DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlás 2. pontjában található az a módosító indítvány, amelyet Göndör István képviselőtársammal együtt nyújtottunk be. Ez az indítvány arról szól, hogy az alkotmányban meghatározott képviselői létszám maximálása mellett még egy fontos dolgot írjunk be. Ez pedig az, hogy arányosabb választási rendszert szeretnénk.
Ezt azért tartjuk fontosnak, mert miközben az nyilvánvaló, hogy van egy erős társadalmi igény arra, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése kisebb legyen, kevesebb létszámmal működjön, és ezt egyébként a Magyar Szocialista Párt támogatja, nemcsak most, hanem támogatta ezt az előző évben is és korábban is, de van még egy fontos elv, amelyet figyelembe kell venni és rögzíteni kell megítélésünk szerint. Ez pedig az, hogy ez a rendszer legyen arányosabb. Szeretném emlékeztetni tisztelt képviselőtársaimat arra, hogy 1990-ben a rendszerváltáskor, amikor a jogalkotó létrehozta ezt a mostani, a most hatályos választási rendszert, akkor tudatosan hozott olyan döntést, hogy ez a rendszer legyen aránytalan. Tehát azt, aki a legtöbb szavazatot kapja a választóktól, azt erősítse föl. Nyilvánvalóan ez másoknak, akik kevesebb szavazatot kaptak, hátrányos volt.
Ennek a rendszernek az volt az oka, hogy nem lehetett tudni, hogy az első demokratikus választásokon hány párt kerül be az Országgyűlésbe, és az akkori jogalkotók szerették volna a kormányozhatóságot biztosítani, garantálni. Ezért volt ez a torzító, aránytalan szabály. Ennek - hozzáteszem - mindazon pártok, amelyek valaha kormányoztak, haszonélvezői voltak. ’94-ben, 2006-ban a Magyar Szocialista Párt, ’98-ban, most a Fidesz-KDNP. Tehát aki a választást megnyeri, aki a legtöbb szavazatot kapja, az haszonélvezője ennek a rendszernek. Ugyanakkor azonban meggyőződésünk az, hogy húsz évvel a rendszerváltozás után az aránytalanság fönntartása nem indokolt, mert fontosabb érdek fűződik ahhoz, hogy a választók akarata arányosan megjelenjen az Országgyűlésben, mint ahhoz, hogy ez változatlanul maradjon.
Tehát mi azt szeretnénk elérni, ha a Házban egyetértés mutatkozna abban - függetlenül attól, hogy ezt a rendszert majd a részletekben hogyan fogjuk kimunkálni -, hogy ez egy arányos rendszer legyen, jobban tükrözze a választói akaratot, és ezt az eltérítést, aminek volt indoka 1990-ben, hagyjuk el, mert a mai viszonyok között, húszéves demokrácia után nincsen szükség és nincs erre nézve indokoltság.
Ezért azt kérem a tisztelt Háztól, hogy az arányos választási rendszer megteremtését célzó módosító indítványunkat fogadja el.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem