SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ
SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem szeretnék ilyen késői órán hitvitát folytatni Hiller képviselő úrral, de azért hadd tegyek néhány megjegyzést. Ő úgy fogalmazott, hogy az állam így nem tud gondoskodni az oktatás ellátásáról helyben a településeken. Nekem az a nagy kérdésem, hogy hogyan gondoskodott az oktatás ellátásáról az elmúlt nyolc évben az állam. Úgy, ahogyan látjuk, ahogyan tapasztaljuk manapság.
(22.10)
Azt szeretném szívére helyezni a még ügyvezető miniszter úrnak, hogy ezek az iskolák általában nem elit iskolák. Ezek az iskolák - általában mondom, mert nyilván előfordulhat esetleg olyan helyen is iskolaátadás, ami mondjuk, egy gazdagabb vagy egy jobb módú település - általában hátrányos helyzetű települések iskolái. Tehát azt gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos funkciója, feladata van ezeknek az iskoláknak, és ezen iskolák a felelős átadásuk során - ha már nem tudja valaki működtetni - olyan kezekbe kerüljenek, akik felelősséggel gondolkodnak a jövőről.
Végül: úgy fogalmazott Hiller képviselő úr, hogy inspirálja ez a javaslat az önkormányzatokat, hogy átadják az iskolákat. Énszerintem az inspiráció szó fontos és jó ebben az összefüggésben, de inkább úgy fogalmaznék, hogy arra inspirálja a helyi közösségeket, hogy megmentsék az iskoláikat, és azt gondolom, ez egy egészen más dimenzió vagy egészen más összefüggés. Tehát arra szeretnénk inspirálni a helyi közösségeket, hogy a még létező infrastrukturális, szellemi erőiket koncentrálják, és próbálják megmenteni azt a szellemi közeget, szellemi teret, ahol még valóban a jövő csírái megvannak.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem