GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Ugyanarról a pontról szeretnék beszélni, az ajánlás 2. pontjáról, amiről Lamperth Mónika beszélt.
Tegnap az általános vitában megengedtem magamnak egy olyan gondolatot, hogy a Fidesz által benyújtott választási törvényből azt éreztem ki, hogy a jelenleginél arányosabb rendszert akarnak létrehozni, és azt reméltem, hogy a mostani vitában lesz valaki, aki föláll és elmondja, miért elfogadhatatlan számára az, hogy rögzítsük az arányosságot, hogy a szavazattal arányos mandátumkiosztás hívei vagyunk. Én most ebből azt szűröm le, hogy mindaz, amit tegnap Navracsics Tibor úr mondott, hogy létrejön egy paritásos albizottság, vagy az a javaslat, ami előttünk van irományszámmal, azt valójában a Fidesz nem gondolta komolyan, mert továbbra is görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy az alkotmányban mindössze az országgyűlési képviselők számát rögzítsük, miközben tudjuk, hogy ez önmagában rendkívül kevés. Nem mond semmit.
Nem akarok kitérni az egyéb dolgokra, hogy milyen alkotmányos konfliktusok keletkezhetnek ebből, ezt elmondtam tegnap, de megerősítem azt, amit Lamperth Mónika mond: hiszem, hogy húsz évvel a rendszerváltás után Magyarországon rögzíthetjük azt a szándékot, hogy Magyarországon a mandátumokat az Országgyűlésben csak úgy osztjuk ki, amilyen szavazati támogatottsága van valamely pártnak.
Kérem önöket, még egyszer gondolják végig, fontolják meg, és fogadják el ezt a javaslatot. Emögött nincs semmilyen mögöttes szándék.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem