DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt magyar Honfitársak! - akik itt a csonka országban vagy az elcsatolt területeken, vagy a szórványban, vagy a világ emigrációjában élnek. Szólok nekik is, hozzájuk is, és hozzájuk szól ez a törvényjavaslat, amely előttünk áll, és amelyről most elmondjuk a véleményünket; amelyről elmondta Vona Gábor vezérszónokunk, frakcióvezetőnk a véleményét, amelyhez magam is csatlakozom. És valóban történelmi pillanathoz érkeztünk, hiszen a történelmi igazságtétel folyamatában egy jelentős mérföldkőhöz érkeztünk; azon történelmi igazságtételhez, amely az igazságtalan trianoni békediktátum meghaladására irányuló kötelezettségként nehezedik a Magyar Országgyűlésre immáron 90. éve.
Ez az előterjesztés szándékában, tartalmában a nemzeti összetartozást, a nemzeti egységet, a nemzeti felemelkedést megfelelően szolgálja. Csatlakoznom kell azonban képviselőtársaimhoz abban, hogy csak és kizárólag akkor jó és helyes ennek a törvénynek az elfogadása, ha utána a kormányzati munka minden részletében, minden elemében meg fog jelenni határozottan és egységesen a magyar nemzeti összetartozás alapvető követelménye, azaz minden egyes döntésben, amit a Magyar Országgyűlés, a magyar kormány vagy bármely magyar közigazgatási szerv hoz, figyelemmel kell lennie arra, hogy nemcsak a Magyar Köztársaság területén élő 10 millió állampolgár ügyével kell foglalkoznia, hanem igenis felelőssége van az elcsatolt területeken élő testvéreink sorsa iránt is.
Különösen üdvözlendő, hogy a törvényjavaslat 3. §-a kimondja azt a mondatot, ami, azt gondolom, nagyon sok honfitársunk számára 90 év óta várt pillanat, mégpedig az a mondat a következőképpen szól: “A Magyar Köztársaság Országgyűlése kinyilvánítja, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság és egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme.”
Ez a mondat hiányzott már. Ennek a mondatnak a kimondása hiányzott már 90 év óta a Magyar Országgyűlésben, ahogy tegnap az állampolgársági törvény vitájában felmutattam az 1941. évi XX. törvényt, de felmutathattam volna a többi revíziós törvényt is. Ott kimondták visszacsatolt testvéreinkkel kapcsolatban a Szent Korona országaihoz: üdvözöljük a visszatérésüket.
Most ez a törvény szimbolikusan, lényegében - mondjuk ki bátran - visszacsatolja az elcsatolt sorban élő testvéreinket, átemeli, visszaemeli őket, a magyar nemzet részévé teszi őket, és közjogilag megpecsételni majd pedig az állampolgársági törvény fogja, amelyet az Országgyűlés, remélem, egyhangú szavazással fog szintén ezen törvényhez hasonlóan elfogadni. Az állampolgársági törvény vitájában majd ki fogom még fejteni, egy jobbító szándékú javaslatunk van, amelynek szeretném, ha elfogadást nyerne a tartalma, hiszen nagyon fontos a csángó testvéreink visszaemelése szintén.
A törvény 2. §-ához, ahogy Vona Gábor frakcióvezető úr mondta, néhány tételesebb észrevételt, jobbító szándékú észrevételt tennénk annak hangsúlyozása mellett tehát, hogy mind szellemében, mind szövegezésében, mind irányultságában nagyon is helyes és üdvös ez a törvényjavaslat, és valóban döntő jelentőségű, hogy végre diktátumnak nevezi ezt az 1920. június 4-én aláírt okiratot, amelyet 1947-ben a párizsi békerendszerben megerősítettek. Lehetne akár - ahogy egy magyar költő mondja - békefertőzésnek is nevezni, hiszen valóban olyan fertőzést, olyan gennyesedést indított el a nemzetünk életében, amelyből, lám-lám, csak ennyi idő telt el, hogy felocsúdhattunk.
Gondoljunk bele az események súlyába, hogy három és fél millió magyar testvérünket csatolták el 1920-ban, és ha nagyon szigorúan megnézzük a statisztikai adatokat, akkor bizony most a Kárpát-medencében elcsatolt sorban élő testvéreink száma sajnos nem sokkal haladja meg ezt a három és fél milliós létszámot.
(12.50)
Gondoljunk bele, testvéreim, hogy 90 év alatt ahelyett, hogy megháromszorozódott volna a népesedési mutatók szerint ez a magyar közösség, ehhez képest stagnált a létszám vagy alig növekedett. Milyen vérfertőzéseken, milyen véres eseményeken kellett átmenniük testvéreinknek ahhoz, hogy most eljuthassanak ehhez az ünnepi pillanathoz, hogy a Magyar Országgyűlés kinyilvánítja a nemzethez tartozásukat, amelyet tökéletesen szemléltet az a történelmi címerünk, amely az összes nemzetrészt egy szerves egészben mutatja fel. A Jobbik Magyarországért Mozgalom és az összes, a nemzet ügyéért elkötelezett ember számára azonban evidencia, hogy a magyar állam és nemzet határai nem esnek egybe, és a magyar politikát, a magyar nemzetpolitikát mindenkor erre tekintettel kell alakítani.
Ahogy már tegnapi felszólalásomban is jeleztem, nem lehet itt megállni, az állampolgárság kiterjesztése, a közjogi kapocs létesítése mellett elkerülhetetlen kötelezettsége a magyar államnak, hogy egy olyan határozott, kemény külpolitikát folytasson, amellyel eléri azt minimálisan, hogy az önrendelkezési jog legmagasabb szintjeivel élhessenek az elcsatolt sorban élő testvéreink, legelsőképpen, leginkább a területi autonómiák lehetőségével, amellyel a finnországi svédek is rendelkeznek. Hatszázezer svéd számára megadatik, hogy társnemzeti státusban élhessen Finnországban, megadatik, hogy számos napilapjuk legyen, megadatik, hogy finnországi állami fenntartású egyetemekre járhassanak, az anyanyelvükön tanulhassanak, sőt az Aland-szigeteki svédek számára az is megadatik, hogy finn katona nem teheti be a lábát a szigetekre, és saját kormányuk működik, a 26 ezer fős svéd közösség számára egy önálló kormány szabja meg az élet feltételeit, és meghatározhatják, hogy ki települhet be az adott területre vagy ki nem, arról nem beszélve, hogy az ott befizetett adók döntő többsége helyben marad, és a helyi közösség felemelkedését szolgálja.
Arra kérem a jövendő kormány képviselőit és a Fidesz-KDNP-s országgyűlési többséget, mindent tegyenek meg annak érdekében, hogy ezek a lehetőségek az autonómiaigénnyel fellépő magyar közösségek számára megadattassanak. Itt van a székely autonómiatörekvés: a Székely Nemzeti Tanács immáron sok éve folytatja gigászi küzdelmét a román állammal szemben, és eddig az a hihetetlen helyzet állt fenn, hogy ebben a Magyar Országgyűlés és a magyar kormány támogatását nem élvezték. Olyan kormánya volt ennek az országnak az elmúlt nyolc évben - olyan kormányai voltak -, amely nem támogatta ezt a törekvést, és nem tett meg mindent a nemzetközi fórumokon, de leginkább a kétoldalú viszonylatokban annak érdekében, hogy ezek a törekvések végre elismerést nyerhessenek.
Nyilván magasztos történelmi pillanatban vagyunk, és most itt nincs feltétlenül helye annak, hogy kritikát fogalmazzunk meg a közelmúlt eseményeivel kapcsolatban, de azért mindenképpen ki kell emelni, politikai hibának tartjuk azt, hogy 2005-ben Románia uniós csatlakozásának döntésekor az Országgyűlés döntő része nem úgy döntött, hogy Románia csatlakozását addig nem szabad támogatni, amíg a magyar önrendelkezési törekvések nem teljesedhetnek ki teljes mértékben. Remélem, hogy ezt a hibát nem fogja elkövetni az Országgyűlés és a kormány Szerbia uniós csatlakozásával kapcsolatban, és mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy Szerbia számára kötelező jelleggel írja elő a területi autonómia és a kulturális autonómia legmagasabb fokú biztosítását. (Taps a Jobbik soraiban.) Ne vezessen félre minket semmi, az a kulturális autonómiamodell, amit most Szerbiában elfogadtak, lényegében egy minimális, de nem elégséges eszköz arra, hogy a délvidéki tömbmagyarság, még mindig egy közel 300 ezres magyar közösség, amelyet hihetetlen megpróbáltatások értek - polgárháborúk dúlása, betelepítések, amelyek felborították az etnikai arányokat -, autonómiaigényét kielégítse. Nagyon helyes az a megfogalmazás, amit a 2. § utolsó mondata tartalmaz, amely szerint az Országgyűlés elítél minden olyan törekvést, amely az adott állam területén kisebbségben élő nemzetrészek asszimilációjának az előidézésére irányul.
Ennek szellemében kérem az Országgyűlés többségét - és ebben a Jobbik Magyarországért Mozgalom teljes körű támogatását mindenkor élvezni fogják - a határozott fellépésre, arra, hogy szakítsunk a “merjünk kicsik lenni” politika eddigi gyászos eredményeivel, végre álljon sarkára ez az ország, és ne azzal foglalkozzon, hogy Ján Slota vagy éppen Fico mikor kap hisztériás rohamot a magyar igények megfogalmazásakor, hiszen egyáltalán ne legyen illúziónk, bármilyen magyar igény megfogalmazásakor hisztériás rohamban fognak kitörni.
Annak érdekében, hogy megkíméljük őket a gyakori hisztériás rohamoktól, azt tudjuk tenni, hogy minél nagyobbakat lépünk előre a sok kicsi lépés helyett, és így tehetjük határozottan egyértelművé, a magyar igény az, hogy a Felvidéken élő magyar közösség számára a tisztességes, emberhez méltó élet, az egyenjogú létezés feltételeit biztosítani kell legelsősorban is a területi autonómiával, a beneši dekrétumok eltörlésével és a felvidéki magyarság teljes körű kárpótlásával, amely jelenleg is jogfosztott helyzetben él.
Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy ehhez a történelmi úthoz sok tényező játszott szerepet, hiszen itt voltak az úgynevezett alapszerződések - amelyekről Szávay képviselőtársam már szólt -, a kilencvenes években a Horn-kormány időszakában kötött alapszerződések, az első 1991-ben Ukrajnával, amelyek sajnálatos módon a területi határok - úgymond - sérthetetlenségét garantálták, amire nemzetközi jogi szempontból csak úgy lehet tekinteni, mint érvénytelen kikötésekre, mert egy állam, egy nemzet soha nem mondhat le arról, hogy békés eszközökkel elérje, hogy egy állami keretben éljenek a nemzettestvérei. Ne felejtsük el, hogy a nemzetközi jog ezt a lehetőséget egyáltalán nem zárja ki.
Még egyszer hangsúlyozom, a helsinki záróokmány biztosítja, hogy a népi önrendelkezés elve alapján a határok népszavazással megváltoztathatók legyenek. Erre pedig már voltak példák, gondoljunk például a soproni népszavazásra. Kétszer volt a XX. században népszavazás, az egyik a soproni népszavazás, amelynek során Sopron és a környékbeli nyolc község visszacsatolásra került Magyarországhoz. Most például Sopront Ödenburgnak hívnák, és alig beszélne magyarul valaki, ha nem lettek volna ott a rongyosgárdisták, akik kiverték az osztrák csendőröket a megszállt területekről, és ez biztosította annak lehetőségét, hogy népszavazást tartsanak. És ugyanez a bátorság jellemezte Balassagyarmat hős embereit, vasutasait, katonáit, akik kiverték az oda betolakodó szlovákokat, és ennek köszönhetően ma Balassagyarmat Magyarországhoz tartozik.
Egy európailag abszolút járható modell útját járja ez a törvény. Mindenfajta álságos európázással elködösített nemzetellenes retorikát vissza kell utasítanunk. Gondoljunk például az olasz törvényhozás aktusára. 2004-ben az olasz törvényhozás hozott egy emléktörvényt az Isztriai-félszigetről elüldözött olaszok és Isztria elcsatolása emlékének a megörökítésére. A 60 milliós Olaszország számára egy fél magyar megyényi terület elvesztése elegendő ok volt arra, hogy nemzeti emléknappá nyilvánítsák ezt az évfordulót. Hát akkor hogy a csudába ne lehetne természetes dolog az, hogy Magyarország, amelynek kétharmadát csatolták el, és amelyből három és fél millió magyar embert csatoltak el, ezzel a lehetőséggel ne éljen!?
S ne felejtsük el, a Kárpát-medencében még mindig nagyon sok magyar él. Előttem van - felmutatom - Teleki Pál térképe, a vörös térkép, a carte rouge néven elhíresült térkép, amelyet a párizsi békeszerződések során Gróf Apponyi Albert felmutatott, s részletesen bemutatott a delegáció tagjainak, akik megdöbbenve álltak a térkép előtt, amikor rájöttek arra, hogy valótlan adatok alapján hozatták meg velük ezt a döntést. Még most se késő arra rádöbbenteni az európai nemzeteket, hogy addig nem lesz nyugalom és béke a Kárpát-medencében, amíg a magyarkérdés rendezésre nem kerül.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Azt se felejtsük el, hogy ehhez viszont a leghatározottabb kiállás szükséges a külpolitika vonalán Magyarország részéről. A nemzetközi szerződések keretei nem korlátozhatják le a magyar törekvéseket ennek a gyalázatos helyzetnek a megszüntetése érdekében, de addig is elementáris kötelezettsége a magyar államnak - és ajánlom figyelmébe a kormánytöbbségnek azt, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom programja tartalmaz egy nagyon fontos törekvést, amely a Nemzeti Jogvédő Szolgálat törekvése is egyben -, hogy kerüljön kiépítésre egy olyan jogvédő hálózat a Kárpát-medencében, amely képes hatékony és elementáris erejű jogi segítséget adni a magyar közösség azon tagjai számára, akiket a magyarsághoz tartozásuk miatt sértenek jogaikban. Márpedig ilyenre nap mint nap van példa, éppen napokkal ezelőtt kaptunk egy hírt, hogy Kolozsvárott hurcoltak meg egy magyar fiatalt magyar nemzeti jelkép viseléséért, aztán ne felejtsük el a dunaszerdahelyi magyarverést, és hosszan lehetne folytatni a sort, például a délvidéki magyarverésekkel, amelyek szinte naponta ismétlődnek. Mára eljutottunk oda, hogy Szabadkán szinte már alig lehet magyarul megszólalni.
Rengeteg feladat vár még ránk, el kell érni a védhatalmi státust, a nemzeti önrendelkezésért kell küzdeni magyar testvéreink számára. Ehhez kiváló mérföldkő az előttünk fekvő törvényjavaslat és a magyar állampolgárság kiterjesztése honfitársaink számára. De ezen az úton nem lehet megállni, ezen az úton végig kell menni, mert csak akkor tudunk megfelelni Márai Sándor azon követelményének, hogy magyarnak lenni nem hivatás, hanem küldetés.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
(13.00)
