Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedtessék meg, hogy azok közé tartozzam, akik nem köszönik meg az elmúlt nyolc évet, amellett, hogy elhisszük, hogy a Rózsadombról a magyar ugar egy kicsit más jellegű, mint egy borsodi faluból vagy a magyar vidékről.
Ennek szellemében engedtessék meg, hogy arról beszéljünk, ami valóban lényeges a politikai nyilatkozattal kapcsolatban is, miszerint, ha itt valódi régi rendszer leváltásáról beszélünk, akkor ennek a sarokpontjait is határozzuk meg. Beszéljünk arról is, hogy nem lehet a régi rendszer leváltásáról addig érdemben beszélni, amíg olvasatlanul alá lehet írni a lisszaboni szerződést, amíg a titkosítási törvény módosításához mindenki köthető ebben a tisztelt Házban. Én úgy éreztem magam lassan, mintha az itt ülők közül senkinek semmi köze nem lett volna az utóbbi húsz évhez. Elképesztő érzés ez!
Beszéljünk arról is, hogy Magyarországon nem lehet a régi rendszert leváltani anélkül, hogy az államadósság helyzetét felül ne vizsgálnánk, anélkül, hogy a devizahitelesek által éves szinten 1240 milliárd forint helyzetével ne kezdenénk valamit, ezt a kiszolgáltatottságot a kereskedelmi bankok és a multinacionális cégek felé ne oldanánk fel valamilyen úton-módon. Ehhez képest minden más csak retorika.
Az utóbbi húsz évhez kisebb vagy nagyobb fokig mindenkinek köze volt. Hozzá kell tennünk azt is, hogy a politikai nyilatkozat szándékai értelemszerűen támogatandók, ezt magam is így gondolom. Ennek a homályos megfogalmazásai, formai megközelítései ugyanakkor nem minden esetben.
Magyarországon rengeteg olyan változtatást kell foganatosítani, amelyek nélkül nem mehetünk tovább. A legfontosabb az lenne, hogy talán ne GDP-ben és ne számokban mérjünk mindent, mint ahogy önök tették ezt húsz évig, hanem mérjük abban is, hogy hány gyermek született Magyarországon. (Taps a Jobbik soraiban.) Ne csak gazdasági mutatószámokban gondolkozzunk!
Jussunk el oda, hogy a magyar népesedés, a magyar oktatás színvonala, a magyar történelemtanítás, gyökereink megismerése ugyanolyan fontossággal bírjon, mint a GDP és egyéb mutatószámok, és ebben, hogy ez nem történt meg, az önök felelőssége elvitathatatlan. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem