DR. VEJKEY IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Szükséges a törvényeket áthangolni az alkotmányos rendelkezésekre, hogy hazánkban a jogállamiságot megerősítsük. A világ bármely zenekara, akár filharmonikus, akár csak egy egyszerű kvintett, a szólóhegedű által adott abszolút A-hangra hangol, és ezt követően tud csak a dallam tisztán csengeni. A jelenlegi szabályozás alkotmányossága megkérdőjelezhető, így a dallam úgymond még hamis.
A helyi önkormányzatok alapjogai elméletileg egyenlőek a tanácsrendszert felváltó helyi önkormányzati rendszer új alkotmányos alapokra helyezése óta. Ez az alapjog azonban nem nyilvánul meg az 1991. évi XX. törvény 109. §-ának (1) bekezdése vonatkozásában, ezért azt utóbb most módosítani szükséges. A helyi önkormányzáshoz való jog a népfelség elve alapján a község, a város, a főváros kerülete esetében pedig a kerület választópolgárainak közösségét illeti meg.
Az alkotmány alapelvként rögzítette a helyi önkormányzatok alapjogainak egyenlőségét, továbbá megerősítette a közvetett hatalomgyakorlás elsőbbségét; a választópolgárok az önkormányzást választott képviselők útján gyakorolják, kivételes esetben, nagyobb jelentőségű ügyekben közvetlenül helyi népszavazás útján is.
Az önkormányzat általános alkotmányjogi státusa az önkormányzáshoz való jog. A helyi önkormányzati hatalom egyrészt az államhatalom decentralizálásán, másrészt a választópolgárok alkotmányban meghatározott közösségeinek helyi önkormányzáshoz való alapjogán nyugszik, mintegy önálló hatalmi ágként. Az alkotmány 43. § (1) bekezdése az alkotmány 44/A. §-ában meghatározott alapjogok tekintetében fogalmazza meg az önkormányzatok egyenlőségét. Ezért mondta ki az Alkotmánybíróság több határozatában is, hogy az alkotmány 43. § (1) bekezdése csak a 44/A. §-sal együtt értelmezhető.
Az Alkotmánybíróság több határozatában megállapította, hogy az alkotmány 44/A. § (1) bekezdésében szabályozott alapjogok a helyi képviselő-testület számára biztosított olyan hatáskörcsoportok, amelyek a helyi önkormányzás körében az önkormányzatok számára biztosított autonómia alkotmányos garanciáit képezik.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Szabályozási autonómia. Az alkotmány 44/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján a helyi képviselő-testület önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz, döntése kizárólag törvényességi felügyelet tárgya lehet. Az Ötv.-nek az alkotmány 43. § (2) bekezdésére épülő 16. § (1) bekezdése meghatározza a szabályozási autonómia két elemét, nevezetesen az eredeti szabályozási funkciót törvény által nem szabályozott társadalmi viszonyok tekintetében, valamint a törvényt végrehajtó szabályozási feladatkört.
Az önkormányzat tulajdonosi joga. Az alkotmány 44/A. § (1) bekezdés b) pontja alapján a helyi képviselő-testület gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat. Az önkormányzatok tulajdonát az alkotmány és az Ötv., valamint az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzatok tulajdonba adásáról szóló törvény rendelkezései szerinti intézkedések hívták létre. Az Ötv. és az alkotmány rendelkezéseit még pontosabbá téve fogalmazta meg, hogy a helyi önkormányzat a törvény keretei között az önkormányzati tulajdonnal önállóan rendelkezik. Az alapjog tehát a tulajdonosi jogállás teljességére irányul. Mindezek alapján az alkotmánnyal összhangban olyan szabályozás megalkotása indokolt, amely biztosítja az alapjogokat a kerületi önkormányzatok javára is.
Így alkotmányossági igényként merül fel az, hogy amennyiben az önkormányzat saját vagyonából saját tulajdonában álló közterületen művészeti alkotást akar elhelyezni, úgy azt szabadon megtehesse. Kívánom, hogy a parlament mihamarabb ismerje fel a tiszta A-hangot, és ennek alapján szavazza meg a törvény módosítását.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem