DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy, országgyűlési viszonyok között látszólag ritka jelenségre kerül sor: egy ellenzéki párt képviselője többségi álláspontot mutat be az Országgyűlés színe előtt; most erre, erre a kivételes esetre kerül sor, amely, bízom benne, nem feltétlenül lesz kivételes, hiszen ma is éppen olyan törvényjavaslatot tárgyaltunk, a nemzeti összetartozás törvényjavaslatát, illetve az állampolgársági törvény módosítását a kedvezményes honosítás érdekében, most pedig a 2006 őszi rendőrterror áldozatainak a jóvátételéről van szó.
(14.50)
Ezek mind olyan ügyek, amelyekben a Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója teljes körű egyetértést, támogatást tud biztosítani az alapirányokhoz. Nyilván vannak olyan hangsúlyi pontok vagy vannak olyan pontosítások, amelyek megteendők, ezeket majd a vezérszónoki beszédben fogom megtenni. Most viszont az egész ügy jelentőségére szeretnék utalni, illetve arra, hogy az alkotmányügyi bizottságban tulajdonképpen pontosan mi is zajlott ezzel kapcsolatban. Illetve abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az emberi jogi bizottságban is van szerencsém részt venni, ott, gondolom, majd az emberi jogi bizottság mondja el az álláspontját, illetve ha nem mondja el, akkor én nagyjából összefoglalva mégiscsak elmondom, hogy ott mi zajlott.
Először is alá kell húzni és ki kell emelni, hogy valóban példátlan, az elmúlt, nyugodtan mondhatjuk, 1945 utáni magyar történelem, az 1956-os forradalom és szabadságharc véres időszakát követő legsúlyosabb, legdrámaibb állami terrorfolyamatára került sor 2006 őszén. Itt nem lehet elmenni amellett, hogy lényegében mi előzte meg mindezt, de ezt majd a vezérszónoki beszédben fogom hosszan elmondani.
Nagyon sajnálom, hogy itt a mellettem lévő padsor legutolsó helyének a helye üres, Gyurcsány Ferenc nincs most itt, nem hallja, hogy mit beszélünk mi arról az egész eseménysorról, ami az ő miniszterelnöksége alatt történt az országban. Az ő irányításával működő rendőrség rátámadott civilekre, rátámadott hazafiakra, és folyamatosan üldözte azokat az embereket, akik kiálltak a nemzeti szabadságért és az ellenzéki jogok érvényesüléséért, és egyáltalán változást akartak ebben az országban. És mivel változás következett be, ezért most gondolom, nyilván off-shore cégeinek ügyeit intézi, vagy éppen az esetleges behívó előtti ügyeit intézi, mielőtt még este valamilyen meglepetés történik.
De az alkotmányügyi bizottságra visszatérve, hogy mi történt, ott is nagyjából erről volt szó egyébként, hiszen ez a téma erről szól. Ez egy határozati javaslat, ami előttünk van, egy érdekes forma, hiszen a 2006. őszi áldozatok, akik közül ezúton is szeretném köszönteni a velem szembeni páholyban lévőket; az áldozatok közül négyen jelentek meg, köztük baloldalon Apáthy Istvánné, a Közhatalom Jogsértettjei Egyesületének az elnök asszonya (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.), mellette Lévai Miklós ül középen, tehát őt ismerem, a Lévai Miklós urat. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) Igen, Lévai Miklós középen, ő volt az, aki magyar zászlóval a kezében odament a rendőrökhöz, hogy megpróbálja megbékíteni őket, és utána őt is leteperték, és kicsavarták a zászlót a kezéből, megverték, megalázták, fogva tartották. Majd pedig mellette Fábián Gábor, aki pedig szintén rendőri terror áldozata. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.) Rendőrök törték el az ujját, teperték le, és most már tudjuk is, hogy ki az elkövető, és reméljük, hogy előbb-utóbb méltó helyére kerül.
Apáthy Istvánnéról még annyit röviden - majd hosszabban szintén szólok -, őt ugye nyakon lőtték a Síp utcában gumilövedékkel, mai napig nem rendeződött a kártérítési ügye. Nagyon jó apropó, hogy elmondjam ezt, hogy azért nagyon fontos, hogy az Országgyűlés kinyilvánítsa azt, hogy szükséges ezt a kártérítési folyamatot végigvinni, mivel a nemzeti jogvédők, civil jogvédők és más jogvédők nagyon nagy erőfeszítéseket tettek azért, hogy a polgári peres eljárással vagy egyezségkötésekkel ezek a kártérítések megtörténjenek, de sajnálatos módon a Gyurcsány-Bajnai-rendszer rendőrsége csak nagyon kivételes esetekben adott egyezség útján kártérítést. Hat esetben jogerős ítélet született meghurcolt emberek ügyében, több esetben kártalanítás történt. Azonban összességében az egész ügy rendezetlen, a kilőtt szemű emberek, a megtört emberek ügye rendezetlen.
Tehát ezért nagyon üdvözlendő ez az országgyűlési határozat, amely felkéri majd a kormányt arra, hogy tegye meg a lépéseket annak érdekében, hogy gondolom, egy olyan speciális munkacsoportot fog kialakítani, amely ezeket a kártérítési ügyeket egy egyablakos rendszerben rendezi, mert a probléma az, hogy az áldozatok azzal kellett szembesüljenek, hogy igényeiket lényegében nem vagy alig tudják érvényesíteni a hatályos jogszabályok között. Tehát így ezért alakult ki egy olyan álláspont, hogy ezt támogatni kell.
Felmerült az MSZP részéről az, hogy ez az alkotmányos kereteket túlfeszíti, a bíróságokat miért bírálják benne, s a többi. Tehát olyan megjegyzések jöttek elő egy olyan párt képviselői részéről, akik aktívan részt vettek abban az állami szabadságjogsértés-sorozatban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amelyet a magyar emberekkel szemben elkövettek. Úgy gondolom, az ő szavuk ebben az esetben a lehető legkevésbé irányadó. Köszönöm. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem