DR. LÁNG ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. LÁNG ZSOLT
DR. LÁNG ZSOLT, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előterjesztő igen rövid volt a húszperces időkeretéhez képest, az öt perchez képest én is rövid leszek, hiszen az önkormányzati bizottság egyhangúlag támogatta ezt a tervezetet.
A bizottság álláspontja valóban az volt a tárgyaláson, hogy a művészeti alkotások területén az alkotmány 43. §-ával és a 44. §-ával is harmonizál az, hogyha a kerületi önkormányzatokat mint önálló önkormányzatokat és képviselő-testületeket megilleti ugyanaz a jog, amely az ország bármely településének önkormányzatát és annak képviselő-testületét megilleti, úgyhogy a bizottság ennek tükrében ezt a törvénymódosítást egyhangúlag támogatta.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem