DR. LÁNG ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. LÁNG ZSOLT
DR. LÁNG ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Képviselő Úr! Én nagyon higgadt vagyok, tehát abszolút nem vagyok érzelmekkel túlfűtött, de nem pontosan értettem, hogy miről beszél. Tehát én ezen a papíron (Kezében tart egy iratot.) sehol nem látom ezt, amit ön mondott, hogy lex turul törvény lenne. Az, hogy önök az újságban milyen címet adnak neki, és mit próbálnak ebből kihozni, az önök dolga szerintem.
Ez a törvény vagy ez a módosítás arról szól, ami szerintem elhangzott az előterjesztőktől, hogy a fővárosi kerületek... - és az, hogy most ön milyen erős fővárost akar, per pillanat majd ősszel kiderül, hogy a többséget érdekli-e vagy nem, nem biztos. Tehát hogy a kerületben élőknek - 35 ezertől egészen 100 ezernél több főig, akik egy-egy kerületben, egy településen élnek - van-e olyan joguk, mint azoknak, akik egy vidéki városban vagy egy vidéki kis faluban élnek. Ez erről szól, hogy ugyanolyan jogok illessék meg az alkotmány szerint. Ön elvitte ezt egy teljesen más irányba, amit én nem értek.
Ha egyet még megenged személyesen egyébként, abban a kerületben, ahol én nagyon higgadtan dolgozom, abban a kerületben volt az előző kormány minisztere, aki szándékosan túlépítette a házát, és ezt még be is nyilatkozta a médiába, hogy csak így tudta megoldani, ezért igen, törvényt sértett. Tehát ha ennyire felháborodunk, akkor nézzünk körbe, hogy egyébként a saját csapatunkban kik ültek, és az elmúlt években mit csináltak, mielőtt még ennyire határozottan felháborodunk.
Végül pedig, képviselő úr, egyet mondjon meg, hogy egyébként azzal az alapelvvel, amiről ez a módosítás szól... - tehát most ne turulozzunk. Azzal az alapelvvel, hogy mondjuk, egy Budapest II. kerületében, ahol 87 ezer adófizető van, ne kelljen várni esetleg fél évet, egy évet, hogy az éppen létező vagy nem létező koalíciós többség a fővárosban jóváhagy-e valamit vagy nem, hanem fel lehessen állítani egy művészeti alkotást akár a saját épületünkön, akár a saját közterületünkön (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ezzel ön miért nem ért egyet?
Köszönöm. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem