VONA GÁBOR
VONA GÁBOR
VONA GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt napokban folyt itt, az Országgyűlés falai között egy vita arról, hogy ami áprilisban történt, az forradalom volt-e, vagy sem. Ezt a vitát nem kívánom továbbfolytatni természetesen, hiszen nem ez a téma, és el is mondtam, el is mondtuk a véleményünket, viszont Simicskó István képviselőtársamhoz hasonlóan engem is megihletett a tegnapi este, illetve a ma reggel, és úgy érzem, hogy ha nem is forradalmi ez az Országgyűlés, amely a kettős állampolgárságról, illetve a nemzeti összetartozásról alkot törvényeket, de mindenképp történelmi Országgyűlés.
Úgy tűnik, hogy a kettős állampolgárság körül a parlamentben kétharmadosnál nagyobb politikai egyetértés kezd kialakulni; bízunk benne, hogy akár teljes egyetértés is kialakulhat, és talán tényleg gyógyírt tud majd adni ez a törvény - legalább részben - az elszakított területeken élő magyar nemzettestvéreinknek. A tegnapi vita során viszont olykor-olykor előkerült egy másik aspektus is, egy olyan aspektus, ami viszont ennek a mai témának a fő aspektusa, ez pedig az, hogy Trianon nem csupán az elszakított területeken élő testvéreink életét nehezítette, keserítette meg vagy akár vette el, hanem itt, a csonka országban élő magyaroknak, nekünk is megvan a Trianonunk, mi is megszenvedtük ezt, sőt továbbmegyek, vannak itt sokan, akik élő kapcsolatokat ápolnak határon túl élő magyar testvéreinkkel. Talán azt is meg merjük kockáztatni, hogy olykor-olykor a magyarság tüzét, lángját nem mi, itt a csonka országban, hanem ők, ott elszakítva vitték és viszik tovább, talán sokszor mutattak példát nekünk elszakítottságukban is magyarságról, és amikor ezt a törvényt megalkotjuk, akkor ezt az adósságunkat törlesztjük.
Hányan vannak ebben az Országgyűlésben, akik hosszan tudnák állni egy varsági székely ember tekintetét? Hányan vannak olyanok, akik ennek a székely embernek úgy tudnának a szemébe nézni, hogy bár nagyon jól beszél magyarul, hiszen ez az anyanyelve, de fogalma sincs arról a szóról, hogy mit jelent az, hogy magyarkodás? Aki vasárnaponként, amikor az Úr napja eljön, felölti ünneplő ruháját, fehér inget, fekete mellényt húz, és amikor ezt a pajzsot látja, amely alatt önök, tisztelt országgyűlési képviselők, plenáris üléseiket tartják, akkor benne ez a pajzs nem megbotránkoztatást kelt, hanem magyar dicsőséget ébreszt. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Tegnap elhangzott az is, hogy aki nem fogja támogatni a kettős magyar állampolgárság törvényjavaslatát, az kiírja magát a magyar történelemből. Ha megengedik, nem akarom fokozni a tétet, de továbbmennék: aki a nemzeti összetartozásról szóló törvényjavaslatot nem fogja megszavazni, az sohasem volt benne a magyar történelemben. (Taps a Jobbik, szórványos taps a KDNP padsoraiban.) Engedjenek meg egy kis időutazást, hogyan jutottunk ide. Hogyan jutottunk ide? - és itt most az “ide” szó egy optimista és nem pedig pesszimista szó. Mi kellett ahhoz, hogy az Országgyűlés ezt a törvényjavaslatot végre a napirendjére tűzze?
2002-ig invitálnám vissza önöket ebben az időutazásban, amikor is történt egy választási vereség, amelyet a nemzeti keresztény tábor pártpolitikai hovatartozástól függetlenül nagyon nehezen viselt el. Volt akkor egy ifjúsági szervezet, jobboldali ifjúsági közösségnek, Jobbiknak nevezték, amely nem dőlt a kardjába, hanem azonnal levelet írt a parlamenti pártoknak abból a célból, hogy Trianon napja, június 4-e legyen végre nemzeti emléknap. Választ természetesen nem kaptunk, de nem adtuk fel. 2004-ben egy független képviselő, Körömi Attila segítségével - aki egyébként be is lépett a Jobbik Magyarországért Mozgalomba, amely időközben párttá alakult - az Országgyűlés elé szerettük volna vinni az ügyet, de nem sikerült. Amikor újraértékeltük a lehetőségeinket, úgy láttuk, hogy jelen helyzetben felülről nem lehet ezt a témát győzelemre vinni: akkor vigyük győzelemre alulról. A Jobbik Magyarországért Mozgalom elkezdte szervezni, ahol csak tudta, a Trianon-megemlékezéseket az ország minden pontján. Ha majd évtizedek múlva történészek kutatni fogják a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapszervezetei és a Trianon-megemlékezések számának növekedését, akkor higgyék el, képviselőtársaim, hogy nem csupán korrelációt fognak kimutatni a két növekmény között, hanem ok-okozati összefüggést is.
2006-ban pártunk minden egyes alapszervezete számára a legkisebb falutól a legnagyobb városig kötelezővé tette a Trianon-megemlékezést, és talán nem veszik nagyképűségnek, ha azt mondom, hogy nagy részünk volt abban, hogy az utóbbi években, 1945 óta kimagasló számban kerültek megtartásra ilyen emléknapok, nagyon sok Trianon-emlékmű épült; tudok róla, hogy fideszes polgármesterek is állítottak ilyen emlékműveket, és le a kalappal az ő kiállásuk előtt is. (Taps a Jobbik padsoraiban.) Megágyaztunk egy társadalmi igénynek, egy társadalmi vágynak, amely olyan erővel jelent meg, hogy a politika sem tudta már figyelmen kívül hagyni ezt a társadalmi igényt. 2007-ben a Fidesz, ha jól emlékszem, beadott ezzel kapcsolatban egy javaslatot, amit aztán az Országgyűlés nem vett napirendjére; nagyjából hasonló volt a mostanihoz, bár kevésbé volt kidolgozott. Aztán eljött 2010, eljött a mostani Országgyűlés, amelynek alakuló ülése után mi nem mellényügyekkel foglalkoztunk, bár részünk volt az ügy kialakulásában, hanem az alakuló ülés után azonnal benyújtottuk a trianoni emléknappal kapcsolatos határozati javaslatunkat. Örömmel vettük aztán tudomásul, hogy a Fidesz törvényjavaslattal állt elő, amelyet nagyon nagy örömmel támogatni fogunk.
Mi tette szükségessé ennek a törvényjavaslatnak az Országgyűlés elé kerülését? Hatvanévnyi homály; 60 évnyi homály tette szükségessé, mert az elmúlt 60 évben generációk nőttek fel úgy, hogy fogalmuk sem volt arról, mi történt 1920. június 4-én. Így alakulhatott ki az a szörnyű, elkeserítő helyzet, amelyet nagyon sokan megtapasztaltunk, hogy ha eljött egy erdélyi, egy felvidéki magyar Magyarországra, akkor rendszeresen megkapta a román vagy a szlovák bélyeget, és ez a fajta tudatlanság, ez a fajta homály ágyazott meg annak a politikai demagógiának, amely aztán 23 millió románnal használta ki ezt a tudatlanságot.
Én a tegnapi napon a kettős állampolgárság általános vitáján nagy érdeklődéssel figyeltem a Magyar Szocialista Párt aggodalmát, hogy Szlovákia hogyan fogja kihasználni a magyar kártyát. Hát jelezném önöknek, tisztelt szocialista képviselőtársaink, hogy a magyar kártyát az egész világon önök használták ki a legaljasabb módon 2002-ben, amikor a státustörvény kapcsán 23 millió románnal fenyegették a magyar társadalmat. (Taps a Fidesz, a KDNP, az LMP és a Jobbik padsoraiban.)
Történelmi jelentőségű az a törvényjavaslat, amely most az Országgyűlés előtt fekszik, és ez a törvényjavaslat méltó ehhez a történelmi felelősségéhez, úgyhogy gratulálok az előterjesztőknek, bármilyen szándék is vezérelte őket. Gratulálok nekik, hogyha őszinte, belülről átérzett szándék vezérelte őket, és átérezték a felelősségüket, hogy ezt minél hamarabb orvosolnunk kell, de szándéktól függetlenül gratulálok nekik, még akkor is, ha e mellett a szándék mellett esetleg valamifajta politikai gondolkodás is helyet kapott, esetleg az önkormányzati törvényről szerették volna elterelni a figyelmet, vagy pedig úgy gondolkodtak, hogy a Jobbik nemzeti vitorláiból célszerű kivonni a szelet nemzeti indíttatású törvényjavaslatok beterjesztésével.
(12.10)
Hozzáteszem, ha ez utóbbi szerepelt volna a szándékok között, akkor könyörgök, vonják ki az összes szelet a Jobbik vitorláiból. Vonják ki az összes szelet (Taps a Jobbik padsoraiban.), emeljék kormányprogram szintjére a lehető legtöbb jobbikos javaslatot, támogatni fogjuk önöket ebben.
Talán Kövér László sem gondolta volna és én magam sem, hogy már a parlamenti ülések első hetében meg fogom őt dicsérni (Derültség a Jobbik és a Fidesz soraiban.), de eljött ez. Biztos vagyok benne egyébként, hogy a négy év során még összeakasztjuk a bajszunkat néhányszor (Derültség a Jobbik, a Fidesz és a KDNP soraiban.), de higgyék el, képviselőtársaim, fideszes és KDNP-s képviselőtársaim, őszintén és tiszta szívből gratulálok ehhez a törvényjavaslathoz, és különösképpen örülök e törvényjavaslat szóhasználatát illetően, hogy végre nem békeszerződésről beszélünk, hanem békediktátumról. Nagyon helyes, hogy békediktátumról beszélünk, mert az volt. Arra kérem önöket, fideszes, KDNP-s képviselőtársaim, hogy ne riadjanak majd meg, ha holnap e miatt a szóhasználat miatt esetlegesen önök is azokat a bélyegeket kapnák, amelyeket mi évek óta elviselünk.
Az ellenzék feladata az, hogy a törvényjavaslatokat kritika alá vegye, megtalálja a gyenge pontjait, ezekre a gyenge pontokra felhívja a képviselőtársak, a társadalom, a közvélemény figyelmét, előálljon saját módosító javaslatokkal. Én frakcióvezetőként és vezérszónokként nem ezt fogom tenni. Bizonyára lesznek majd dekonstruktív javaslatok. A mi frakciónk részéről készülünk konstruktív javaslatokkal, hogy ez a törvény valóban a legcsiszoltabb és a legjobb formájában kerülhessen majd elfogadásra. Például szeretnénk majd javasolni - erről Balczó Zoltán képviselőtársam fog beszélni, e törvényjavaslat oktatásban való megjelenítéséről is -, de én frakcióvezetőként nem teszek mást, mint meghajlok a törvényjavaslat előtt. Meghajlok a történelmi pillanat előtt, hogy végre ennek a lehetősége előállt, hogy úgy tűnik, ennek is nagy támogatottsággal meglesz a többsége az Országgyűlésben, meghajlok a törvényjavaslat célja előtt, ugyanis mi, jobbikosok, jobbikos képviselők először vagyunk magyar emberek, és csak utána vagyunk ellenzékiek.
Úgyhogy én a Jobbik frakcióvezetőjeként 47-ünk nevében felajánlom a támogatásunkat a törvényjavaslat elfogadásához. De egyben volna is egy kérésem az Országgyűlés képviselőihez, volna egy kérésem a jobbikos képviselőtársaimhoz, frakciótársaimhoz. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ez a törvényjavaslat elfogadásra kerülhessen. Talán nem veszik sértésnek a többi frakcióban ülők, ha azt mondom, hogy mi dolgoztunk meg ezért a legtöbbet. (Moraj a Fidesz soraiból. - Közbeszólások a Fidesz soraiból: Jaj!) De mégis arra kérem a jobbikos képviselőtársaimat, hogy ne tekintsük ezt a jobbikosok sikerének, és ugyanezt kérem a fideszesektől és a KDNP-s képviselőtársaimtól is, hogy bár önök terjesztették be ezt a törvényjavaslatot, az önök többsége fogja adni az elfogadásához szükséges támogatás gerincét, dandárját, de önök se tekintsék ezt a Fidesz, a KDNP sikerének, mert ha ez a törvény megszületik, ez a nemzet sikere lesz.
Hányszor néztük már irigykedve, irigyelve más országok politikusait, pártjait, amikor a számukra fontos nemzetstratégiai kérdésekben összezárták a soraikat! Hát adjunk végre magunknak egy lehetőséget, hogy nekünk is vannak és talán még lesznek is olyan kérdéseink, amelyekre pártpolitikai hovatartozástól függetlenül igent tudunk mondani. Éljük át ennek a felszabadító erejét! Ezt kérem az Országgyűléstől.
Azt is meg kell viszont határoznunk, hogy a törvény megszületésével mi a konkrét célunk, hogy ezek ne pusztán papírra írt szavak legyenek, hanem meglegyen a hatásuk is a társadalomban. A törvény előterjesztőinek szándéka szerint ez egy tanúságtétel lenne az összetartozásról, és legyen is ez. De legyen emellett emlékezés is! Ne azért, hogy a kardunkba dőljünk, ne azért, hogy a köldökünket nézzük, hogy búskomorkodjunk, hanem azért, mert a fájdalomnak van látásunkat élesítő hatása.
Talán sokan ismerik az “Ismerős arcok” nevű együttes “Nélküled” című számát, amelynek van egy olyan sora, hogy “a lényeget nem értheted, amíg nem éltél nehéz éveket”. Hát értsük meg akkor a lényeget, mert megéltük ezeket a nehéz éveket. Éljük át a fájdalmat június 4-én, hogy érthessük a lényeget, és tisztán láthassunk! De ezen túl, a tanúságtételen és a fájdalom átérzésén túl legyen ez az erőgyűjtésnek is a napja!
Simicskó István célzott már erre, és nagyon jól tette: egy erős nemzet arról ismerszik meg, hogy tud-e a tragédiáiból is erőt meríteni. Lehet, hogy szentségtörő talán, amit most mondok, de nem az, csak annak tűnhet. Legyünk képesek arra mi, magyar emberek, és ez a nap apropót adhat rá, hogy Trianonból is erőt tudjunk meríteni, hogy a velünk történt tragédiából is erőt kovácsoljunk.
Zárásképpen, nem tenném meg, higgyék el, de a törvényjavaslat preambulumában van egy mondat, amely ezt lehetővé teszi számomra, hogy Istenről is beszéljek, hiszen van egy olyan mondat ebben a törvényjavaslatban, hogy az előterjesztők hisznek abban, hogy a történelem ura Isten. Én is hiszek ebben. Ezzel kapcsolatban engedjék meg, hogy elmondjak néhány mondatot. Vannak itt a teremben, akik teológiailag nálam sokkal képzettebbek, én laikus istenfélő vagyok. De talán nem mondok butaságot azzal, ha azt mondom, hogy ha hiszünk Istenben, hiszünk abban, hogy ő a történelem ura, akkor abban is hinnünk kell, hogy nemcsak az áldást méri ránk, hanem ő méri ránk a megpróbáltatást is. És ha ő méri ránk a megpróbáltatást is, akkor abban is hinnünk kell, hogy a megpróbáltatás sohasem lehet erősebb annál, mint amit el tudunk viselni, hanem mindig csak annyi, amennyi szükséges ahhoz, hogy talpra álljunk, hogy megerősödjünk.
Talán az is célja lehetne ennek a június 4-ei emlékezésnek, hogy végre ebben a hitünkben megerősödve ne csak a megpróbáltatást lássuk Trianonban, hanem lássuk azt, hogy ennek az elszenvedésén keresztül az Isten jobbá, többé akarta tenni ezt a nemzetet, hogy meglássuk június 4-ében a feltámadást is, mert én hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában.
Köszönöm szépen. (Hosszan tartó, nagy taps a Jobbik soraiban. - Taps a Fidesz és a KNDP soraiban.)
