DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csatlakozom Schiffer képviselőtársamhoz, akivel van, hogy sok esetben értékvitákban adott esetben nem értek egyet, de itt maradéktalanul egyet kell értenünk, hiszen itt valóban a tudományos kutatás szabadsága, a véleménynyilvánítás szabadsága forog kockán. Tulajdonképpen egy alkotmánysértő helyzet állt elő az ominózus holokauszttagadási büntető törvénykönyvi tényállás idén februári elfogadásával, ezt kell orvosolni. Nyilvánvalóan alkotmányellenes helyzetről van szó.
Azt gondolom, hogy azok az érvek nem helytállóak, amelyeket ennek úgymond alátámasztásául hallottunk a Fidesz-KDNP oldaláról. Az egyik az, hogy megígértük a választások során - ez, gondolom, hogy nem tekinthető túl komolynak -, a másik az, hogy Sólyom László nem küldte el az Alkotmánybíróságnak. Még egyszer alá kell húznom, Sólyom László nem egyenlő az Alkotmánybírósággal. Ő volt az Alkotmánybíróság elnöke valamikor, amikor hoztak jó meg rossz döntéseket is. Például az igazságtételt az az alkotmánybírósági határozat hiúsította meg, amelynek akkor Sólyom László volt az elnöke. Azonban az Alkotmánybíróság három esetben már korábban hasonló típusú véleménynyilvánítási szabadságot sértő ilyen típusú törvényi tényállást alkotmányellenesnek nyilvánított.
És ami különösen, még egyszer alátámasztandó, hogy a törvényjavaslat indokolásában felhozott alkotmánybírósági határozat, az a 2000-es alkotmánybírósági határozat már réges-rég meghaladottá vált az Európai Emberi Jogi Bíróság Vajnai-esetben hozott ítéletével. Egyszerűen nem értjük, hogy mi az a szükségszerűség, ami szembeszállna a kétharmados többség erejével, amely kétharmados többségnek minden lehetősége megvolna arra, hogy egy alkotmányellenes helyzetet orvosoljon.
Különös érdekesség a 8. pontja az előterjesztésnek, Répássy Róbert javaslata. Úgy látszik, ő is olvassa a kuruc.infót, hiszen a kuruc.infón jelent meg egy elemzés arról, hogy az eredeti előterjesztés szerinti szövegezés, amely szerint “aki nagy nyilvánosság előtt a nemzetiszocialista és kommunista rendszerek által elkövetett népirtás tényét tagadja”, illetve egyéb dolgokat csinál, az követi el a bűntettet. Úgy látszik, hogy a kapkodás hevében aztán rájött, hogy itt az “és” helyett a “vagy”-ot kellene írni ahhoz, hogy egyáltalán büntethető legyen, hisz elég kevés az az ember, aki egyszerre tagadja, mondjuk, a nemzetiszocialista (Derültség a Jobbik padsoraiban.) rendszer bűneit és a kommunista rendszer bűneit. Biztos vannak különleges emberek, de ilyen azért nem sok található. De egyáltalán ez mutatja, hogy tulajdonképpen mennyire méltatlan igazából ez az egész kérdéskör.
Azt gondolom, tényleg a cél legyen az, hogy az alkotmányos rendet állítsuk helyre ebben az országban. Ehhez a Jobbik-frakció teljes mértékben támogatást ad. Ennek a leghatékonyabb módja az, hogy az ajánlás 6. pontja vagy a 9. pontja - mind a kettő ugyanaz -, a javaslatunk szerint a Btk. 269/C. §-át teljes mértékben az alkotmányellenessége miatt hatályon kívül kell helyezni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem