BÁNKI ERIK

Teljes szövegű keresés

BÁNKI ERIK
BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azért emelkedtem szólásra, mert több képviselőtársam is azt említette az imént, hogy a 10 ezer fő fölötti településeknél már abszolút nem számít a személy, hanem pártokra szavaznak az emberek, sőt Apáti István képviselő úr odáig ragadtatta magát, hogy a Bodri kutyát is elindíthatja ezekben a kategóriájú településekben, bármilyen párt színében, és azzal mandátumot szerez.
Javasolnám, hogy nézzék át, szabadidejükben tanulmányozzák a Választási Iroda honlapját, a valasztas.hu címen, hiszen ott láthatják, hogy számtalan olyan település van ebben a kategóriában, akinek civil polgármestere van. Hogy két példát mondjak önöknek, Somogy megyéből, az egyik Marcali, a másik pedig Nagyatád. Mindkét városnak Somogyért színekben indult polgármestere van. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem, nem! Marcali nem! Marcali szoci!) Az más kérdés, hogy aztán ők például a szocialista frakcióval működnek együtt helyi szinten.
Tehát önök most éppen a Szocialista Párt helyi polgármesteréért aggódnak, akik egyébként civil szervezetek mögé bújva szerzik meg a mandátumukat, mert helyben, ha pártszínekben indulnának, akkor már nem választották volna meg őket 2006-ban sem.
De mondhatnék önöknek baranyai példát is, siklósi példát, ahol a polgármester még az országgyűlési választásokon MDF-színekben indult, majd aztán ősszel már az MDF-et nem vállalva helyi civil szervezet támogatásával nyerte meg magasan egyébként az önkormányzati választásokat, és elmondhatnám ott azt, hogy hiába indultak akár az MSZP, akár a Fidesz színeiben önkormányzati képviselők, a tíz önkormányzati kerületből mindösszesen négyben tudtak pártszínekben győzni, az összes többiben helyi civil szervezet vagy független jelölt győzött.
Tehát amikor súlyos érveket próbálnak felvonultatni a jelenleg tárgyalás alatt álló törvényjavaslat ellen, akkor arra kérem önöket, ezeket a példákat is vegyék figyelembe. Ha már a kompenzációs lista működésével kapcsolatos elveket nem értik, akkor legalább ezeket a szavazatszámokat próbálják visszanézni és ellenőrizzék ezen a honlapon.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem