi intézkedésükkel az alakuló ülésen kellett szembesülnöm. Elképesztőnek tartottam ugyanis, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság elnökjelöltje - még elnökjelöltként - már kiosztotta írásban, elnöki aláírással a bizottság meghívóját, mintha csak valami kötelező formaságnak tekintenék az Országgyűlést. Úgy érzem, a Fidesz összekeveri a frakcióülést a Magyar Országgyűléssel.
De nem ez volt az első pont, amikor órákkal a döntés előtt már tényként kezelték, amit a frakcióban eldöntöttek. (Font Sándor: Amit a választók eldöntöttek.) Megdöbbentem, amikor kinyitottam a szombati Magyar Nemzetet, és egész oldalas színes hirdetésben találtam “Magyar Országgyűlés 2010” aláírással ezt a politikai nyilatkozatot. Mintha ez már elfogadásra került volna. De nem, nem jelent meg helyreigazítási kérelem, hogy lemaradt a “tervezet” szó, már tényként kezelték azt, amit Orbán Viktor egy személyben benyújt. Nagyon remélem, hogy ezekkel a pökhendi megnyilvánulásokkal nem kell a jövőben szembesülnünk. Nagyon remélem, hogy ez a politikai nyilatkozat, ez a nemzeti együttműködés rendszere - amelyet intézménynévként csupa nagybetűvel írnak, és amely minden magyar számára nyitott - nem Kubatov Gábor boszorkánykonyhájában született, vagy legalábbis nem ő fogja vezetni a nyilvántartását, ami minden magyar ember számára nyitott.
És hogyha ebben a válságos időjárási helyzetben megvizsgáljuk ezt a politikai nyilatkozatot, valóban fel kell tennünk a kérdést, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a politikai nyilatkozat, ez a papír ér-e annyit, mint akár egyetlenegy homokzsák. Ki kell mondani sajnos, hogy jelenleg több ezer gárdista legény lehetne a gáton, ha nem tetszettek volna feloszlatni, feloszlattatni és üldözni a Magyar Gárdát. (Taps a Jobbik soraiban. - Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.)
Jobbikosként meg kell idézzem a márciusi ifjak szellemét. A márciusi ifjak szelleme azt súgja nekem, hogy a forradalom szó használata ebben a politikai nyilatkozatban gúny. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van.) Gúny és kifordítása ennek a szónak, a szó becsületének az elvétele. Mert valóban nem használhatjuk ezt a szót, ezért a benyújtott módosító javaslatunkban - Lázár frakcióvezető úrhoz csatlakozva - valóban a forradalmat jövő időbe helyeznénk, hogy van lehetőség a forradalomra. Mi nem azt mondjuk, hogy a magyar emberek sikeres forradalmat vittek véghez a mostani választásokon, hanem azt mondjuk a módosító javaslatunkban, hogy a választók megteremtették a forradalmi változás lehetőségét.
Ugyanígy nem értjük, milyen önrendelkezés visszaszerzéséről beszélnek, múlt időben. Mi azt látjuk, hogy - különösen a lisszaboni szerződés olvasatlan aláírása óta - Magyarország elveszítette az önrendelkezését. (Taps a Jobbik soraiban.) De már az EU-csatlakozási népszavazási kérdést is úgy tettük fel magunkban, őszintén, hogy “tagok legyünk vagy szabadok?”. Így tennék fel a márciusi ifjak is, és mindezek tudatában nem mondhatjuk azt, hogy visszaszereztük a nemzeti önrendelkezésünket.
Beszélni kell arról is, hogy amikor miniszterelnök-jelölt úr közös jövőnk tartóoszlopairól beszél, akkor a klasszikus Isten–haza–család hármas pillér közül csak a családot találjuk. Mi ezért módosító javaslatunkban benyújtottuk azt is, hogy nemzeti identitásunk ezeréves hagyományaira is alapozni kell, és ha már az Európai Unió alkotmányából, majd átkeresztelése után a lisszaboni szerződésből is kimaradt a kereszténység alapeszméje, hát most javasoljuk, hogy legalább ebben a politikai nyilatkozatban a kereszténység alapeszmeiségét - aminek egyébként az alkotmányban, egy remélhető új alkotmányban is helye lenne -, legalább ide irányelvként emeljük be. (Taps a Jobbik soraiban.) Hiszen ha a miniszterelnök-jelölt úr úgy ajánlotta figyelmünkbe ezt a politikai nyilatkozatot, hogy néhai miniszterelnökünktől, Antall Józseftől idézett, hogy “tetszettek volna forradalmat csinálni”, akkor hadd idézzem néhai miniszterelnökünk halálos ágyán tett gondolatait - amit talán gyóntatópapjától hallottunk később (Felzúdulás, közbeszólások a Fidesz soraiban.), és kérem méltóságuk megőrzését -, azt üzente nekünk, hogy “keresztény Magyarországot akartam”. Nagyon sajnáljuk, sajnálhatjuk, hogy erre csak a halálos ágyán derült fény, és nem volt rá lehetősége - vagy lett volna lehetősége - miniszterelnökként.
Arra kérem a leendő kormányoldalt, hogy éljenek a történelmi lehetőséggel. Ha módosító javaslatunk megszavazásával önök is egy keresztény Magyarországot akarnak, akkor éljenek ezzel a történelmi lehetőséggel, és írjunk együtt történelmet.
Beszélni kell a nemzeti együttműködésről, különösen Trianon közelgő 90. évfordulója fényében. A Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja politikai vitanapot kezdeményez június 4-én “Nemzeti együttműködés a Kárpát-medencében” címmel. Ennek aláírásához a Jobbik frakcióján és Molnár Oszkár független képviselőn kívül még legalább 30 képviselő - de remélhetőleg az összes magyar ember, mindenki, akinek fáj Trianon - aláírására számítunk. Ezt csütörtökig kell benyújtani, nagyon kérem önöket, holnapig fontolják ezt meg, és a holnap kiosztandó aláírásgyűjtő íveinken támogassák, hogy méltóságteljesen tudjuk megtárgyalni a “Nemzeti együttműködés a Kárpát-medencében” című politikai vitanapunkon az elszakított magyarság jövőjét és integrálódását.
Nagyon kérjük önöket, hogy ahogyan mi is a módosító javaslataink elfogadása esetén támogatni tudjuk ezt a politikai nyilatkozatot, úgy kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy önök is támogassák ezt a politikai vitanap iránti kezdeményezésünket e hét csütörtökig.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem