BALOG ZOLTÁN
BALOG ZOLTÁN
BALOG ZOLTÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Egy olyan pontjához szeretnék hozzászólni az előterjesztésnek, amely ma nem került itt szóba, de azt gondolom, hogy lényeges, mert először fordul elő az újabb kori magyar törvényhozásban, hogy egy törvényt - és éppen egy emléktörvényt - vocatio Deivel, Isten nevének a segítségül hívásával kezdünk. És bár ebben a Házban nem került ez ma szóba, de - lehet, hogy ez egy káros szenvedély - én szoktam kutatni az internetes honlapokat, és mindenfajta blogokon ezzel kapcsolatban egy komoly vita bontakozott ki, amit én egy alapvetően jó dolognak tartok, mert azt gondolom, hogy ha a vocatio Dei, Isten nevének a segítségül hívása egy ilyen törvénynél vagy bármikor egy olyan magától értetődőség, ami fölött elmegyünk, akkor az nem jó. Tehát sokkal jobb, hogyha megvitatjuk, hogy mit is jelent ez, és én erről szeretnék néhány mondatot mondani.
Azt a hitvallást fogalmazza meg ez az előterjesztés az első mondatában, hogy Isten a történelem ura, és ugyanakkor azoknak a nevében szól ez a törvény, akik hiszik azt, hogy Isten a történelem ura, miközben a mondatnak a második felében ott van az, hogy természetesen azt szeretnénk, hogyha azok is tudnának azonosulni ezzel az emléktörvénnyel, akik ezt nem így gondolják, hanem a történelem menetét más forrásokból próbálják magyarázni. Ennek a megfogalmazásnak a forrása az újabb kori lengyel alkotmány; az elmúlt negyven év diktatúráját egy olyan országban, ahol több mint 90 százalékban istenhívő katolikusok az emberek, mégis úgy gondolták, hogy lehetőséget kell adni arra azoknak is, hogy azonosuljanak a lengyel alkotmánnyal, akik nem tudják elfogadni ezt az alaptételt. Ezért szerepel ez a két csoportra osztása azoknak, akik az emléktörvényt adják.
Természetesen felmerül a kérdés, hogy miért pont ennél a törvénynél, és más törvényeknél miért nem. Azt tudom ígérni, hogy az áfatörvényt természetesen nem így fogjuk kezdeni (Derültség a Fidesz és a KDNP soraiban.), de vannak egy nemzetnek az életében és egy embernek az életében is vannak olyan pillanatok, amikor nem kerülheti meg azt, hogy leásson egészen azokig az alapokig, amelyeknél lejjebb már nem lehet ásni, mert ott egészen biztosan lehet állni. Papp Lajos szívsebész professzornak egy mondatát idézném, aki azt mondta, hogy ő a szívsebészet műtőasztalán ateistával még nem találkozott, ott mindenkinek eszébe jut az Úristen - és talán egy ilyen szívsebészeti műtéthez lehet hasonlítani a trianoni tragédiát is. De úgy gondolom, hogy ha nem csak egy negatív képet akarunk idehozni; és valóban nagyon fontos, hogy ne csak visszafelé tekintsünk, hanem előre is, akkor az a gondolat, hogy lehetőségünk van arra - lehetne ezt másképp is tenni -, hogy a képviselői eskü végén, nem az előírt szöveg, de mégis hozzátegyük azt a mondatot, hogy: “Isten engem úgy segéljen!”, az pontosan kifejezi azt, hogy amikor az ember nagyon magasan vagy pedig éppen nagyon mélyen van, akkor a lényegről akar beszélni. És hogyha kell talán egy államjogi, államelméleti megalapozás is, akkor én egy német egyház-, államjogásznak az érvelését hoznám ide, akit úgy hívnak, hogy Böckenförde, aki a modern államegyházjognak a megalapozója. Ő mondta azt egy helyen, az egyik írásában, hogy a demokratikus jogállam olyan értékekből él, amelyeket saját maga nem képes létrehozni, viszont nélkülük nem is tudna létezni.
Erre a gondolatra utal a vocatio Dei, ami természetesen nem azt jelentené - ha bárki úgy értené félre -, hogy azok, akik úgy gondolják, és azt hiszik, és azt vallják, hiszen ez egy credo, hogy Isten a történelem ura, azok mindent értenének a történelemben, azok mindig pontosan tudnák, hogy mi miért van. Ez nem így van természetesen. És az sincs így, hogy ha hisszük azt, hogy Isten a történelem ura, akkor ez azt jelenti, hogy minden, ami a történelemben történik, az az ő akarata vagy az ő szándéka, és akkor jól van úgy, hiszen akkor például a protestánsok miért küzdöttek volna annak idején a nemzetnek a függetlenségéért és a saját szabadságukért, vallásszabadságukért. Hanem azt jelenti, hogy ez az a végső, azaz a legvégső transzcendens keret, amelyben meg akarjuk érteni az életünket, azt az igényt fejezi ki, hogy miközben a saját személyes életünket annak a kezéből fogadjuk el, akitől a végső értelmet várjuk, és erre bízzuk, ezt a közösségi életünkre is kötelezőnek tartjuk. És a mondat második fele, amely legalább olyan fontos, hogy vannak olyanok, akik máshonnan vezetik le ezeket az értékeket.
A lengyel alkotmányban úgy hangzik ez, hogy azok, akik hisznek Istenben mint az igazságnak, a szépségnek és a jóságnak a forrásában, és azok a lengyelek, akik az igazságot, a szépséget és a jóságot más forrásból eredeztetik, azok a következő törvényt, alkotmányt alkotják. Mi is így gondoljuk ezt. Vannak olyanok, akik a történelmet nem az isteni gondviselésből értik meg, ők is egyenrangú partnerei ennek a vitának. És azt gondolom, hogy éppen Trianon kapcsán nagyon fontos az, hogy megpróbáljunk együtt tanulni a történelemből, és megpróbáljuk, mindenki a saját maga hite szerint, elmondani azt, hogy mit is tanult abból, ami 90 évvel ezelőtt történt és azóta is történik velünk.
A közös tehát az, hogy tanulni akarunk a történelemből. A források különbözőek lehetnek, de azt gondolom, hogy ez a közös szándék nagyon fontos itt, és én is bízom benne, hogy ebben mindenki egyetért, és hogy ez a törvény valamilyen módon ennek a jobbra taníttatásnak a szándékát is kifejezi, hiszen valóban nagyon sok mindent meg kell még értenünk abból, ami az elmúlt 90 évben történt velünk. És mindez annak az előfeltétele, és azért van ez a kettősség a Házban - nem mindenfajta fondorlatos politikai szándékról szól ez -, hogy önkormányzati törvényeket tárgyalunk, választási törvényt tárgyalunk, és majd fogunk gazdasági törvényeket is tárgyalni, merthogy ez a két dolog összetartozik.
Aki nem rendezi el az erkölcsi dolgait - ma majd október 23-a áldozatairól fogunk beszélni -, aki nem rendezi el azokat a szellemi, lelki dolgokat, amelyek zavart okoznak egy közösségnek az életében, aki nem tud békében élni saját magával, istenével, történelmével, aki nem tudja világosan, hogy kik az ellenfelei és kik a szövetségesei, az nem képes - az nem képes! - valódi teljesítményekre sem egyénként, sem közösségként, az nem képes valódi sikereket elérni, és az ilyen magyarok nem képesek elviselni a nehézségeket sem.
(13.10)
Tehát úgy gondolom, hogy a gazdasági felemelkedésnek, annak a nyomorúságos helyzetnek a végét, amiben ma Magyarország nemcsak szociálisan, hanem lelkileg is van, egyszerre kell hogy jelentse egy ilyen emléktörvény, egy ilyen összefogás, ami ebben a törvényben kifejeződhet, és természetesen ugyanakkor a gazdasági bajok orvoslása, mert a test és a lélek és a szellem összetartozik, nemcsak a keresztény ember felfogásában, hanem más emberképekben is. Erre a közös munkára hívjuk azokat, akik támogatják ezt az emléktörvényt.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)
