DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, ez az utolsó felszólalásom. Én nagyon remélem, hogy meg fogjuk találni az együttműködés azon módját, ami a valódi felelősök felelősségre vonását és a jóvátételt biztosítani fogja. Én azonban, továbbra is azt kell mondanom, tényleg nem gondolom azt, hogy helyes, ha az Országgyűlés tulajdonképpen egy polgári jogi jogviszonyban egyértelmű állást foglal, hogy milyen esetekben jár kártérítés, milyen esetekben nem.
Tehát, ha az 1. pont megalapozott fogalmát alkalmazzuk, az egy kiváló felhatalmazást ad arra az alárendelt rendőri szervek számára, hogy ők tudják, hogy mik azok a keretek, amelyek között a kártérítés biztosítható. Viszont ha ezt így leírjuk, én félek attól, mivel én ismerem a rendőri szervek képviselőit, tudom, hogy ők adott esetben nagyon szívesen belekapaszkodnak majd ebbe a határozatba, és azt mondják, hogy de kérem, az Országgyűlés határozata mondta azt, hogy nem jár kártérítés, és ebben az esetben nagyon megnehezedik a jóvátétel kiharcolása az áldozatok számára. Én ennek a megfontolását kérem.
Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
(17.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem