MILE LAJOS
MILE LAJOS
MILE LAJOS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatot a Lehet Más a Politika elemezte, és álláspontját úgy alakította ki, hogy összességében az előterjesztést támogatni tudjuk. Maga a címadás is rokonszenves, hiszen a nemzeti tragédiáról való megemlékezés kapcsán az összetartozás szükségszerűségét hangsúlyozza, a megemlékezés, a visszatekintés pozíciójából dicséretesen jut el a jelenben és a jövőben elérendő cél megfogalmazásáig. Valóban, egy ilyen emléknapnak akkor lesz igazán értelme, ha ténylegesen elindítja olyan kapcsolatok kialakulását a társadalom minden szintjén, amelyek nem csak egy nap emelkedett pillanataiban kívánnak megjelenni; akkor lesz igazán értelme, ha élő, tartalmas emberi viszonylatokat eredményez, és kiteljesíti a vágyott nemzeti összetartozást, szolidaritást, amely együtt munkálkodásra, közös cselekvésre készteti a nemzet tagjait.
Szintén dicséretes, hogy a nemzeti összetartozás fogalomköréből továbblépve egy tágabb integráció fontosságáig tágítja a kört, jelesül a Kárpát-medencei népek együtt élésének, egymásra utaltságának fontosságát hangsúlyozza. Itt javasolni fogunk egy olyan kiegészítést, amely elismeréssel emlékezik meg mindazokról, akik nem magyarként vállaltak szolidaritást az országgal, a nemzettel, és ezért a kiállásukért sérelmeket szenvedtek. (Szórványos taps az LMP soraiból.) Nagyon helyesen teszik az előterjesztők, hogy úgy tematizálják történelmünknek ezt a tragikus eseményét, hogy a szöveg egy magasabb szintre, a napi politikai ügyek fölötti dimenzióba igyekszik felemelni a róla való gondolkodást. Történelmünk keserű sajátosságából következik, hogy ismét egy tragédiára emlékezünk, ismét egy tragikus esemény kapcsán készülünk emléknapot törvénybe iktatni.
A nemzet túlélési technikájának egyik alapja volt, hogy a történelmi csapások után is képes volt talpra állni, a levert forradalmak, az elbukott szabadságharcok az ellenállóképességét egy idő múlva csak fokozták. Ehhez természetesen az szükséges, hogy a történelmi eseménnyel szembesülni tudjunk. Az én nemzedékem még úgy nőtt fel, hogy két dologról szinte tilos és veszélyes volt beszélni, a nyilvánosságban szinte lehetetlen, ez a két dolog Trianon és 1956 volt. Az internacionalizmus eszmei diktátuma alatt nem volt mód Trianon tárgyszerű megközelítésére, értelmes diskurzus kialakítására. Maradtak az otthoni konyhaasztal melletti félhomályban elmondott suttogások: elmondom én neked, drága gyerekem, hogy hogy is volt, de aztán az iskolában erről egy árva szót sem!
(12.20)
A kettős beszéd káoszának zavarba ejtő félreinformáltságában nemzedékek nőttek fel. Suta, nosztalgikus érzések horgadtak, hol elérzékenyülve, hol hazafias daccal énekeltük itt-ott a vonatkozó dalokat, ilyenkor aztán komikusan keveredett egyfajta gyermeteg hősiesség és a félelem, hogy mikor hallja meg egy rendőr vagy egy jó fülű KISZ-titkár.
Kissé elnagyolva valahogy így jelent meg a hétköznapokban a történelmi emlék, és komoly előrehaladásnak számított, ha valamelyik lelkiismeretesebb történelemtanár titokban a kezünkbe nyomott egy tárgyszerű elemzést, esszét, ne adj’ isten, egy könyvet, amit kollégiumi szobákban vagy otthon olvasgattunk, aztán hajnalig tartó vitákban igyekeztünk tisztázni viszonyulásunkat a leírtakhoz.
Az 1989-90-es alkotmányos forradalom itt is megnyitotta a lehetőségeket, a sokoldalú tájékozódás szabadságát, és teret nyitott az indulatoknak, a szélsőséges megnyilatkozásoknak is. Nagyon reméljük, hogy most a tárgyilagos szembenézés, a higgadt, körültekintő tisztázás pillanatait éljük, és egy olyan folyamat nyitányát, amely valóban elvezet a trianoni események értelmes, előremutató feldolgozásához.
A Lehet Más a Politika megalakulása óta hangsúlyozza, hogy égetően szükség van a XX. század traumáinak kibeszélésére, tárgyszerű megközelítésére, hiszen politikai gyakorlat, a politikai hovatartozás egyik meghatározó motívuma volt és még talán most is az, hogy ki hogyan viszonyult, viszonyul ezekhez a traumákhoz. Valóban, a múltat be kell vallani, nemzeti önismeretünk, önbecsülésünk egyik meghatározó feltétele, hogy ezt mennyire bátran és mennyire bölcsen vagyunk képesek megtenni.
A szembenézésnek ez a gesztusa nem csupán a felesleges belpolitikai viszályoknak, egymásnak feszülő indulatoknak eredményezheti a feloldását, hanem a Kárpát-medencében élő népek együttélésének békessége is múlik azon, hogy mi mennyire vagyunk képesek józanul feldolgozni a történéseket. Nagy erénye az anyagnak, hogy tekintettel van a környező államok különböző történelmi fejlődéséből fakadó, eltérő történelemfelfogására, történelemértelmezésére. Azt reméljük tehát, hogy le tudunk zárni egy korszakot, az elhallgatások, a tiltások, a félrevezetések és indulatok, pátoszok, nosztalgiák hosszúra nyúlt, romboló korszakát.
Üdvözöljük a törvénytervezet azon kitételeit is, ahol a nemzetközi jogi szabályok által kijelölt keretek, a demokratikus berendezkedés, a szuverenitás, a jogegyenlőség, a kölcsönös tisztelet, az együttműködés, az egyéni szabadság, a belső önrendelkezés fontosságát hangsúlyozza. Ezek mind-mind olyan fogalmak, amelyek egy európai megközelítést mutatnak, és egy korszerű jövőkép kialakulását ígérik.
Épp ezért kissé disszonáns a tervezet nyelvezete. Nem kívánom a stilisztikai elemeket túldimenzionálni, ám a szöveg minőségének, megformáltságának is jelentéshordozó ereje van. Értem én, hogy a pillanat emelkedettsége, a történelmi megemlékezés jellege egyfajta pátosszal jár, ám ez retorikai túlzásokat eredményezett: az előterjesztők által veretesnek szánt szöveg inkább terebélyes lett, a magyar romantika időszakának nyelvezetét idézi, némi barokkos mondatszerkesztéssel megnehezítve. Ez itt most azért lényeges, mert az előterjesztők szándéka, vagyis egy korszerű megközelítés igénye és a patinásnak szánt nyelvezet nemcsak a befogadást nehezíti, hanem szemléleti disszonanciát érzékeltet.
Talán a jelzett kettősség az oka, hogy a fogalomhasználat sem egységes, hiszen az előterjesztés Trianont egyszer a nemzet egyik legnagyobb történelmi tragédiájaként nevezi meg, majd később a legnagyobb tragédiaként említi. Javasoljuk az egyik legnagyobb történelmi tragédia megnevezést. Nemcsak a szöveg koherenciájának kedvéért tesszük ezt, hanem tartalmi okokból. Történelmünk sajnos bővelkedik tragikus eseményekben, megrázkódtatásokban, katasztrófákban. A XX. század sem kímélt bennünket. Méltatlan bármilyen sorrendet felállítani. A megkülönböztetés, a fokozás esetlen erőltetése épp a szembenézés egyik legfontosabb erényét gyengíti, a belátást, a tárgyszerűséget, a méltányosságot.
Bizonyosan szerencsésebb lett volna tehát egyszerűbb mondatszerkesztéssel, szintaktikai megoldásokkal közelebb engedni a szöveg tartalmához kortársainkat, a felnövekvő nemzedékeket, hiszen a fiatal nemzedékek számára is iránymutató lehet, hogy az előterjesztés megemlíti az önismeret fontosságát, nem hallgat az okkal sérelmeket keltő hibáinkról sem. A Lehet Más a Politika azért is tartja támogathatónak a törvényjavaslatot, mert megfelelő keretet ad egy tágabb önértelmezés, az európai együttműködésben való még szélesebb beilleszkedés tartalmainak is.
A környező népekkel, államokkal való együttműködés, egymás tisztelete, egymás történelmének, hagyományainak, eltérő kultúrájának elismerése akár példát is jelenthet az európai integráció elmélyítésében. Ehhez valóban szükség van történelmünk katasztrófáival, így Trianon traumájával való szembenézésre abban a hitben, hogy ez a szembenézés egy átgondoltabb politika- és történelemformálás alapja lehet. A Lehet Más a Politika ehhez adja a támogatását.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az LMP, a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)
