DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Az ajánlás 4. pontjában a Jobbik képviselőcsoportjából dr. Gyenes Géza és Vágó Sebestyén terjesztettek elő egy javaslatot, amelynek a lényege az, hogy a közfeladatot ellátó személyek köréből az előterjesztés az eredeti koncepció szerint csak a pedagógusokat védi egy még jelentősebb büntetési tétellel, jelen esetben az alapesetben 1-5 évig, illetve minősített esetben 2-8 évig, majd pedig a legsúlyosabb minősített esetben 5-10 évig terjedő szabadságvesztéssel, ha sérelmükre a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűncselekményét követik el.
Elszaporodott bűncselekményekről van szó. Naponta olvassuk, naponta hallottuk is Gyenes képviselőtársunktól, hogy napi rendszerességgel történik meg egészségügyi szakdolgozók megtámadása és bántalmazása is azért, mert vélt vagy valós sérelmeket vélnek felfedezni azok, akik úgy érzik, hogy mondjuk, lassan ért ki a mentő, és ezért a mentőst lincselik meg, miközben azokat kellene adott esetben helyretenni, akik egy olyan egészségügyi rendszert alakítottak ki, amelynek nyomán lassan érnek ki a mentők.
Ennek nyomán ez a személyi kör, úgy gondoljuk, ugyanúgy kiemelt védelmez élvez, és ugyanúgy kiemelt védelmet kell hogy élvezzenek a szociális dolgozók és a gyermekvédelmi dolgozók, akik nagyon sok esetben azt a rendkívül áldatlan és nehéz feladatot végzik el, hogy amikor például egy család nem járatja iskolába a gyermekét, vagy a gyermekét veszélyeztető életvitelt tanúsít, akkor az állam nevében ennek a gyermekvédelmi gondozónak kell odalépnie és segítséget adnia, és őt fizikai létében fenyegetik sok esetben azok, akik számára ez az állami fellépés nem szimpatikus. Ezt a fajta kiemelt védettséget, úgy gondoljuk, biztosítani kell.
Igazából azért sem nagyon értem, hogy miért nem kapott támogatást az alkotmányügyi és az emberi jogi bizottságban ez az előterjesztés, hiszen ehhez képest kevesebbet tartalmaz az ajánlás 3. számú előterjesztése, Szijjártó Péter javaslata, amely csak az egészségügyi szakdolgozókat emeli be. Most miért lenne kevesebb, vagy miért ne védenénk jobban az egészségügyi dolgozó és pedagógus mellett a szociális dolgozót és a gyermekvédelmi dolgozót? Egyébként a tűzoltók ilyen védelmével is egyetértünk az ajánlás 5. előterjesztésében, de az a kérésünk, hogy ezt fontolják meg, ne üzenjünk már egy ilyen rossz üzenetet a társadalomnak, hogy a pedagógus mellett az egészségügyi dolgozó és a szociális dolgozó vagy a gyermekvédelmi dolgozó kevesebbet ér, őt úgymond jobban megéri adott esetben bántalmazni. Üzenjük meg a társadalomnak azt, hogy az állam nevében fellépő és a rend helyreállítása érdekében fellépő személyeket kiemelt védelem illeti meg, figyelemmel e cselekmények jelentős elszaporodottságára. Ezért kérem a tisztelt többség támogatását ehhez a javaslathoz. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem