IVÁDY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

IVÁDY GÁBOR
IVÁDY GÁBOR (LMP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem fogok belemenni azokba a részletes dolgokba, amelyeket a képviselőtársaim elmondtak korábban. A Lehet Más a Politika, amikor a kampányt folytatta, akkor társadalmi igényként nem azzal találkozott elsődlegesen, hogy kisebb legyen az önkormányzati testületek létszáma, sokkal inkább a korrupció elleni küzdelemről, az átláthatóságnak a biztosításáról, illetve a párt- és kampányfinanszírozásnak a rendbetételéről hallottunk.
Úgy gondolom, sokkal fontosabb lett volna ezekhez a részekhez hozzányúlni, és reméljük, hogy majd a párt- és kampányfinanszírozásról szóló javaslatunkat támogatni is fogják. Ugyanis abból adódik az az elvárás, hogy kisebb legyen a képviselő-testületeknek a száma, mert az emberek elvesztették abban a hitüket, hogy a politika lehet tiszta és átlátható, és úgy gondolják, ha már a politikusok egyébként is - hogy is mondjam - korruptak, és piszkos környezetben dolgoznak, akkor a létszámuk legyen minél kevesebb.
Ez a törvénymódosító javaslat két részből áll, és az egyik dolog egyszerűen csak a létszámnak a csökkentése. Egyébként, ha csak erről beszélünk, és ez a működőképességet és a hatékonyságot szorgalmazná, akkor ezt támogatni tudnánk, azonban ha a kicsik és a civilek kiszorításáról van szó, azt nem tudjuk támogatni.
A költséghatékonyságnál annyit szeretnék elmondani, hogy természetesen ez nem kötelez senkit arra, hogy kevesebb pénzt osszanak szét az eddigieknél, csak kevesebbnek jut több. Inkább nyúljunk hozzá például az önhikihez, illetve a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatásához; amelyik önkormányzat erre beadja az igényét, ott a képviselő-testületnek le kelljen mondania az illetményéről.
Köszönöm szépen a szót. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem