DR. KÖVÉR LÁSZLÓ
DR. KÖVÉR LÁSZLÓ
DR. KÖVÉR LÁSZLÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt szeretném megköszönni képviselőtársaim felszólalását és a támogató hozzáállást. Nem tartom bajnak, hogy az ellenzéki vezérszónokok azért szükségét érezték annak, hogy jelezzék a kívülállásukat és ellenzéki mivoltukat, ezért kritizáltak is és javaslatokat is tettek, mert alapvetően a vita összhangja, a vita fő hangja, azt gondolom, talán nem vagyok túlságosan merész, ha azt mondom, hogy mégiscsak az egyetértésről szólt, mégiscsak a méltóság keretei között maradt, és azért így az általános vita lezárultával utólag állapítsuk meg, ez azért nem volt eleve elrendelve. Ennek a vitának voltak komoly politikai kockázatai, és azt gondolom, köszönet illeti a tisztelt Házat, a felszólaló képviselőket, hogy ezeket a kockázatokat, úgy tűnik, többé-kevésbé sikerült mérlegelni, és többé-kevésbé - azért ezt a “többé-kevésbét” mégiscsak egy kicsit kihangsúlyoznám - sikerült el is kerülni.
Hiller István képviselő úr, miniszter úr a Szocialista Párt vezérszónokaként a haza és haladás, a nemzet és Európa egységéről beszélt. Ezzel nincsen baj, legfeljebb csak annyi, hogy ezeknek a látszólag világos értelmű szavaknak, kategóriáknak nagyon is eltérő tartalmat tulajdonítottunk, tulajdonítunk mi, a patkónak ezen az oldalán ülők, illetve önök, az úgynevezett baloldalon ülők. Ebbe a vitába most nincs mód és nem is ez a nap az alkalmas arra, hogy belemenjünk újra, és szükségtelen is, mert az elmúlt húszéves küzdelmünk a Szocialista Párttal másról sem szólt, mint erről, hogy mit jelent a haza; nem jelenti például a haza a közösségvállalást azokkal, akik fegyvert emeltek a saját népükre, idegen megszállók tankjainak az árnyékában. Mit jelent a haladás; nem jelenti például azt, hogy egyfajta aufklérista, jakobinus vagy éppenséggel bolsevista dühvel boldoggá lehet verni egy társadalmat, ha belepusztul, akkor is. Nem jelenti természetesen a nemzet azt, hogy mindaz, aki magát a nemzetbe sorolja önként, és fenntartja magának a jogot arra, hogy ő maga határozza meg, hogy része-e a nemzetnek, vagy sem, az konzekvencia nélkül nekironthat saját fajtájának, és egy olyan uszító kampányt folytathat, mint amilyen december 5-ét megelőzte 2004-ben, és utána nincsen a Szocialista Párt tagjai közül egy sem, aki legalább az elmúlt esztendőkben, belátva azt, hogy hiba volt mindez, vagy legalább hiba volt cinkosan hallgatni, utólag bocsánatot kért volna mindazoktól, akiknek nemzeti méltóságát és alapvető érdekeit ezzel a kampánnyal sárba tiporták.
Szóval, ezek után azt gondolom, már csak arról a javaslatról kellene szót ejtenem, ami május 9-e összeboronálása június 4-ével. Azért mondom feltételes módban, mert bizonyára bennem van a hiba, bár többekkel próbáltam konzultálni, hogy megvilágítsam Hiller miniszter úr felszólalásának az értelmét, de nem egészen tudom, hogy mire gondolt. Nem egészen világos, hogy hogyan kerül a csizma az asztalra; nem egészen világos, hogy hogyan kerül ide május 9-e, a győzők napja, amelyet persze, hogy mindenki számára elfogadható legyen, a vesztesek számára is, átkereszteltünk Európa napjává, ami számunkra azért mégiscsak egy újabb iszonyatos megszállást és annak minden következményét jelentette, hogyan kerül ez a nemzeti összetartozáshoz. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)
Az az Európa, amelyben mi gondolkodunk, amelyről mi beszélünk, amelynek, úgy gondolom, mi vagyunk vagy szeretnénk mindenekelőtt - az erre való jogunkat soha nem hagyjuk senki által elvitatni - egyenrangú részesei lenni, az az Európa nem valamiféle mások által írt és felénk támasztott megkérdőjelezhetetlen elvárások kátéja, hanem az az Európa a nemzetek egyenrangúságán, kölcsönös tiszteletén és békés nemzetközi jogi megállapodásokon alapuló érdekek küzdelmének a kerete, terepe. Azt gondolom, hogy ebben még sokat kell nekünk küzdeni, és még sokat kell Európának a mi küzdelmünk által is reményeink szerint fejlődni, változni ahhoz, hogy olyan otthonunknak érezhessük, mint amilyen otthonunk egyébként ebben az Európában ezer esztendőn keresztül a Kárpát-medence volt.
Tehát ha képviselő úr majd a későbbiek során esetleg jobban megvilágítja, hogy pontosan mire gondolt, akkor talán ennél részletesebben is tudok a felvetésére választ adni, ha pedig ez csak egy elvi felvetés volt, akkor azt gondolom, hogy ez is illeszkedett a vitának egyébként teljesen elfogadható és méltányos keretei közé.
Mile Lajos képviselőtársunknak, régi és új képviselőtársunknak - ha szabad ezt a személyes megjegyzést tennem - a felszólalását is köszönöm. Abba az ízlésbeli vagy stilisztikai vitába, ha nem veszi zokon, nem megyek megint csak mélyebben bele, hogy jó-e a stílusa ennek a törvénynek, vagy sem. Azt gondolom, hogy bizonyos tartalmakhoz és bizonyos helyekhez és időkhöz bizonyos fajta stílus illeszkedik. Ha visszagondolok boldogult úrfi koromra, bocsánatot kérek megint a személyes megszólalásért, kifejezetten rühelltem a formaságokat, a formalitásokat; már megházasodtam, mire megtanultam önállóan nyakkendőt kötni, de az ember azért fejlődik, miközben öregszik, és rájön, hogy ezek a formalitások tartják egyben a világot. Ezek nélkül a formalitások nélkül a világunk olyan szétesett, zavaros és kaotikus lesz, mint amilyennek éppen most mutatkozik.
Tehát ha némi anakronizmust vélt felfedezni Mile képviselőtársam és frakciója ebben a szövegben, akkor az lehet, hogy azért van, mert jómagam, illetve az előterjesztők ahhoz a korszerűtlen fajtához tartozunk, amelyek még ezeknek a formalitásoknak éppen a jövő érdekében, a jövő konzerválása, azaz megőrzése érdekében tulajdonítunk némi jelentőséget. És lássa be, képviselő úr, szerelmeslevelet sem szoktunk SMS-ben küldeni, mert annak is megvan a maga formája. Azt gondolom, hogy egy ilyen törvényjavaslatnak is megvan az a stílusa, megvan a formája, amely illeszkedik a tartalomhoz, és azt gondolom, hogy szemben az ön állításával, a tartalom és a forma minimum e vonatkozásban szerintem nem került összeütközésbe.
Ámde volt más javaslata is a képviselő úrnak, amelyet szívesen megfogadok, illetve megfogadnék bizonyos feltételekkel, legalábbis az egyiket; a másikat nem áll módomban, mindjárt pontosan megfogalmazom, hogy mire utalok. Tehát arra a kiegészítésre, amely arról szólt - természetesen a szövegszerű változatát én még nem láttam, tehát ebben majd bizonyára tudunk egyezkedni -, hogy emlékezzünk meg azokról is, akik nem magyarként, nem magyar önazonosságú emberekként szolidaritást vállaltak Trianon kapcsán vagy Trianon óta velünk, éljenek vagy éltek akár a Kárpát-medencén belül, vagy akár lehettek, mondjuk, külföldi államférfiak, diplomaták, hogy ezekről emlékezzünk meg, ezzel én egyet tudok érteni; remélem, hogy a frakcióm nagyobbik része is egyet tud érteni.
(13.20)
Ha ehhez megkapjuk az önök technikai támogatását, vagyis ha a Házszabálytól el tudunk térni, hogy a módosító indítvány befogadása esetén is le tudjuk a vitát folytatni és el tudjuk fogadni ezt a javaslatot úgy, hogy az június 4-én hatályba tudjon lépni, akkor ennek a magam részéről szívesen leszek az előmozdítója, tehát szívesen támogatom az önök felvetését.
A másikat szívesen elismerném, hogy esetleg hibát követtem el, de nincs jelentősége a dolognak, vagyis hogy kétfajta megfogalmazás szerepel a trianoni tragédia kapcsán. Az egyik az egyik legnagyobb nemzeti tragédiánkként fogalmazza meg, a másik pedig a XX. század legnagyobb tragédiájaként emlékezik meg erről. Igaza van a képviselő úrnak, szerencsésebb lett volna egy egységes fogalmazást használni, azonban azért nem tudom elfogadni az önök ez irányú javaslatát, merthogy a jogalkotás rendje szerint az indokláshoz, amelyben ez az önök számára kevésbé tetsző megfogalmazás szerepel, nem lehet módosító indítványt benyújtani. De megnyugtatásukra közlöm, hogy az indoklás nem is része a normaszövegnek, tehát a kihirdetéskor, amikor ez a Magyar Közlönyben megjelenik, akkor indoklás nélkül csak a normaszöveg jelenik meg, tehát én azt gondolom, hogy nagy sérelem talán az önök álláspontját sem éri, ha ebben döntetlenben kiegyezünk.
Zagyva György képviselő úr hozzászólásához szeretnék még egy rövid reflexiót fűzni, illetve aztán a végén majd Gaudi-Nagy Tamáshoz, illetve, bocsánatot kérek, Vona Gábort sem szeretném kihagyni a sorból. Talán akkor kezdem mégis ővele, hiszen a vezérszónoki sorba illeszkedett az ő felszólalása. Nem a dicséretet szeretném visszautasítani, tehát ha ő őszinte és korrekt, akkor még a dicséretet is képes vagyok elviselni. (Derültség a Fidesz és a KDNP padsoraiban.) Tehát nem bánt ez engem, a bajuszunk összeakasztásának a képtelenségéről sem akarnék most itt hosszas vitába bonyolódni (Derültség a Fidesz és a KDNP padsoraiban.), lehet, hogy még lesz rá mód. Csak egyet szeretnék nagy tisztelettel, úgy is, mint most már sajnos a politikai elit középgenerációjába tartozó képviselő, a figyelmébe ajánlani úgy Vona Gábornak, mint fiatal, sőt a nála is fiatalabb képviselőtársainak a Jobbik frakciójában, hogy talán mi is elkövettük ezt a hibát, de önök ne ismételjék meg ezt: a történelem nem a Jobbikkal kezdődött. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Így van.)
Ezzel nem akarom elvitatni mindazon törekvések őszinteségét, akár előrevivő erejét, amelyeket önök éppen, mondjuk, Trianon tragédiájának a mindenki számára felfoghatóvá, megismerhetővé tétele ügyében tettek, még csak az osztályrészüket sem vonom ki ebből a folyamatból, amely idevezetett, csak annak a megértését kérem önöktől, ami a jövőre vonatkozóan nagyon fontos, hogy a világ nem konstans, az idő zajlik, ami valójában azt jelenti, hogy mi változunk személy szerint is, és változik mindannyiunkon keresztül a világ.
Tehát, ami tegnap elképzelhetetlen, az nem azért elképzelhetetlen, mert másoknak nem jutott eszükbe, hanem azért, mert akkor még nincs ott a helye és az ideje annak, hogy valamit megtegyünk. Ami ma megtehető, az nem azért tehető meg, mert ma bátrabbak azok, akik tegnap még talán nem voltak elég bátrak, hogy ne mondjam, talán gyávák voltak. Azért értem azt a szerepet is, amit a Jobbik magára osztani szándékozik, vagyis hogy ő legyen az az ösztöke, legalábbis deklaráltan, általa is elfogadottan jó szándékoktól vezérelt kormány lába ikrájába vagy izmába, amely gyorsabb haladásra ösztönzi, de arra szeretném kérni, hogy a jövőben is próbálják meg azokat a határokat betartani, amelyek be nem tartása az őáltaluk is vallott, adott esetben jó szándékok szempontjából is több kárt okoz, mint amennyi hasznot.
Gaudi-Nagy Tamás úrnak kétségkívül talán nemzetközi jogi szempontból igaza van a tekintetben, hogy hogyan és miképpen lehet nemzetközi megállapodásokkal rögzített határokat módosítani, csak azt tudom mondani, hogy ebben a teremben elég sokan tudjuk ezt, hogy hogyan és miképpen lehet, mégiscsak ön beszélt erről egyedül, azért, mert ön gondolta egyedül azt, hogy ennek helye és ideje van. Én pedig éppen azt gondolom, hogy ezzel egy kicsit talán túlbillentünk azon a határon, amit ennek a napnak a számára kijelöltünk, nem túlságosan vészesen, nem tragikusan, csak azt szeretném kérni, hogy ezen az úton azért ne menjünk tovább, ha lehet.
És ez Zagyva képviselő úr hozzászólása kapcsán jutott először az eszembe, mert talán itt mutatkozik meg egy lényegbevágó különbség, ami reményeink szerint majd egyszer a jobbik irányba történő változás alatt fog eltűnni -, de most még ez fennáll, és erre szeretném felhívni a figyelmet és hangsúlyt helyezni -, hogy a látszólagos egyetértés mögött azért vannak alapvető különbségek a felfogásunkban és a gondolkodásunkban, akár még a Trianonhoz fűződő viszonyunkat illetően is. Nem lehet egyszerre a meg nem értés ódiuma nélkül ennek a törvénynek a támogatását kilátásba helyezni, és ezt a törvényt támogatólag megszavazni, és közben azt mondani vagy úgy tenni, mintha az általunk vezetett, egyébként alapvetően valóban a történelmi ismereteket tekintve talán tájékozatlannak mondható ifjak gyülekezetével Trianon napjain, Trianon emléknapjain vagy Trianon évfordulóin a szerb, a szlovák meg a román követség előtt tüntetni, mert a kettő nem ugyanarról szól. Mert, ha mi azt gondoljuk, hogy ezzel a törvénnyel rokon az utódállamok nemzetei, követségei előtti tiltakozó demonstráció, akkor, kérem tisztelettel, tévedünk, mert akkor éppen azt nem értettük meg ebből az előterjesztésből, ebből a javaslatból, ami pedig szó szerint benne van, hogy ugyanazon tényekből kiindulva, különböző megközelítésekben különböző következtetésekre lehet jutni. És akkor tesszük magunknak meg a jövőnek is a legjobbat és a legtöbbet, ha ezzel megbarátkozunk Budapesten, Pozsonyban, Bukarestben és Belgrádban, és ilyen értelemben a kölcsönös megértés és a kölcsönös tisztelet alapján próbálunk egymáshoz közelítve valami közös álláspontot elfoglalni, amelyben a Kárpát-medencében valaha a Szent István-i állam fennhatósága alatt élő népek újra megtalálják a harmonikus együttműködés lehetőségeit. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiban.)
Tehát én lebeszélném Zagyva képviselőtársamat arról, hogy most június 4-én is szervezzen ezen nagykövetségek előtt tiltakozó demonstrációt, mert hiszen nem várható el a szerbektől, a románoktól és a szlovákoktól, hogy ők ne tekintsék azt a napot, ami nekünk tragédia, nemzeti céljaik megvalósulása napjának. És miután nem várható el, ezért talán mással kéne próbálkozni.
Éppen ezért nem érdemes ezer és egy elvégzetlen munkánkat még előttünk tudva olyan, ma teljes mértékben irreális, soha semmilyen értelemben nem valószínűsíthető célokat kitűzni, amelyek a jelenlegi határok megváltoztatásáról szólnak. Mindazok, akik ezt teszik most, és akarják esetleg a jövőben tenni, a legteljesebb jó szándéktól vezettetve is, azt gondolom, hátráltatják azt a munkát, amit viszont el kell végeznünk a nemzet határok fölötti újraegyesítése érdekében, amelyben, úgy tűnik, szinte konszenzus van e Ház falai között.
És hogy pozitív módon fejezzem be a válaszokat, az összefoglalómat, ez a leginkább reményt keltő ebben a mai vitában, hogy ennek senki nem mondott ellent. Tegnap, tegnapelőtt, az elmúlt nyolc évben, az elmúlt húsz évben, az elmúlt hatvan évben nagyon sokat tettek ellene azok is, akik ma nem szóltak ellene. Én most igyekszem nagyon őszintén kifejezni azon reményemet, hogy ezt a változás esélyének és jelének látom. Tehát remélem azt, hogy itt nem csupán egy taktikai megfontolásról van szó, nem csupán arról van szó, hogy itt és most jobb üzletnek tűnik ennek a törvénynek meg a törvény szellemének a támogatása mellett felszólalni, mint ahogy ott és akkor pillanatnyilag jobb üzletnek tűnt az úgynevezett státustörvény, a határon túli magyarok jogállását rendező törvény megszavazása mellett állást foglalni, majd utána rá néhány hónapra 23 millió románozni, és azóta sem föloldani ezt a konfliktust, azóta sem levonni sem a személyes, sem az erkölcsi, sem az elvi konzekvenciákat.
(13.30)
Tehát mindezzel együtt azt remélem, hogy ez most itt egy valóságos változás kiindulópontja, amelynek reményeim szerint lesz folytatása. Miután a legjobb a külpolitika a jó belpolitika, szokták mondani, ezt átfordítva nyugodtan alkalmazhatjuk a nemzetpolitikára is: a legjobb nemzetpolitika a jó belpolitika, a jó gazdaságpolitika, a jó oktatáspolitika, a jó kultúrpolitika, a jó szociálpolitika, a jó mezőgazdasági politika, és így tovább, hadd ne soroljam végig. A közös munkánk, ami a következő négy esztendőben ránk vár, ilyen értelemben mind a nemzetpolitika keretei közé illeszkedik.
Várom tisztelt képviselőtársaim jövőbeni támogatását is ehhez. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik soraiban.)
