DR. SZILI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az 5., 6. és a 8. szakaszhoz szeretnék szólni, tekintettel arra, hogy Szabó Vilmos képviselőtársammal három módosító indítványt nyújtottunk be.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek a módosító indítványnak megvannak a gyökerei is, és kicsit visszacsatolva az előző napirendhez, szeretném elmondani, hogy az elmúlt esztendőkben a magyar parlamentben működött a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, amely nemcsak a Kárpát-medencében élő magyarokat, hanem a nyugat-európai, latin-amerikai, észak-amerikai magyarokat ugyanúgy ahhoz az asztalhoz ültette, ahol együtt kezdtünk el kidolgozni szórványstratégiát, közös együttműködési stratégiát, és ezért mondhatom azt is, hogy ezeknek a módosító indítványoknak a gyökere visszavezethető azokhoz a javaslatokhoz, amelyeket azoktól a velünk együttműködő képviselőktől kaptunk, akik ebben a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumában működnek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem le kell szögeznem azt is, hogy én ezt a törvényt támogatom. A módosító javaslatokat azért nyújtottuk be, mert szeretnénk jobbítani és jobbá tenni ezt a törvényjavaslatot.
Visszatekintve az elmúlt esztendőkre és pontosan ennek a fórumnak a munkájára, nagyon jól érzékelhető, hogy kezd kialakulni egy olyan közös nemzetpolitikai stratégia, amely nyilvánvalóan mindannyiunk számára meghatározza azt, hogy a következő esztendőben együtt hogyan tudunk konszenzussal olyan politikát folytatni, amely talán jól illik ahhoz az előző napirendben megfogalmazott törvényjavaslathoz, amelyet a képviselőtársam előterjesztett. Azt hiszem, ennek a legszebben az lenne a címe, ha az egy nemzethez tartozásról szólna ez a törvényjavaslat, hiszen ha mi azt mondjuk, hogy számunkra a legfontosabb az identitásunk, ami nyilván magában foglalja a kultúránkat, a nyelvünket, a hagyományainkat, akkor ennek a konkrét megnyilvánulása az lehet, ha ezt a törvényt támogatjuk, és ezen belül fogjuk tudni ezt gyarapítani, hogy ez valóban meg is maradjon az elkövetkezendő évtizedekben, évszázadokban is, ahogy a magyarság az elmúlt évezredekben is meg tudott maradni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bárki bármit állít, nem tud senki ma olyan nemzetközi jogszabályt mutatni, amelybe egyébként ez a törvény ütközne. Nyilván lehet vitatkozni az időzítésről, de én ebben szeretném azt is elmondani a tisztelt kormányzópárti képviselőtársaimnak, hogy nyilván, ha bárkinek ebben aggálya van, mert a tartalmával egyet lehet érteni, az időzítésben nyilván a következő kormányzatnak kell viselnie azt a felelősséget, amelyben ennek a végigvitelét megteszi. A tartalmában támogatható.
A mi módosító indítványunk is pontosan arra vonatkozott, hogy hogyan lehet megkönnyíteni, hiszen vannak számosan olyanok, akik magyarigazolvánnyal rendelkeznek, például legyen számukra is egyfajta lehetőség arra, hogy ne kelljen külön a nyelvtudásukat igazolni. Ez is egyfajta könnyítés, hiszen ha mi egyetértünk ebben a Házban abban, hogy egy kaput akarunk nyitni azoknak, akik szintén magyarnak érzik magukat, akik ehhez a nemzethez tartozónak érzik magukat, akkor igen, segíteni kell őket abban, hogy ezen a kapun belépjenek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Két dologra szeretnék még én magam is utalni. Nyilvánvalóan azzal, hogy ezt a törvényt megalkottuk, nem érünk a végére a munkának. Meg kell nekünk, illetőleg majd a kormányzatnak a nyelvi kritériumokra vonatkozó végrehajtási szabályokat is alkotni. Én magam is azt állapítottam meg ebben a törvényjavaslatban, amire ugyan nem adtunk be a képviselőtársammal módosító indítványt, ami a magyarországi származásra utalást jelenti. Hiszen melyik Magyarországot, mit veszünk alapul? Azt gondolom, ebben a magyar származás kitétel sokkal jobban kifejezné azt, ami ebben a mi szándékunk, ami ehhez a nemzethez tartozást jelenti, ami azt hiszem, a közös célunk is lehet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elhangzott itt, hogy vannak, akik nem vonják le a konzekvenciákat. A történelemből mindenkinek tanulnia kell, mindenkinek. Ha ezt nem teszi meg önmaga, vagy nem tudja megtenni, azért vannak a választók, hogy segítsék azt, hogy valakik tudjanak változni, változtatni vagy a társadalom akaratát figyelembe venni, és kérem önöket is arra, hogy tolerálják azt is, ha valakik változni és változtatni akarnak.
Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm, elnök úr, a lehetőséget. (Taps az MSZP, a Fidesz, a KDNP és az LMP soraiból.)
(14.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem