OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES
OSZTOLYKÁN ÁGNES (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Lehet Más a Politika a szociális igazságosság, a társadalmi részvétel és a fenntartható fejlődés értékeit képviseli. Minden, a tisztelt Ház asztalára kerülő törvényjavaslatot ezen értékek alapján igyekszünk megítélni. Az oktatásügyben ma Magyarországon, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az elmúlt húsz évben folyamatosan és sorozatosan sérült az igazságosság elve.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg nekem, hogy egy személyes gondolatot is elmondjak. Én nem csupán az LMP-t képviselem ebben a Házban, de ha nem is politikai, de morális értelemben képviselnem kell a magyarországi cigányságot is. Hadd tegyem rögtön hozzá, a hazai romák érdekei, a nem roma szegények százezreinek érdekei és a magyar nemzet érdekei egybeesnek. A magyar közoktatásból ma egy-egy korcsoport negyede-harmada lép ki úgy, hogy nem rendelkezik a foglalkoztathatósághoz szükséges legalapvetőbb készségekkel sem. Közös érdekünk, hogy ez megváltozzon.
Az alapkészségek területén mutatkozó kudarc és az iskolarendszer szélsőséges szelektivitása szorosan összefügg. E szelektivitást, hangsúlyozom, legjobb szándékuk és legjobb meggyőződésük ellenére, összességében az egyházi iskolák is gyakorolják. Vannak ugyanakkor üdítő és örvendetes ellenpéldák is. Kevesen tudják azt, hogy a történelmi egyházak és számos kisegyház működtet olyan intézményeket, amelyek a hátrányos helyzetű gyerekeket befogadják ebben az országban, ám ettől még a magyar közoktatás ugyanúgy szelektív.
De miért baj a szelektív oktatási rendszer? Az alapkészségeket mérő nemzetközi tesztek az egy országon belül különböző iskolába járó, de azonos évfolyamon tanuló diákok alapképességeiben mutatkozó egyenlőtlenséget is mérik, és azt is vizsgálják, hogy a tanulók teljesítményének a különbségeit mennyire magyarázzák a gazdasági, társadalmi státusok különbségei. A 2000-ben, a 2003-ban és a 2006-ban felvett adatok tanúsága szerint is azok között az országok között vagyunk, amelyekben a társadalmi státus a legerősebben határozza meg a tanulói teljesítményeket akár az olvasási, szövegértési, akár a matematikai, akár a természettudományos kompetenciák méréséről van szó. (Dr. Hiller István: Így van.) Ez a tanulók szociális helyzet és vélt etnikai hovatartozás alapján történő szélsőséges elkülönítéséből fakad, ami például Magyarországon korai életkorban kezdődik.
Ma Magyarországon, ha egy gyerek romának vagy egyszerűen csak szegénynek születik, nagy valószínűséggel nem tud kitörni a családjától örökölt hátrányos helyzetből, hiszen ebben az iskolarendszer is csak gátolja őt. A magyar oktatási rendszer tehát ahelyett, hogy mérsékelné azokat a hátrányokat, amelyekkel a hátrányos helyzetű gyerekek elérik az iskolaköteles kort, ezeket a gyerekeket elválasztja a magasabb státusú társaiktól, és nem vagy csak esetlegesen biztosítja a szükséges felkészítést és felzárkóztatást. Már hatévesen alig leplezett felvételi eljárások, különféle tagozatok beindítása révén válogatják a gyerekeket.
A korai szelekció egyik oka, a rendszerváltást követő iskolaszerkezeti változások hatására alakult ki így az intézményi polarizáltság. Az ehhez vezető folyamatok ugyanakkor már jóval a rendszerváltás előtt elindultak, de a hármas autonómia, a szülők, az iskolák és a fenntartók autonómiájának rendszere tette őket teljessé. E sokszínűségnek és szabadságnak leggyakrabban a hátrányos helyzetűek látják a kárát, romák és nem romák egyaránt. Ők nem választanak szabadon. Őket iskolaérettségi vizsgálatokkal és felvételikkel szűrik, szelektálják, szegregálják. Ennek a rendszernek részesei akaratuk, jobb meggyőződésük ellenére is az egyházi iskolák is.
2002 után több olyan program is indult, amely a szegregáció visszaszorítását tűzte ki célul, de az elmúlt húsz évben az iskolarendszer igazságtalanságai ellen az egymást követő kormányok vagy nem akarták, vagy nem tudták hatékonyan felvenni a küzdelmet.
Mi köze mindennek az egyházi iskolákhoz és a tisztelt Ház asztalán fekvő törvénymódosítási javaslathoz? Tisztelt Képviselőtársaim! A hatályos szabályozás értelmében, amennyiben az egyházak közfeladatokat, szociális, közoktatási, külön törvényben meghatározott felsőoktatási vagy kulturális szolgáltatásokat látnak el, úgy az önkormányzati fenntartókkal azonos állami támogatási feltételrendszer vonatkozik rájuk. A probléma abban rejlik, hogy az egyházi tulajdonban és fenntartásban lévő intézmények esetén az állam jelentős, akár 40-50 százalékot is elérő kiegészítő támogatással toldja meg normatív támogatását, míg az önkormányzati és alapítványi tulajdonú, fenntartású intézményeknél ezt a fenntartóknak kell kigazdálkodni. Ennyiben az egyházi intézmények tehát privilegizált helyzetben vannak.
Rögtön hozzáteszem, hogy az utóbbi időszakban az egyházi fenntartású iskolákat komoly jogsérelem érte e téren, a kiegészítő támogatás jelentős részét ugyanis nem kapták meg. Úgy helyes, ha ezt az elmaradást a következő kormány pótolja.
De az egyházi iskolák finanszírozásának rendszeréről és elveiről mondottakat ez nem érinti. Az egyházi iskolák számára a hatályos törvények biztosítják, hogy jóval több pénzből gazdálkodhatnak, mint azok, amelyeknek pedig épp a legnagyobb támogatásra van szükségük, a nehéz anyagi helyzetű önkormányzatok által fenntartott intézmények, ahol általában egyúttal sok a hátrányos helyzetű tanuló is. Az önkormányzatok anyagi nehézségei néhány esetben oda vezettek, hogy önkormányzati tulajdonban lévő intézmények fenntartását is átadták az egyháznak, ezáltal próbálva megszabadulni a kiegészítő támogatás előteremtésének terhétől. A jelenlegi szabályozás szerint azonban öt évig még mindig őket terheli a kiegészítő támogatás finanszírozása. A törvénymódosítási javaslat eltörli az önkormányzatok továbbfinanszírozási kötelezettségét, és a kiegészítő támogatás terhét az átadástól, pontosabban a következő tanév elejétől a központi költségvetésre hárítja.
Tisztelt Ház! A módosítási javaslat felvet bennünk bizonyos aggályokat. Már jelenleg is vannak az országban olyan települések, ahol a szülők csak egyházi intézménybe írathatják a gyerekeiket, ezzel azonban csorbul a világnézetileg semleges iskola választásának lehetősége. (Balog Zoltán közbeszól.) Történik mindez annak ellenére, hogy az a bizonyos 4/93-as alkotmánybírósági határozatban leszögezett álláspont megjelenik, hogy az államnak azoknak a számára, akik nem kívánnak egyházi iskolába járni, tényleges alternatívát kell biztosítani arra, hogy a világnézetileg semleges iskolalátogatást lehetővé tegyék, és a semleges iskola igénybevétele nem jelenthet számukra aránytalan terhet. A jelenleg tárgyalt törvénymódosítás alapján vélelmezhető, hogy ez a lehetőség szűkülni fog, ezért álláspontunk szerint a javaslat felvet bizonyos alkotmányossági aggályokat.
Tisztelt Ház! Az LMP már a programjában is leszögezte, hogy tisztázni kell az egyházi iskolák kötelezettségeit, azt, hogy mit és milyen szerepet vállalnak a hátrányos helyzetű tanulók oktatásában. Mivel az egyházi iskolák túlnyomórészt közpénzből működnek, úgy helyes, ha részt vállalnak a jelenleg legfontosabb közoktatási feladatban, az esélyegyenlőség megteremtésében.
Az LMP javaslatát szeretném konkrétan felolvasni. Elő kell írni, hogy az egy beiskolázási területen működő állami finanszírozásban részesülő iskoláknak, tehát az alapítványi és az egyházi iskoláknak is azonos arányban kell részt vállalniuk a hátrányos helyzetű diákok taníttatásából.
Összefoglalva tehát, azt gondoljuk, a jövendő kormánypárt erős ígéretet tett arra, hogy rendet tesz az országban, ennek keretében az első prioritás lehetne az egész közoktatás finanszírozási rendszerének megújítása. Sokkal fontosabb és hasznosabb lenne ehhez megnyerni a parlamentet és a különböző szereplőket, mintsem hogy ad hoc módosításokkal belenyúlni a meglévő rendszerbe, nyomást gyakorolva ezáltal az önkormányzatokra és éppen a legszegényebbekre.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az LMP és az MSZP padsoraiból.)
(22.30)
