DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Érdeklődve hallgattam Hiller urat, mert a bizottságban egyhangú szavazás volt, és az a szocialista képviselő, aki önt is helyettesítette, igennel szavazott. Tehát most hirtelenjében nem tudom, akkor mi történik. (Dr. Hiller István: Én még nem vagyok a bizottság tagja, képviselő úr!) Lehet, hogy egymással nem beszéltek. Mindenesetre az ottani egyhangú szavazás és a mostani kijelentés, hogy nem értenek ezzel egyet, azt mutatja, hogy vannak bizonyos zavarok akkor e tekintetben (Szászfalvi László: Egymás között meg kell beszélni.), hogyan is kell az adott kérdéshez viszonyulni.
A kérdés szerintem egyszerű és könnyen megválaszolható. Az elmúlt esztendőkben elég módszeres falurombolási politikának voltunk tanúi, és többek között leginkább itt jelentkezett az a probléma, hogy képesek-e fenntartani az iskoláikat vagy nem képesek fenntartani az iskoláikat a kistelepülések. Önök ahelyett, hogy azt a választási ígéretüket, sőt kormányprogramban vállalt kötelezettségüket, amit 2006-ban úgy fogalmaztak meg, hogy minden kistelepülésen legyen általános iskola… (Dr. Hiller István: Nem mondtuk!), legalábbis az alsó tagozat, ebből az égvilágon semmi nem lett, hanem pont az ellenkezője történt (Dr. Hiller István: Nem igaz!), óriási forráskivonás következett be az iskolarendszerben, és ennek a kárvallottjai nagymértékben mindenképpen a kistelepülések voltak. Ennek pedig az lett a következménye, hogy nagyon sok esetben a szülők, a gyermekek hozzátartozói nem azt mérlegelték, tisztelt miniszter úr, hogy világnézeti semlegesség elvét kellene-e követni, vagy valamilyen egyházi elkötelezettségű iskolába kellene-e íratni, nem. Hogy is mondjam? Egy gazdag ország valószínűleg megengedheti ezt magának. De itt az az életszerű, valós helyzet volt, hogy van-e iskola a közelben vagy nincsen iskola a közelben. Ez volt a fő kérdés.
És nem úgy vetődik fel, hogy közalkalmazottból munkavállaló lesz-e a tanár, hanem úgy vetődik fel, hogy közalkalmazottból munkanélküli lesz-e a tanár. És azért ez nem mindegy, tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben, amikor éveken keresztül komoly forráskivonás történt, és ma is az önkormányzati rendszer nagy része tényleg kötéltáncot jár és a csőd szélén, a szakadék szélén billeg, ez egy tűzoltó munka. Azt kell megkeresnünk most, hogy mi az a gyorsan megtehető lépés, amellyel meg lehet menteni intézményeket, biztosítani lehet egyébként az oktatási feladatokat. Mert ne felejtsük el, hogy a gyermekek iskoláztatása bizony kötelező feladat.
Lehet azt mondani, hogy legyenek társulások, csak az a baj, tudja, hogy az iskolabuszokra sem lett pénz, az sem valósult meg. Hát hogy az ördögbe’ lehet így ennek eleget tenni? És akkor persze csodálkozunk, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt azon gyermekek és családok aránya, ahol az iskolalátogatás, annak a gyakorisága jelentős mértékben visszaesett.
