DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném elismerésemet kifejezni a határozati javaslatot benyújtó képviselőtársaimnak. Ez egy fontos pillanat. Én magam - hasonlóan az előttem szóló képviselőtársamhoz - eléggé meghatottan vettem azt, hogy lehetőségünk van arra, hogy négy év után a 2006. őszi jogtiprás-, jogsértéssorozatról alkotott jóvátételi határozati javaslat megtárgyalásának a részesei legyünk. Eljött az ideje a tiszta beszédnek, eljött az ideje a szembenézésnek. Enélkül a magyar demokrácia nem lesz megújítható.
Egy dologban feltétlenül egyet kell értenem szocialista képviselőtársammal: valóban jó volna száműzni a pártpolitikát ennek a javaslatnak a vitájából. Ehhez egyetlenegy dolog szükséges, hogy azok, akik felelősek azért, ami 2006. augusztus 20-án és 2006 őszén történt, kérjenek bocsánatot. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)
Évszázadok óta az állammal szemben két nagy elvárás fogalmazódik meg. Az egyik: legyen képes arra, hogy polgárait, a területén élő, tartózkodó személyeket védje meg, vagy legalábbis tegyen kísérletet arra, hogy megvédje a különböző el nem hárítható csapásoktól. A másik nagy elvárás, legalábbis az elmúlt pár száz évben Európában, hogy az állam addig járhat el, ameddig nem sérti polgárai alapvető jogait. És elvárás az is, hogy az állam minden esetben, amikor korlátozza a területén tartózkodó emberek jogait, adjon világosan számot a jogkorlátozás indokáról és arányosságáról.
Ennyiben valóban összefügg - de nemcsak ennyiben, hanem a politikai háttér tekintetében is - az a két esemény, amivel ez a határozati javaslat foglalkozik. De természetesen a két esemény - tehát 2006. augusztus 20-a és a 2006. őszi rendőri jogsértéssorozat - nem ugyanaz. 2006. augusztus 20-án, amikor az első hangok megszólaltak arra vonatkozólag, hogy a kormány nem tett meg mindent a polgárok biztonsága érdekében, az a felelet jött, csak nem képzelik azt, hogy a kormány felelős a viharért is. Ez mérhetetlen cinizmus. Nyilvánvaló, hogy senki komoly ember nem gondolta akkor sem, hogy a természeti csapásokért bármilyen kormány vagy önkormányzat felelős lenne. De az igenis elvárható, hogy a rendelkezésre álló infrastrukturális és szervezési eszközökkel a felelős szervek - legyen szó a Fővárosi Önkormányzatról vagy a Magyar Köztársaság kormányáról - tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a lehető legkisebb sérelem érje azokat a polgárokat, akiket egyébként a magyar állam hívott a magyar államiság ünnepén ünnepelni Budapest utcáira. Ez nem történt meg.
(16.10)
Rendelkezésére állt volt akkor a Fővárosi Önkormányzatnak és a magyar államnak, hogy megfelelő módon tájékoztassa a polgárokat arról, hogy veszélyhelyzetben mit kell csinálni, erre van megfelelő apparátus, van megfelelő infrastruktúra. Ez a tájékoztatás nem történt meg. Természetesen nem állíthatjuk azt, hogy ha a kötelességét teljesíti akkor az állam, illetve az egyéb védelmi szervek, akkor nem történnek halálesetek, de azt el lehetne mondani, hogy a politikai közösség szervei minden tőlük telhetőt megtettek. És nemcsak arról van szó, hogy a szükséges tájékoztatást nem kapták meg a pánikba esett polgárok Budapest utcáin, a Duna-parton, hanem az a minimum sem történt meg, hogy akkor, amikor ez a természeti csapás lesújtott Budapestre, akkor például a tűzijátékot leállították volna, például a világítást biztosították volna annak a milliónyi vagy több százezres tömegnek, amelyet egyébként a magyar állam szervei hívtak Budapest utcáira, ünnepelni a magyar államiságot.
Ellenben az történt, hogy miután bekövetkezett a természeti csapás, a bulvársajtóból tudhatjuk, hogy az egyik felelős kormányzati személy, Ujhelyi István, aki a katasztrófavédelemért is felelős államtitkár volt, azzal dicsekedett, hogy ő nagyon gyorsan elhagyta a Duna-partot. Egyetlenegy felelős állami vezető volt, aki kötelességének érezte azt, hogy tájékozódjon arról, hogy mi történik Budapest utcáin: ez Sólyom László köztársasági elnök volt este 11-kor a budai Várban. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiból.)
Ezt követően a magyar kormány vezetője legalább 24 órán keresztül nem tartotta fontosnak azt, hogy beszámoljon arról, mit tett, mit tehetett volna vagy mit fog tenni a katasztrófával, illetve az áldozatok esetleges kártalanításával kapcsolatban a magyar kormány. A miniszterelnök gyakorlatilag 24 órán keresztül nem is nyilatkozott az eseménnyel kapcsolatban. És az történt - és ezt sajnos saját magánpraxisomból tudom -, hogy a kormányzati szervek kísérletet tettek arra, hogy a felelősséget rávarrják azokra a meteorológusokra, akik egyébként tették a dolgukat, és időben megcselekedték azt, amit egyébként a szakmai elvárások alapján meg kell tenniük. Ez az igazi szégyen.
A magyar állam csődöt mondott 2006. augusztus 20-án, hiszen képtelen volt arra, ami alapvetően elvárható az államtól: hogy kísérletet tegyen arra, hogy megvédje polgárait egy természeti csapástól, és tette mindezt - mondom még egyszer - úgy, hogy maga hívta össze ezt a tömeget, és nem másra, mint a magyar államiság megünneplésére.
A másik tárgya ennek a határozati javaslatnak 2006. október 23-a, de hasonlóan más képviselőtársaimhoz, én is szeretném ezt a dátumot azért egy picit kitágítani. Nem pusztán 2006. október 23-án történtek 2006 őszén rendőri jogsértések. És még valami, amiről ma nem esett szó: nyilván nem tárgya szorosan ennek a határozati javaslatnak, de itt az ideje, hogy megemlékezzünk arról is, és kivizsgálás történjen abban is, hogy 2003-tól kezdve, 2003 január-februárjától kezdve a magyar rendőrség sorozatosan kijátszotta a gyülekezési szabadság korlátait. Sorozatosan és módszeresen történtek jogsértések, sorozatosan és módszeresen játszották ki azokat a törvényi garanciákat, amelyek 1989 óta a magyar polgárok gyülekezési szabadságát védik. (Balla György: Úgy van!) Számtalan jogvédő szervezet az elmúlt években világos kéréseket fogalmazott meg a kormány felé - vonatkozik ez a Társaság a Szabadságjogokért szervezetre, a Magyar Helsinki Bizottságra vagy éppen a Nemzeti Jogvédő Alapítványra -, hogy mondják meg, mi az oka annak például, amikor egy hatályon kívül helyezett jogszabály alapján tiltanak be tüntetést, milyen alapon próbál tartalom alapján gyülekezési szabadságot korlátozni a rendőrség.
Ezt azért fontos megjegyezni, mert az elmúlt évek művitáiban számtalanszor jött az akkori kormányoldal vagy a mostani kormányoldal és véleménymagyarázói részéről az az okfejtés, hogy rossz a gyülekezési törvény. Tessék megnézni a különböző statisztikákat, hogy 1989, tehát a törvény megszületése, Németh Miklós kormánya óta egészen 2003 januárjáig hány darab jogsértés, jogvitára okot adó eset történt a ’89. évi III. törvény alapján! Nem sok. És tessék megnézni azt, hogy 2003 január-februárjától kezdve egészen 2007-2008-ig hány ilyen eset történt! A hiba talán nem a rendőrök felkészültségében van, és talán nem a jogszabály minőségében van. A hiba azokban van, akik politikai motivációt tettek a rendőri intézkedések mögé. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiból.)
Ami megsérült 2006 őszén, azok egyetemes értékek, azok nem baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok vagy konzervatívok alapértékei; azok az emberi méltóság és az emberi méltóságból levezethető alapvető politikai szabadságjogok, a magyar jogállamiság sérült, a jogbiztonság sérült 2006 őszén. Ezt nagyon fontos hangsúlyozni és megerősíteni ilyen pillanatokban, mert ezek azok az értékek, amelyek összekötik ezt a politikai közösséget. És akkor, amikor erről beszélünk, egyvalamiben pontosítanám Balog Zoltán képviselőtársam hozzászólását: abban, ami 2006 őszén a jogtiprások tekintetében, nem lehettek más véleményen konzervatívok és liberálisok, baloldaliak és jobboldaliak, mert nem lehet olyan baloldali, aki az erőszakot tevő állam esetében az erőszakot tevő állam oldalára állt, a megalázottak és a megszomorítottak ellenében. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiból.) És nem lehet liberális az, aki menlevelet ad a rendőri jogsértésekre, aki kettős mércét alkalmaz, aki az áldozatok szenvedéseiből viccet csinál. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiból.)
Még egy szemantikai apróság: nem túlkapások történtek 2006 őszén. Túlkapás az, amikor az intézkedő rendőrnek úgymond eljár a keze, és amikor erre fény derül, természetesen ennek is le kell vonni a megfelelő konzekvenciáit. Itt nem az történt, hogy egyedileg, egy-egy rendőr túlterjeszkedett volna a neki megszabott határokon. Itt szervezetten és tudatosan történtek jogsértések, és ezeket nem az eljáró, intézkedő rendőrök tervelték ki. (Balla György és Lázár János: Úgy van! - Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiból.)
Még valami: ha már szóba került a Gönczöl-bizottság, teljesen más kérdés Gönczöl Katalin tudományos munkásságáról beszélni, és arról, amit ez a bizottság tett 2006 őszén. Tegyük világossá - idő hiányában most nem belemenve a részletekbe -, hogy ha egyszer elfogadjuk azt, hogy egyetemes értékek sérültek 2006 őszén, amiben nem lehet vita demokraták között, akkor ebben az esetben, éppúgy, mint amikor más esetekben egyetemes jogok és értékek sérültek, nem lehet helye a felelősség szétkenésének. (Közbeszólás a KDNP soraiból: Úgy van!) Lehet politikatudományi elemzéseket írogatni arról - és itt megengedem azt, hogy egy árnyaltabb megközelítésre majd valamikor valahol valóban szükség lenne -, hogy abban, ami történt 2006 őszén, abban mennyiben felelős adott esetben az akkori ellenzék és más szereplők, de gyakorlatilag egyenlőségjelet tenni a különböző politikai erők között, belekeverni adott esetben a köztársasági elnököt is a 2006. őszi jogsértésekbe, ez egész egyszerűen arcpirító. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiból.)
Amikor emlékeztetek azokra az ügyekre, amelyeket részben Gaudi kolléga már itt elsorolt, és amelyeket a TASZ, a Helsinki Bizottság vagy éppen fideszes képviselőtársaim vagy Gaudi-Nagy Tamás vitt, akkor azért szintén egy általánosabb problémára szeretném felhívni a figyelmet. A 2006. őszi jogsértéssorozat arra is rávilágít, illetve ezeknek az eljárásoknak a nehézségei arra is rávilágítanak, hogy valami nagyon nincsen rendben Magyarországon a büntetőeljárás-joggal és a rendészeti joganyaggal. Hiszen nemcsak 2006 őszén volt vagy az akkori jogsértésekből eredően van példa arra, hogy egész egyszerűen a rendőri jogsértések esetén érvényesíthetetlen nemcsak a büntetőjogi, de a polgári jogi igény is a jogsértést elkövetőkkel vagy az értük felelős államigazgatási szervvel szemben.
(16.20)
Egyszerűen annyi történt, hogy a 2006. őszi események a politika fókuszába kerültek, és így erre ráirányul most a figyelem, de jó tudni azt, hogy elsősorban a Helsinki Bizottságnak, de más jogvédő szervezetek gyakorlatában az elmúlt 15-20 évben rengeteg olyan eset került látókörbe, amik hangtalanul maradnak a politika színpadán, de azt mutatják, hogy ma Magyarországon hiába vannak meg látszólag a korrekt jogérvényesítés jogállami keretei, a polgárok javarészt eszköztelenek a velük szemben jogsértést elkövető rendőrökkel, rendőri szervekkel szemben.
A következő kormánynak meggyőződésem szerint az is feladata lesz, hogy akkor, amikor levonjuk a tanulságokat a 2006 őszén történtekből, olyan módosításokat eszközöljünk a büntetőeljárási törvényen, illetve a rendészeti joganyagon, ami generálisan képes megvédeni Magyarország polgárait az erőszakszervezetek jogsértéseivel szemben, illetve lehetőséget biztosít ilyen országgyűlési határozatok nélkül is a hatékony jogérvényesítésre.
Tudniillik azért van szükség erre az országgyűlési határozatra, mert rengeteg olyan eset történt, nemcsak Gaudi-Nagy Tamás, de más jogvédő szervezetek praxisában is, amik azt mutatják, hogy gyakorlatilag lehetetlen ma a jogérvényesítés, lehetetlen például azért a jogérvényesítés, mert a rendőri szervek különböző tisztviselői, alkalmazottai egész egyszerűen véd- és dacszövetséget alkotnak. Nagyon sok esetben nem bizonyítható például személyre szabottan a felelősség.
Nagyon nehezen jutunk dűlőre azokban az ügyekben, amik például a Rádió udvarán véghezvitt rendőri cselekményekről szólnak. De említhetem azt is, ami a TASZ jogsegélyszolgálatán annak idején felmerült, hogy 2006 őszén a büntetés-végrehajtási intézetekben is történtek súlyos jogsértések, mezítelenre vetkőztetések és különböző kínzások. Ezekkel kapcsolatban is nagyon nehéz volt egész egyszerűen odáig eljutni, hogy merjenek például feljelentést tenni azok, akik a jogsértéseket elszenvedték.
Itt még egy általánosabb dologra szeretném felhívni a figyelmet, amire megint csak apropót szolgáltat 2006 ősze, nevezetesen arra, hogy múlhatatlanul szükséges, hogy egy megfelelő áldozatvédelmi rendszer kerüljön kiépítésre, hiszen 2006 őszén pontosan Révész Máriusz esetében láttuk azt, hogy nagyon gyakran a hatalom azzal él, a különböző hatalmi szervek azzal élnek, hogy az áldozatot hibáztatják. Egy olyan országban, ahol ez elterjed, ott nincs is lehetőség arra, hogy ezek a jogtiprások tömegesen felszínre kerüljenek, hiszen az áldozatokban alapvetően az a magatartás gyökeredzik meg, hogy nem is érdemes kiállni az igazáért, hiszen csak ő húzhatja a rövidebbet.
Szeretném azt is, hogy ebben az országban soha többé ne történjék meg olyan, hogy akkor, amikor valakit, mondjuk, egy tüntetés után előállít a rendőrség, akkor fenyegetve számon kérje az eljárás alá vont személytől a vélelmezett pártállását. Hiszen erre is tömegesen volt példa 2006. október 23-án.
És azért ezen a ponton lenne két kritikai észrevételem Gulyás Gergelyék előterjesztésével kapcsolatban. Arról, hogy egyébként a bíróságok hogyan jártak el, kinek-kinek gyakorló jogászként persze meglehet a véleménye. Viszont a Magyar Országgyűlés, egyáltalán általában a törvényhozás, azt gondolom, jó, ha tartózkodik attól, hogy egy másik hatalmi ág munkáját minősíti. Ez fordítva is igaz. Én nem nagyon szoktam kedvelni, amikor bírák az indokolásukban joghézagokra és a törvényhozás mulasztásaira hivatkoznak.
Én arra kérem képviselőtársaimat, miközben egyetértek teljes egészében ezzel a szöveggel, hogy mellőzzék azt a kitételt, ami egyébként a bírói munkát minősíti, egész egyszerűen azért, mert ha a jogállamot védjük, ha a magyar demokráciát akarjuk megújítani, akkor ebben a tekintetben is hűnek kell lenni elveinkhez.
Még egy apróságot szeretnék kiigazítani, ha erre mód és lehetőség van. Azt írja a határozati javaslat, hogy törvénytelen brutalitással léptek fel a védtelen és békés polgárokkal szemben. Szeretnék egy “is” szót beiktatni, mert fogalmazzunk pontosan. Tény és való, és senki nem vonhatja kétségbe, hogy 2006 őszén és október 23-án nem csak törvénytisztelő polgárok voltak a pesti utcákon. Érdemes pontosan fogalmazni, és érdemes megerősíteni azt, hogy a hatalom bármilyen jogsértése, bármennyire is kivetkőzik a jogállami keretek közül a mindenkori hatalom, ez nem jogosít fel senki mást sem a törvénysértésre. A törvénysértőkkel szemben, a barikádemelőkkel szemben el kell járni a Magyar Köztársaság rendőrségének. De még a törvény ellen vétő polgárokkal szemben sincsen alap a törvénytelen és brutális fellépésre.
És még egy utolsó gondolat. Azok, akik vitatják ennek a határozati javaslatnak az alapját, jó volna, ha azt is megfontolnák, hogy ha ebben az országban továbbra is a kettős mérce az uralkodó, ha azt gondolja bárki, hogy az ellenszenves vagy ellentétes politikai indíttatású csoportokkal vagy személyekkel szemben bármilyen eszköz megengedhető, akkor nagyon nagy baj lesz, és nem lesz lehetőség arra, hogy amikor máskor mások másokat adott esetben nem az állam erőszakszervezetei korlátoznak erőszakkal gyülekezési jogukban, sértenek meg emberi méltóságukban, akkor a jogállam hívei kellő tekintéllyel fellépjenek. Ez forog most kockán. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP soraiban.)
