DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kaufer képviselő asszony, mi se vitatjuk, és ha megnézi azokat a törvényjavaslatokat, amiket elfogadtunk az elmúlt négy évben, akkor kiderül az is, hogy tettünk is érte, hogy ne így legyen. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Nem látszik!) Tehát mi sem vitatjuk, kezdeném ezzel.
Folytatnám azzal, hogy nagyon sok olyan érv hangzott el a vitában, amire mindenképpen szeretnék reagálni. Az első egy igen régi, több évre visszanyúló vita Schiffer képviselő úr között és köztem, azt gondolom, még a képviselő úr TASZ-os múltjából, hogy mennyire szabad vagy nem szabad a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozni, illetve hogy korlátozható-e az emberi méltóság védelme érdekében a szólásszabadság olyan módon, hogy a gyalázkodást, a holokauszttagadást büntetendővé nyilvánítjuk, tehát a Btk. részévé tesszük. Nagyon sokat érveltem már ebben a témában ebben a Házban, és a képviselő úrral is elég sokat vitatkoztunk erről. Nem szeretném megismételni ennek a vitának még csak a főbb elemeit sem, néhányat azonban kiemelnék közülük.
Az Európai Unióban igen sok helyen büntetendő cselekmény a holokauszttagadás, és az Európai Unióban igen sok helyen büntetik a gyalázkodást is. Az is tény, azt gondolom, hogy sorra marasztalja el Magyarországot az Európa Tanács, az ECRI azért, mert olyan kötelezettségeinek nem tesz eleget, miszerint is ezeket a cselekményeket bűncselekménnyé nyilvánítja. Épp legutoljára most egy fél éve vagy egy éve volt itt az ECRI delegációja a Magyarország-jelentést megtárgyalni, ahol egyértelműen ez volt a nemzetközi szervezet véleménye, méghozzá az ENSZ emberi jogi egyezmény alapján, amelyet Magyarország aláírt mint számára kötelező dokumentumot. De egyébként nem ez az egyetlen dokumentum, amely Magyarország számára kötelezővé teszi ezeknek a cselekményeknek a pönalizálását.
A választási kampányban került elfogadásra, igen, ez a javaslat, ez igaz, képviselő úr, de pontosan olyan jól tudja az előzményeket, mint én, hogy nagyon sok próbálkozás volt erre irányuló, és az, hogy végül a köztársasági elnök úr ezt írta alá, tény, de ez nem azt jelenti, hogy a választási kampányra készült volna ez a javaslat. Ez azt jelenti, hogy évek óta próbáljuk ezt a problémát megoldani, most sikerült - ez ezt jelenti.
A szólásszabadság aránytalan korlátozása-e? Nem szeretném végigelemezni azt a négy alkotmánybírósági határozatot, ami konkrétan erről szól, és azt a másik kettőt-hármat, ami áttételesen erről szól, és egyébként érintőlegesen még jó csomó született meg ebben a témában. Arra viszont utalnék, hogy az utolsó alkotmánybírósági határozat, amely a gyalázkodás tervezett törvényi tényállását hatályon kívül helyezte és az alkotmányellenességét megállapította, már egy szemléletváltást is tükröz. Tükrözi azért, mert két alkotmánybírónak egyrészt más volt a véleménye, illetve háromnak, egy különvélemény és két párhuzamos indokolás kapcsolódik az alkotmánybírósági határozathoz, és három alkotmánybíró veti fel azt, hogy húsz év után - mert mindig az 1992-es Abh.-ra hivatkozunk vissza - ideje újragondolni a véleménynyilvánítás szabadságáról alkotott gyakorlatát az Alkotmánybíróságnak. Ezek az alkotmánybírók azt fejtik ki, hogy mielőtt meghozták volna ezt a döntést, az előtt ezt meg kellett volna tenni.
És egyébként Kovács Péter, aki nemzetközi jogász professzor és alkotmánybíró, erősített meg minket abban, hogy Magyarországnak igenis nemzetközi jogi kötelezettsége ezeket a cselekményeket pönalizálni, és ha nem teszi, akkor egyetlen másik lehetőség van, hogy felmondja ezeket az egyezményeket, kilép ezekből a szervezetekből. Képviselő úr, ha elolvassa Kovács Péter párhuzamos indoklását, ez van benne. Vagy a saját jogrendszerünket igazítjuk hozzá, vagy felmondjuk. Azt hiszem, még ezzel a fordulattal is fogalmazza meg, hogy a “számunkra terhes” nemzetközi egyezményeket.
Másrészt, illetve harmadrészt, vagy fene tudja, hanyadrészt már: a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság joggyakorlata felülírja azt az elvet, ami úgy szólt, és valóban a rendszerváltozáskor Európa-szerte élt, hogy a véleménynyilvánítás joga annak tartalmára tekintettel korlátozható. A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság gyakorlata most már azt mondja, hogy igenis korlátozható, ezt teszi a magyar jogalkotó is akkor, amikor a holokauszttagadást bűncselekménnyé nyilvánítja.
Egyébként a köztársasági elnök úr, ugye, arra hivatkozik, hogy az önkényuralmi jelképekkel kapcsolatban meghozott alkotmánybírósági határozat alapján gondolja ő alkotmányosnak a holokauszttagadást, ami az én meglátásom szerint is ellentétben áll egyébként az Ab közösség elleni izgatással kapcsolatban meghozott határozataival, ebben biztos, hogy egyetértünk egymással, és ezt az ellentmondást kellene feloldani. De ezt az ellentmondást - nyilván ebben véleménykülönbség van köztünk - abban az irányban kéne feloldani, hogy a közösség elleni izgatással kapcsolatban megfogalmazott érvek kerülnek felülbírálatra. Lehet, hogy erre sor fog kerülni, ha valaki beadja az Alkotmánybírósághoz normakontrollra ezt a javaslatot.
Én úgy gondolom, és természetesen ez megint csak az én véleményem, hogy ha a köztársasági elnök a holokauszttagadást nem találta alkotmányellenesnek, akkor nincs az a logika, ami alapján ezt a módosítást alkotmányellenesnek találná. Én ezt akkor is mondtam, és most is ez a véleményem róla. Úgy hiszem, hogy ez egy helyes irány, ezen kell továbbhaladnunk.
Egyébként olyan gondolkodók és olyan jogászok, akik korábban nagyon kiálltak amellett, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága az ön véleményéhez hasonlóan kerüljön meghatározásra, illetve fenntartásra ez az álláspont, mozdulnak el már a másik irányba. Itt hadd utaljak Halmai Gábor professzorra például. (Derültség a Jobbik padsoraiban.) Azt hiszem, hogy erről talán ennyit ebben a körben elég, de gondolom, hogy még fogjuk folytatni ezt a vitát különböző fórumokon, akár itt a plenáris ülésen is.
Néhány más képviselői megjegyzésre szeretnék szintén reagálni. Rubovszky képviselő úr azt kérdezi, hogy hová lehet szigorítani akkor, ha már eleve lehetővé teszi a törvény az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását. Egyszerű a válasz, tisztelt Ház, sehova. Van egy határa a szigorításnak, nem lehet valakit kétszer kivégezni, nem lehet valakit kétszer életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélni. Van egy határa. Ha valaki tíz emberölést követ el vagy húszat, sajnos ezt a büntetőjog nem tudja kezelni. Ezt a határt tudomásul kell venni, nem lehet máshova emelni.
Még egy félreértést szeretnék tisztázni. Én nem mondtam, és nem azt mondtam, hogy ne lehessen életfogytig tartó szabadságvesztést kiszabni, és azt sem, hogy ez biztosan aránytalan a három csapás esetén, tehát hogy csak olyan eseteket tudunk találni, amelyiknél aránytalan. Természetesen arányos lehet, ha hazaárulásról beszélünk, aránytalan lehet, ha kémkedésről beszélünk, és nem tudom, még melyik állam elleni bűncselekményeket sorolta Rubovszky képviselőtársam. Kétségtelen, hogy a különös résznek ez szerepel az elején, ezt lehetett talán a leghamarabb elolvasni.
(21.00)
De azt tudom mondani, hogy ha van olyan lehetőség - ha van olyan lehetőség, tisztelt Ház! -, amikor aránytalan, akkor nem szabad bevezetni. Márpedig van ilyen lehetőség, és nagyon érdekes… Nagyon őszintén mondom, hogy nem beszéltünk össze LMP-s képviselőtársammal, hogy pontosan ugyanazt vagy nagyon hasonló példát mondtuk. Szóval lehet találni ilyet, és nemcsak ezt az egyet, hanem lehetne keresni mást is, ami viszont aránytalan - és ez teszi valószínűleg alkotmányellenessé ezt a javaslatot.
Volner János képviselő úr felszólalásával kapcsolatban, hogy szállítsuk le az értékhatárt, merthogy mi voltunk azok, akik 20 ezer forintra emeltük fel a bűncselekmény szabálysértési értékhatárát: ezt megoldottuk, képviselő úr, megoldottuk (Dr. Gaudi-Nagy Tamás közbeszól.), ugyanis bevezettük az úgynevezett érték-egybefoglalás rendszerét, szabályát. Az érték-egybefoglalás azt jelenti, hogy ha valaki egymás után, egy éven belül, több olyan szabálysértést követ el, amelynek az összértéke a 20 ezer forintot meghaladja, tehát, ahogy képviselőtársam említette, hogy tőle tyúkokat loptak el, hogyha a tyúkok összértéke meg fogja haladni a 20 ezer forintot, akkor az már bűncselekménynek minősül. Tehát a bagatell bűncselekményeket mi sem kezeljük félvállról, és mi is úgy gondoljuk, hogy ezt a társadalmi problémát igenis kezelni kell; látjuk, értjük, és megpróbáltunk tenni is érte. De azt, hogy az értékhatárt leszállítsuk, én azért nem tudom pártolni, mert büntetőeljárások sorát indítjuk el, ami fölöslegesen a büntetőjog teljes garanciarendszerét alkalmazza, borzasztó hosszú ideig tart, leterheli a bírákat, és az összes többi ügynek, aminek gyorsabban kellene mennie - és ma már volt egy olyan napirendi pont, ahol erről beszéltünk, hogy az eljárások gyorsítása -, a kárára megy, annak a kárára menne. Hozzáteszem azt is, hogy a 20 ezer forintos érték-egybefoglalás szabálya mellé kötelezővé tettük a rendőrségnek azt, hogy ha a jegyző segítségét kéri, avagy a rendőrséghez fordul a sértett, akkor köteles legyen segíteni, köteles legyen eljárni. Én azt gondolom, hogy ez mindenképpen előrelépés az úgynevezett bagatell, de egyébként nagyon sokak életét megkeserítő bűnözéssel kapcsolatban.
A börtönviszonyokról egy mondatot engedjenek meg. Aki luxusbörtönnek gondolja a magyar börtönöket, az valószínűleg nem járt ott még. Nem… (Közbeszólás a Jobbik soraiból.) Nem jó hely, azt tudom mondani. Több börtönt látogattam végig különböző minőségemben, nem mondhatnám, hogy luxuskörülmények közt élnek, és azt sem mondanám, hogy én azt az étrendet szeretném fogyasztani, amit ott esznek a rabok. (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Tasnádinak kóser menüje volt!) Egyébként abban egyetértünk, hogy hasonló börtönöket szeretnénk, mint Nyugaton, hasonló börtönöket szeretnénk színvonalban is, és hasonló börtönöket szeretnénk olyan vonatkozásban is és a vonatkozásban is, hogy igen, az elítélteknek legyen meg a lehetőségük arra, hogy dolgozzanak. Én is visszás helyzetnek tartom azt, hogy ma az, hogy dolgozhassanak a börtönökben, az jutalmazási eszköz, nem pedig magától értetődő dolog. Teljes mértékben egyetértünk ebben. Hogyha van erre jó ötletük, akkor mi biztosan vevők leszünk annak a támogatására. (Dr. Répássy Róbert közbeszól.)
Közfeladatot ellátó személyek. Ez az, amire a vezérszónoki felszólalásomban utaltam, hogy persze, az orvosokat is, teljesen igaza van Gyenes képviselőtársamnak, őket is megilleti a kiemelt védelem, a mentőápolókat is megilleti, és mindazokat, akikről én is beszéltem. De hadd emeljem ki azt, hogy a közfeladatot ellátó személyek védelme egyébként már megvan a Btk.-ban, mert a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak már bűncselekmény, tehát ezeknek a többi állampolgárhoz képest kiemelt státusuk van a védelem tekintetében. Úgy hiszem, hogy ezt fokozni nem érdemes, illetve ebből kiemelni senkit nem érdemes.
És végül egy picit másként arról, amit Kovács Péter képviselő úr felvetett, és azzal érvelt, hogy a három csapás elnevezésű törvény rendszeréhez hasonló már Szent István törvényeiben is megtalálható. Nos, igen, ez igaz. Az 1700-as évektől léteznek Magyarországon különböző büntető törvénykönyvek, amelyeket vagy becikkelyeztek, vagy nem cikkelyeztek be, de egy biztos: hogy odáig körülbelül ez az érvelés még stimmelhet. Azonban eltelt azóta egy kis idő, azóta a nemzetközi porondon - hogy csak két nevet említsek - Beccaria vagy Franz Liszt letette a különböző büntetőjogi iskolák alapjait. És hogy Szent Istvánon kívül magyar neveket is említsek, mondjuk, Deák Ferenc vagy Csemeghy Károly, Finkey Ferenc vagy Angyal Pál egy picit továbbfejlesztette a büntetőjog-tudományt annál, mint ahol Szent István korában tartott; kétségkívül, akkor, ezer évvel ezelőtt egy fejlett törvénykönyvnek számított. Hogyha úgy érti Kovács Péter képviselőtársam, hogy a három csapás törvényjavaslat színvonalát tekintve nagyjából az ezer év fejlődéstörténetét nélkülözi, akkor így egyetértek vele.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