(22.00)
Lehet azt mondani, hogy ez a rendszer arról szól, hogy bizonyos ideig az önkormányzatok még finanszírozzák az átadott iskolát. Ezt a polgári kormány vezette be, ez valóban igaz, csak egyet ne felejtsünk el, hogy az egyházi normatívák átutalása időben fáziskéséssel van a teljesítéshez képest, merthogy van egy kiszámolási időszak, van annak egy statisztikai vetülete. Többek között ez az, ahol az elmúlt időszakban nagyon komoly vitái voltak az ön kormányának az ÁSZ-szal, a parlamenti ellenzékkel és az egyházakkal, s be kell vallani őszintén, hogy önök egyedül maradtak az egyik oldalon, ugyanis mindenki más azt mondta, hogy nem jó az a számítási metódus, amit önök alkalmaznak, ettől függetlenül ragaszkodtak hozzá. Én ugyan nem vagyok a matematikatudományok legavatottabb ismerője, de azt gondolom, ha nagyon sokan mondják az egyik oldalon, hogy ez a helyes számítás és csak egyvalaki mondja a másik oldalon, hogy szerinte meg az, akkor a többségnek e tekintetben vélhetően mégiscsak nagyobb hitelessége van.
Ez a két év tehát erről szól, csakhogy önök ezt felemelték még plusz három évvel, azaz öt évre. Az meg már elég sok idő. Öt év alatt bőven ki lehet számolni mindent, de két év alatt is. Ez a három év kifejezetten arról szólt, amit úgy fogalmazott meg az egyik nagyságuk, hogy trükkök százai. Így lehetett csökkenteni például a központi költségvetés kiadási tételeit, mert nem ott jelent meg, hogy ezt át kell utalni, mondjuk, az egyházaknak, le lehetett rövidíteni azt az időszakot központi költségvetési szempontból, ami az egyházaknak történő kifizetési kötelezettségként jelent meg. Nagyon szigorú fiskális szemlélet volt ez, ami figyelmen kívül hagyott mindenféle egyéb szempontot. Azt gondolom, hogy ez nem helyes. Sokkal előbbre való az a szempont, hogy lehet-e biztosítani a kistelepülések iskoláit, lehet-e biztosítani az ottani kisgyerekek számára a nyugodt körülményeket, hogy elmehessenek az iskolába.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Valamikor Tatai-Tóth András ugyanezzel próbált érvelni, ideológiai semlegességgel meg nem tudom, milyen szempontokkal jött elő, azt mondta, hogy ez ideológiai befolyás, meg hogy ez már a polgári oldal terjeszkedése, és mit tudom én, még mi minden szörnyűségekkel jött elő. Neki is elmondtuk - de láthatóan süket fülekre talált -, hogy nem erről szól a dolog. Arról szól a dolog, hogy kevés forrás esetén próbáljuk meg elősegíteni, hogy megmaradhassanak az intézmények. Ha egy kistelepülésen bezárunk egy iskolát, a lehető legrosszabbat tesszük azokkal a családokkal, ahol a tankötelezettség problematikája fennáll. Ha helyben nincs késztetés, akkor még sokkal kisebb lesz, ha elküldjük egy busszal egy másik településre, mert helyben nincs iskola. Ebből a szempontból meg kell engedni, hogy ha egy önkormányzat nem képes az iskolát fenntartani, akkor ne az legyen a sorsa, hogy bezárják, hanem az, hogy keressünk más működtetőket és fenntartókat.
Természetesen van az egésznek egy olyan aspektusa is, amivel foglalkozni kell, és ha minden igaz, ez már kormányzati szintű rendeletalkotási vagy végrehajtási utasítási szinten megoldandó feladat, nevezetesen hogy úgynevezett projektegyházakat lehetőleg ne hozzunk be a rendszerbe, mert erre is volt példa. Én inkább azon csodálkozom, miniszter úr, hogy ilyen projektegyházakra vonatkozó eljáráshoz az ön tárcája sokszor partner volt az elmúlt időszakban. Ha konzekvens lenne az a logika, amit ön mond, akkor nem igazán értem, hogy ezt miért kellett végrehajtani az ilyen esetekben. Vagy egyenlő mércével mérünk, vagy pedig ezt ne hozzuk be a képbe. E tekintetben meg kell nézni, hogy egyáltalán jó-e az a szabályozás, hogy ma Magyarországon hogy lehet egyházat alapítani.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem