HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Engem Steiner Pál hozzászólása ihletett meg, amelyben azt hallhattuk, hogy a Fidesz a nagygyűlését kvázi direkt arra a helyszínre szervezte, ahol várhatóan tömegoszlatásra kerülhetett sor. Ha ezen a logikán továbbmegyünk, akkor ki kell hogy mondjuk, hogy Steiner Pál szerint valószínűleg a tüntetésen részt vevők direkt álltak a harci töménységű könnygáz elé, illetve direkt álltak a gumilövedékek elé. Azt gondolom, ez egy nagyon hamis és álságos logika, amit Steiner Pál itt nekünk előadott, felvetett.
Ennek kapcsán hadd mondjak el nagyon röviden egy történetet. 2006. október 23-án volt egy egyházközség a Belvárosban, ahol volt egy ünnepi istentisztelet, ez békésen zajlott mindaddig, amíg az onnan távozó hívőket a rendőrség be nem zárta. Sajnos utána az egyházközség hiába kereste a nyomozó ügyészségnél az igazát, mind a két alkalommal mindkét fórumon, ahová fordultunk, elutasítás volt a részünk. Kérjük az albizottságot, hogy ezt az eseményt feltétlenül vizsgálja ki, már csak azért is, mert az elutasításnak az volt a legsúlyosabb következménye, hogy 2008 szeptemberében ennél az egyházközségnél ugyanez az esemény sokkal súlyosabban megismétlődhetett.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem