SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Pósán Képviselő Úr! A politikai, illetve a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatról vitatkozunk. Novák Előd képviselőtársam a nemzeti együttműködés rendszerének megerősítését célzó javaslatot tett. Távol álljon tőlem, hogy akár Harrach, akár Semjén képviselő uraknak a határon túli magyarság iránt érzett felelős hozzáállását egy pillanatig is vitatnám. Én pusztán csak azt tartom aggályosnak, hogy miután az elmúlt két hét kommunikációja és a mai nap kommunikációja is folyamatosan arról szólt, hogy önök mennyire demokraták, önök mennyire nem szeretnének visszaélni ezzel a kétharmados hatalommal, hogy önök mennyire szeretnék figyelembe venni az ellenzék különböző pártjainak a javaslatait, ehhez képest amikor ehhez a nemzeti együttműködéshez a nemzeti együttműködés kiteljesítését célzó javaslatot tettünk, akkor önök azonnal csípőből, mindenféle érdemi végiggondolás nélkül ezt a javaslatunkat visszautasították, sőt egyenesen felelőtlennek minősítették. Én inkább ezt tartom aggályosnak.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
(21.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem