POKORNI ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Kovács László képviselő úr régen szólalt fel a parlamentben. (Dr. Kövér László: Nem hiányzott! - Derültség a Fidesz soraiban.) Ideidézte a ’98-as kormányzati időszakot. Többen vagyunk itt a teremben, akik akkor tagjai voltunk a kormánynak.
Azt vetette a szemünkre, hogy hazudunk, hogy hazudtunk. Nem ilyen egyenesen mondta, ravaszkásabban (Derültség a Fidesz soraiban.), de a lényege ez volt, mondván, hogy mi kritizáltuk Bokros Lajos, illetve Horn Gyula gazdaságpolitikáját - ez igaz -, majd aztán ’98 szeptemberében a magyar gazdaság stabilitásáról beszélt Orbán Viktor.
Sok idő eltelt azóta, de szerintem ön pontosan emlékszik a valóságra is. Arra, hogy ’98 augusztusában az orosz tőzsde összeroppant, szeptemberében egész Közép- és Kelet-Európát egy gazdasági válság szele söpörte végig, ami kis híján Magyarországot is maga alá temette. Elemi érdeke volt akkor, ha úgy tetszik, hazafiúi kötelessége az akkori kormányfőnek és pénzügyminiszternek a gazdaság stabilitását hangsúlyozni. Ön ezt tudta és tudja ma is. Hogy nem mondja el, ez inkább annak a bizonyítéka, hogy az elmúlt nyolc évben ön sem változott.
Köszönöm a figyelmét. (Hosszan tartó taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem